Második avatar : Avataron : Faceless Reagok száma : 251 Hozzászólások száma : 269 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : city of fallen angels Foglalkozás : administration Kor : 242 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
Második avatar : Avataron : Jenna Coleman Reagok száma : 65 Hozzászólások száma : 58 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : mentőápoló Kor : 35 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
I stay up all night, tell myself I'm alright Baby, you're just harder to see than most
Míg az elsősegélydoboz a felső szekrényben landol, ahol nagyjából öt napja kapott helyet, az összeszedett cserépszilánkokat a kukába borítom. Hangosan csapódnak a műanyag falnak, még kisebbre törve és szóródva annak az alján. Még mindig érzem a jelenlétét, noha már nem látom az alakját, mégsem kezdeményezem a beszélgetést. Néhány hete még nagyon másképpen nézett ki a reggeli rutin, könnyed volt és jó kedélyű, ha éppen valami aktuálisan nem árnyékolta be. Most azonban úgy tűnik ez lett a megszokott. Amennyire én nem akarok belekezdeni valami semmitmondó csevejbe, úgy ő sem teszi meg. Tudom mennyire ki nem állhatja azokat egyébként is. A szétfröccsent, másnapos fagyi maradékát még letörlöm innen-onnan, aztán a rongyot félreteszem és megmosom a kezeimet. Valamennyi került rá az édes-mentolos, mostanra már inkább trutyi jellegű édességből. Utána automatikusan lépek a hűtőhöz és nyitom ki az ajtaját. Ez hangosabban zúg, mint a régi tette, gondolatban feljegyzem a teendők listájára egy új fridzsider beszerzését is. Tojásért, baconért, tejért nyúlok és egymás után pakolok ki a pultra. Azt tudom, hogy a nagyobbik apróság mit akar majd enni, azt is, hogy kisebb mit választ, az viszont kérdéses, hogy Ő mit szeretne. Becsukom az ajtót és csak ezután fordulok felé, inkább derékból tekeredve, semmint rendesen, teljes testtel odafordulva. - Mit kérsz reggelire? Palacsintát vagy bacont és tojást? – Ha harmadik opció lenne a nyerő, tulajdonképpen szívesen nekifogok annak is, nem számít, ha esetleg a felsoroltakból nem tud vagy nem akar választani. Attól függően, milyen választ kapok, azokat az alapanyagokat hagyom elöl vagy kapom még ki a tárolási helyükről. A palacsintának mindenképpen nekikezdek, az iskoláskorú egészen biztosan azt rendelne, már hat hete nem lehet beleimádkozni mást, én pedig nem erőltetem, hogy olyat válasszon, amihez nincs kedve vagy gusztusa rá. Utána viszont terv szerint annak látnék neki, amit rendelésként megkaptam, csakhogy valójában az első darab édes tészta kisütéséig sem jutok el, mert valaki bekopog az ajtón. Tudtommal nem várunk senkit, de a marshalok bármikor beállíthatnak gyakorlatilag bármilyen okból kifolyólag, ezért nagyjából folyamatosan számítani lehet arra, hogy jönnek és, ha nem a szokott időben, az jót szinte biztos, hogy nem jelenthet. Legalábbis ez az első gondolatom az alig nyolc óra magasságában beállítóval kapcsolatban. Leteszem, ami a kezemben van, megtörlöm, hogy a ráragadt liszttől is megszabaduljak és a bejárathoz megyek, ajtót nyitni. A küszöbön talált személy azonban a legnagyobb jóindulattal se váltaná ki belőlem azt a gondolatot, hogy ez a személy a családunkat védené. Valamivel magasabb, mint én, szőke, de, hogy természetes vagy festett az összes, rendezett csigákba omló tincse, általam