Közös terek

*

Eddig sem éppen egy Isten háta mögötti kis városkában éldegéltem, de az biztos, hogy Los Angelest megszokni még elég sok időbe fog telni. Kellemetlen az a sok ember az utcákon, zavaró a tömegközlekedésen összepréselődő testek sokasága. Idegen és frusztráló, hogy szinte állandóan van valaki az aurámban. Felüdülés hát minden egyes pillanat, amikor magamra csukhatom kicsiny lakásom ajtaját. Nem éppen a legjobb környék és nem is éppen a legjobb lakás, de jelenleg jobbra nem futja. Sőt, már ennek is kifejezetten örülhetek, hogy egyáltalán sikerült ennyiért tetőt szereznem a fejem fölé. Egy kicsike konyha néhány régi bútorral és főzőlappal, az utcára nyíló ablak alatt egy asztal, két székkel. A hálószobába nem sok minden fér be az ágyon és a szekrényen kívül és a fürdőszobára is ráférne már egy alapos felújítás. Szerencsémre az éjszakai villódzó neonreklámok fénye a konyhai ablakon ömlik a lakásba, a hálószoba viszonylag nyugisnak ígérkezik. A szomszédaimról ez viszont már nem annyira mondható el, az egyik lakásban egy kisbaba szinte végigsírta az előző éjszakát, a másikban pedig feltehetően egy drogos lakik, mert olykor-olykor megcsap a fűszag a szellőzőkön keresztül. A panaszkodás viszont nem az én asztalom, örülök, hogy legalább van víz és áram a lakásban.
Vagyishogy örülnék, ha lenne, merthogy tegnap este csőtörés volt valahol az utcában és mivel nem a legjobb hírben álló környék, hát a javítással sem iparkodnak, így a teljes házblokk víz nélkül tengődik tegnap este óta. Nagy ügyet nem csinálnék belőle, ha elkezdhettem volna már dolgozni, hiszen régebben is volt úgy, hogy a mentőállomáson intéztem a zuhanyt és a vacsorakészítést. Így azonban már nehezebb a feladat, hiszen csak jövő héten kezdek, addig viszont aligha bírnám ki zuhany nélkül. Pláne, hogy mostanában azért még elég meleg van, főként a 6. emeleten. Mit csinál ilyenkor az élelmes lány? Végiggondolja, kik azok, akikhez el tudna menni bekuncsorogni. A szomszédok kilőve, apa túl messze van és a nagy töprengés közepette hasít belém a felismerés; Sin!
Csak azért szállok autóba, mert a metrón zötykölődve valószínűleg nem sok értelme lenne a zuhanynak és meglepő módon, az esti nagy forgalom ellenére is egészen gyorsan odatalálok. Egy gyors üzenetváltást persze megejtettem előtte, hogy otthon van-e egyáltalán, átugorhatok-e, de a zuhany-kérelelmemmel majd ott sokkolom. Bízom benne, feléjük nem volt csőtörés!
Egy kis hátizsákot a fél vállamra csapva állok meg az ajtó előtt és csöngetek be a megfelelő lakásba, hogy széles mosollyal az arcomon üdvözöljem, amint kinyílik az ajtaja.
- Szia! Remélem tényleg nem zavarok és nem mondtál le semmiféle programot miattam - kissé bizonytalanul emelem ölelésre a karjaimat és egészen hamar ki is bontakozom belőle. A vonatállomáson egyből a nyakába ugrottam, amikor megláttam, de az kissé más szituáció volt, ott vitt előre a felbugyogó megannyi emlék. Most azonban más a helyzet és továbbra sem rajongom túlságosan a fizikai kontaktusért.