Nappali & Konyha

Az utolsó riasztásról alig húsz perce, hogy visszaértünk és hiába telt már le a műszak bő egy órája, ha a váltás érkezése előtt érkezik a hívás, akkor nincs mit tenni, menni kell. Az éjjel folyamán semmi időnk nem volt jóformán semmire; ahogy visszaértünk a mentővel, mehettünk a következő körre. Kocsmai verekedés, szívroham gyanú, autóbaleset,  szexbaleset… és ez koránt sem volt olyan vicces, mint amilyennek a hangzása alapján tűnne. Én pedig már azt hittem, annyi év után a tűzoltókocsin, nem érhet  meglepetés. Hát tévedtem..
Az öltözőben a szekrény ajtaját csukom be, amikor Pierce szól, hogy a kapitány látni akar. Igazítok egyet a vállamon lógó táska pántján és eleget teszek a nem is annyira kérésnek, semmint parancsnak, amikor a nagyfőnök irodája felé indulok.
(…)
Mire benyitok a házba, már senki nincs otthon. Kilenc elmúlt, lemaradtam Zach suliba indításáról. Általában, ha reggel ér véget a műszak, még sikerül elcsípni őket és vagy bevinni a nagylegényt az iskolába vagy minimum köszönni neki. Ma nem így történt, Colera maradt az iskolába kísérés. Az ajtót csak belököm magam mögött, a cipőimet lerúgom, a táskát a benne lévő váltás holmival a fürdőbe teszem. Majd később kipakolok belőle. Fáradt vagyok, de aludni most egyszerűen nem menne. A kapitány irodájából kifordulva egyenesen hazajöttem. Még tegnap, a műszak alatt hívott az új orvosom azzal, hogy megvannak az első véreredmények és ma délelőttre adott időpontot átbeszélni őket. Szóval, ha nagyon ki akarnék dőlni, akkor is kelhetnék egy órán belül, annak meg sok értelme nem lenne. Kávéra nem vágyom, hazaindulás előtt már ittam egy bögrével, kellett ahhoz, hogy ébren tartson a vezetéshez és a hatása még nem múlt el teljesen. Az evést pedig egész egyszerűen kihagyom. Későbbre halasztom. Egyszerűen nem vagyok éhes.
Egy zuhanyra és tiszta ruhára úgy érzem nagyobb szükségem van, inkább az emelet felé veszem az irányt, hogy mindkettőt megejthessem. Nem nyújtom el feleslegesen a víz alatt ácsorgást, tulajdonképpen ahhoz is fáradt vagyok. A szekrényből az első kezembe akadó darabokat szedem elő és aggatom magamra, aztán kicsit ledőlök az ágyra. Attól nem félek, hogy elaludnék, azt hiszem mostanra ahhoz is fáradt vagyok vagy csak a még dolgozó koffein miatt, de ébren maradok. Csak egy kicsit szusszanok, legalábbis ez a terv.

A kávé ott maradt az asztalon, pecsétnyomot hagyva a fa lapján. Mindketten aktívan igénybe vették a felügyeletem. Aktívabban, mint máskor. Főként Jake a folyamatos mehetnékjével és a nyűgös viselkedésével, amikor felvettem, de nem tudtam kizárólag rá figyelni a felém záporozó kérdések okán. A koffein lefőzéséig eljutottam, a kitöltéséig is, a megivásáig ellenben nem a felsírásra hajazó megmozdulásától, amit inkább csillapítani kívántam, mint elfogyasztani az akkor még meleg napindítómat. Valószínűleg bal lábbal kelhetett fel. Passz. Az okát nem sejtem, egyszerűen csak örülök, hogy Zach bekísérése után sokkal nyugodtabbá vált és pont olyan kezelhetővé, mint a napjainak 90%-ában. Haza úton még egy kávéért is be tudtam ugrani, aminek a felét vezetés közben eltüntettem. A maradékára parkolás után kerítek sort.
Elkerültük egymást reggel. Megesnek csúszások, a forgalom sem baráti a reggeli időszakban, a műszakjainkban, pedig nem ez az első és vagy az utolsó eset, hogy váratlan túlórával növekednek a vég előtti percben. Kisebb, tudatalatti megkönnyebbüléssel nyugtázom az otthoni jelenlétét a motor leállítását követően és kicsomagolom a helyéről az idő közben elbóbiskolt kölyköt, a táskát, egyéb apró ingóságokat a másik kezembe gyűjtve össze, előkészítve a kulcsot is a gyors bejutáshoz.
Az ajtót nem csapom be, finoman pöccintem a helyére a sarkammal, amíg belekortyolok a langyos italba és fülelek, neszezés alapján merre lehet Charlie. Hangosabb köszönéssel nem ébreszteném fel a nyálbuborékozó kisebbiket. A konyha felé megyek elsőnek, letenni a cuccot a pultra és előkotorni egy tiszta zsebkendőt a szájszél letörléséhez. A kávés pohár oldalához szorítva a használt eszközt caplatok fel az emeletre, a háló felé irányítva a lépteim a zubogó víz hiányzó hangjából megtippelve a hollét pontos helyét. Így találok rá az ágyon heverészve. Kényelmesen támasztom meg egy pillanatra a vállam az ajtófélfán, megállva az észrevétel idejére.
- Hé. – szelíd félmosoly ül a vonásaimon a mellékelt, köszöntő biccentés mellett, végül beljebb megyek, egészen az ágyig. - Rázós volt a műszak? – a tekintetemmel bökök felé, célozva a kérdést a fizimiskája, a fáradtnak festő külseje miatt tettem fel ekként, jelét adva a sejtésemnek.