megítélhetetlen. Karcsú, csinos, a keblei bizonyára nem locsolgatással kerekedtek szembetűnő méretűre, a hosszú, manikűrözött körmei pedig egészen biztosan nem sok házimunkát láttak még életükben. Tudom, hogy nem szép dolog a külső alapján ítélni, de az első benyomásomról nem tehetek, nem szándékos. - Helló, Allison vagyok, itt lakom a szomszédban! - Annyira vidám, kicsattanó és csicsergő a hangja, ami annak ellenére meglep, hogy valójában nagyon is illik hozzá. Mármint így látásra-hallásra. Egy kisebb tepsit nyom a kezembe, amit értetlen zavaromban megfogok, de sokra vélni nem tudok. - Jó reg... – Kezdenék bele a köszönésbe, hogy rögtön utána megérdeklődjem, mégis miben segíthetek, de úgy tűnik nem sokban kíváncsi a váratlan vendég arra, amit mondani szeretnék. - Láttam, hogy pár napja már beköltöztetek, de nem akartalak azonnal lerohanni benneteket. Gondoltam majd most, még munka előtt átugrom, hogy bemutatkozzam. Hoztam egy kis vegán, minden mentes és nagyon egészséges browniet. Bár megvallom nem én csináltam, hanem a lakótársam, Mark. Nagyon sajnálja egyébként, hogy nem tudott átjönni, de váratlanul kapott egy hívást és már hajnalban be kellett mennie a munkahelyére. A sütit viszont nem szerette volna, hogy tönkremenjen és én sem, ezért egyedül jöttem. - Az információ olyan mennyiségben érkezik, hogy felfogni se egyszerű, nemhogy esetleg közbevágni vagy egyáltalán valahogy, megfelelően reagálni rá. - Nagyon örülök, én Charlie vagyok és... – A mondatot megint nem sikerül befejezni, Allison csak tovább csacsog.- Többen költöztetek be, igaz? Mintha láttam volna a lakótársadat valamelyik nap. A hátsó erkélyünkről részben rá lehet látni a medencétekre, na nem mintha leskelődtünk volna, mert azt nem szoktunk, de hát érted, ha már ott van az ember, nem csukott szemmel közlekedik és a postaládátokon és két különböző név szerepel. Mi Markkal is így oldottuk meg. Jobban kijövünk, ha osztjuk a költségeket, de gondolom ezt nem kell bemutatnom, mert hát huhh, L.A. nem éppen a legolcsóbb város, ha érted mire gondolok. Egyébként honnan költöztetek ide? Szeretni fogjátok a környéket, eléggé élhető. Mivel is foglalkozol? Én kozmetikus vagyok, de csináltam már ingatlanértékesítést is, sőt egyszer még taxiztam is, igaz az már nem mostanában volt. Hogy tetszik a város nektek? Hűű, te eszel glutént? - Látványosan mered a csuklómra, amiről nem töröltem le a liszt maradékot. Az előbb elhadartak pedig egyre kényelmetlenebbül kezdtek érinteni, mert akinek ennyi kérdése van és ilyen rámenős, az kétségtelenül akar valamit. Követem a pillantását, lesöpröm a fehér port. - ...és mégis ennyire vékony vagy? Hogy csinálod? - Faggatózik tovább kéretlenül. - Cole?! Ide tudnál jönni? – Elég hangerőt használok ahhoz, hogy biztos legyek abban, meghallja. Abban meg csak reménykedek, hogy feltűnik neki a hangsúlyból, valami nem oké, hiába nem lesz kétségbeesett a hangszínem vagy egy idegen számára érezhetően más, olyan, ami egyebet is sejtetne. Nincs abban semmi meglepő, hogy bizalmatlan vagyok, közel sem érzem magam biztonságban és a számolatlan mennyiségű kérdés, a reggeli órában történő betoppanással kombinálva több, mint zavar. - Cole? Szóval így hívják? - Hangzik még el újabb két kérdés, miközben a ház belseje felé tekintget a kéretlen vendég, bár eddig arra még nem vetemedett, hogy beljebb is lépjen. Szerencsére.