A felhajtóra kanyarodó jármű motorzaja halkan hallatszódik fel a hálóba a csukott ablakon keresztül. Aztán az is, amikor megszűnik teljesen. Az ajtócsapódást zaja alig ér fel, a bejáraté meg egyáltalán nem.  Szándékomban áll felülni és lemenni eléjük, csak még kell egy perc vagy kettő. Kifújni, összeszedni magam. Hosszú volt a műszak, különösen az éjszaka és a vége is a megtoldott elnyújtással és hiába a nagyon is egyforma időbeosztással, mentőn ülni egészen más. Még szoknom kell. Nagyon sok mozdulat nincs rutinszerűen a kezemben és tankönyvből megtanulni mit kell csinálni nem ugyanaz, mint terepen dolgozni. Új terület ez, korábban nem csináltam, akkor nem kellett, nem volt feltétel a munkához.
Mire összeszedem, vagyis csak szedném magamat annyira, hogy előbb ülőhelyzetbe tornázódjak, majd pedig felkelve le is menjek a földszintre, beelőz. Basszus, vagy ő szupergyors vagy én vagyok szuper fáradt. Jelen esetben mindkettőre ugyanannyi esélyt látok. Először csak a fejemet fordítom az irányába vagyis kettejük felé. A szelíd mosolyt nyugtázom és egyszerre viszonozom is. Jó látni őket, hiányoztak. Tudom, hogy ez nagyon nyálas, de a huszonnégy órás szolgálat hosszú, akárhogy is nézem és igen, hiányoznak. Mindannyian.
- Sziasztok! – halk marad a hangom, nem nehéz megállapítani, hogy Jake a karjában alszik és nem akarom felébreszteni. Felülök végül, törökülésbe húzva a lábaimat az ágyon és ahogy közelebb is jön, automatikusan nyújtom a kezeimet a fiunkért, hogy óvatosan átvehessem. - Az. Minden tekintetben. Tudtad, hogy egy szexhintával véletlenül képes felakasztani magát egyszerre két ember is? Mert nekem fogalmam sem volt róla eddig. Atyám.. sose verem ki azt a látványt többé a fejemből. Még jó, hogy a harmadik szereplő épp nem vett tevőlegesen részt a „buliban”, volt, aki hívja a 911-et. ..és ezzel azt hiszem mindent elmondtam. A többi eset se volt egyszerű, de ez feltette az egészre a pontot. – egy szuszra mesélek, a fáradtság ellenére a hosszabbra nyújtott válaszadás mellett döntök, na nem mintha ez szándékos eltervezés eredménye lenne. Inkább csak így alakult.
Ha átadja Jaket, automatikusan ringatni kezdem kicsit, hogy biztosan ne ébredjen meg, aztán Cole kezéért nyúlok, hogy lehúzzam magam mellé az ágyra, ha még nem ült volna le. Végül egy üdvözlő, futó csókot is pótlok, ami eddig elmaradt. - Könnyen ment a reggel? – mármint a fiúk összekészítése és főleg Zach suliba kísérésére gondolok a teljes reggeli rutinnal együtt. Az eltervezés ellenére nem mindig megy – vagy inkább soha – zökkentő mentesen, főleg, ha két ekkora gyerekről van szó.