Második avatar : Avataron : Christopher Wood Reagok száma : 54 Hozzászólások száma : 46 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : rendőr Kor : 38 Idézet : you’ve been here, right? many times. countless times. you’ve been here too many times that you’ve already memorized how to survive. this time, do it again. don’t give up. remember that you’ve been here, and you will survive. I. gif : II. gif :
Több, mint feszült vagyok. Sokkal több. A vágás nem volt nagy a tenyerem. Semmiség. Kis karcolás. Lényegtelen részlet volt. A figyelmét egy pillanatra mégis az keltette fel. Engedtem, hogy belátása szerint kezelje és utólag bánom. A levegővel együtt a növekvő, irracionális méretű mérgem is elfojtom, magamba zárom. Az a kibaszott karcolás, komolyan..? Hátrébb lépek, a maradék eltakarítását, a takarítási tevékenységet rábízom. Szemmel láthatóan leköti, a szemét kidobására koncentrál, az ott hagyott maszlag lemosására és ennyiről szól a reggel. Először veszem el róla a tekintetem, uralkodnom kell az erős szemforgató késztetésen és helyette a nyakam kiroppantásában vezetem le. A hűtő ajtajának nyitásakor, hirtelen szusszanok ki mindent a tüdőmből a bosszúságom jegyében. Undorítóan férkőzik a bőröm alá az érzés, hogy rohadtul nem akarok jelenleg egy helyiségben tartózkodni vele és mindezt benyelni. Ma, most nem fog menni. Kezdő lépést teszek az ajtó irányába a kérdés megcímzésekor, a fejemet oldalra fordítom jobban halljam, egyúttal lássam beszéd közben. Lassú légzéssel moderálom az indulataim, fogom vissza a legőszintébb választ: mindegy. Tudja bármit megeszek, nem válogatok. A megindított utamat nem szakítom meg, folytatom az emeleti célállomásom felé. - Jó lesz a maradék később. – fordításban úgy is veheti, hogy nem vagyok éhes. Úgy is, hogy nem szerepel a terveim között harmadik keréknek itt maradni, amíg elkészíti. A hangsúlyom nem ellenséges vagy érzelmi töltetről árulkodó. Sikerült ennyit kipréselni magamból emberi szinten. Az utolsó hátrapillantást legyűröm, jelzésként a tokfán koppantok kettőt a kézfejemmel, a mutató ujjammal az emeletre mutatok. - Ellenőrzöm őket. – másodpercnyi csúszással teszem hozzá, míg a kibökésének idejére megálltam a küszöb felett, mert olyan egyszerű lett volna kifogásként kinyögni azt, mocorgást hallottam odafent. Az olcsó, átlátszó kimagyarázása egy egyszerű cselekedetnek. Elég, ha egy ember csinálja kettőnk közül.. Hallom az ajtónak fektetett dübörgést a lépcső alsó fokához érve, de nem foglalkozom vele. Mondtam miért, közvetetten azt is hova tartok. A kölykök ajtajáig valójában nem megyek el. A fürdő felé haladok, muszáj hideg vízzel leöblíteni a képem és csillapodnom. A reggeli hűvös zuhany gondolata csábítóan hangzik és nem hezitálok mellette dönteni. A hálóba csak tiszta törülközőért térek be, szigorúan kerülve a nézelődést ez idő alatt, céltudatosan trappolok. A lenti vendég miatt nem aggódok. Új környék, új lakók. Házalók, kéregetők, szomszédok, cserkészbugrisok mindenhol ugyanúgy vannak, az idiótákról nem beszélve. Az ajtót szokás szerint nem hajtom be magam után, berögződés. Koránt sem tudatos cselekvés, ahogy a vállropogtatás sem. Lentről felszűrődik a beszélgetés zajának egy minimális része, ami nem érdekel olyannyira, hogy félbeszakítsam amit elterveztem. Kell. Igénylem a gőz kieresztését és az alsógatyát ledobva, gondolkodás nélkül lépek be a megengedett vízsugár alá. Megkönnyebbülésként ér a felismerés, hogy javítást követően sokat javult a víznyomás és a hőmérséklete nem csalfa, de a töredéknyi fellélegzésemet keresztül húzza a megszólítás. Visszhangzik a helyiség, hallottam a hangjában, hogy valami nem oké és annyival egyszerűbb lenne, ha a víz már lemosta volna rólam a feszültséget.. Elzárom a vizet, elmarom a törülközőt és ímmel-ámmal elvégzett mozdulatokat követően megindulok lefelé, a frotírt egyszerűen magam köré tekerem. Telibe szarom, hogy az ajtó túlfelén ki van, ha ezért hív és még nem zárta be bejáratot. A pápa is lehetne, az is hidegen hagyna. A szemöldökvonalam hajszál híján nem moccan csak felemásan a társaságában meglátott ismeretlen láttán. A rövid rátekintésből sejtheti, ha nem is nézek kérdőn, akad kérdésem afelől ki állított be ilyen korai órában és mindjárt felemelem miatta a hangom. - Igen? – a bemutatkozást nem erőltetem a magam részéről. Seggfejek és idióták csöngetnek, kopogtatnak be másokhoz ilyen időszakban. A szőke imázsára tökéletesen ráillik az első elgondolásom.
Második avatar : Avataron : Jenna Coleman Reagok száma : 65 Hozzászólások száma : 58 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : mentőápoló Kor : 35 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
I stay up all night, tell myself I'm alright Baby, you're just harder to see than most
Nem állítanám, hogyha nem róla lenne szó, akkor is ennyire elevenen érezném a ki nem mondottat, a fojtogatóvá sűrűsödni kezdő feszültséget kettőnk között, ami lassan teljesen beteríteni készül a konyhát. Nem annyira tudatos a gondolat vagy érzés, inkább nevezném alattomosnak, ami előszeretettel férkőzik a bőr alá. Azt is sejtem, erősen feltételezem, hogy dühös, nem is kicsit. Vagy valami efféle, ez pedig még kevésbé teszi komfortossá az egész helyzetet. Menekülés, egyszerűbb megoldás elterelésnek használni a takarítás befejezését, onnan már csak a reggeli monoton mozdulataiba kell átcsúszni. Vele ellentétben, amíg itt van, nem tudom a tüdőmbe rekedt levegőt elengedni, azt ami egy nagyobb szusszanással enyhítene a bordapántok feszítésén és talán akkor sem fog megtörténni, ha faképnél hagy a reggel további részére. ...mert meg fogja tenni, ebben szinte teljesen biztos vagyok. Hogy valahol várom-e? Gyűlölném bevallani és ettől már azelőtt mélyen lelkiismeret-furdalásom támad, minthogy valóban megérne a gondolat. Mostanában egyébként gyakran nyom maga alá ez az érzés, sokszor magam sem tudom pontosan miért van bűntudatom, de van, annyira erős, amit nem tudom, hogyan kezeljek. Már arra sem vagyok hajlandó, hogy végigvegyem, -gondoljam miért érzem ezt. Visszatérek a reggeli elkészítésére való koncentrálásra, bár tulajdonképpen el sem szakadtam tőle. Természetes egyszerűséggel állok neki, automatikus mozdulatokkal nyúlva az alapanyagokért és fordulva felé a kérdés feltételekor. - Rendben. – Aprót biccentek, még egy halvány mosolyt is sikerül felé küldjek, igaz az le is olvad szinte abban a pillanatban, ahogy visszafordulok a munkafolyamat felé. Elfogadom a visszautasítást és újra nyitom az ajtót, hogy a bacont visszategyem a hűtőbe. Marad a palacsinta reggelire, csak nagyobb mennyiségre lesz szükség. A koppantásra egy pillanatra lehunyom a szemeimet mielőtt felé fordulnék, miért és mire akarta így felhívni a figyelmem. A fiúkkal kapcsolatban eszembe jut, hogy fel kellene szerelni a biztonsági rácsot a lépcső mindkét végébe, tegnap végre megérkeztek a megrendelt darabok, de végül úgy döntök, majd később megkérem rá, mikor már derék alatti méretűek is ébren lesznek. Egy nagyon halk és beleegyező jóval reagálok arra, hová tart. Talán meg sem hallotta. Egy tálért nyúlok fel a szekrénybe, de levenni már nem tudom, mert a kopogás megakaszt és ajtót nyitni indulok. A szinte egy levegővel kiöntött kérdés mennyiség, az időpont és igazság szerint a betoppanó jelenléte is egyre kényelmetlenebbé válik a számomra. Az odáig rendben van, hogy más város, más szokások, de ez azért mindenképpen sok. Nekem most az. Jobbomban a karomba nyomott tepsit, a balommal pedig az ajtó kilincsgombot szorítom, fel se tűnik igazából, hogy mennyire, mikor leér. Felé azonban csak akkor fordulok, amikor már egészen közel ért, a léptei és a padló elég jól behatárolják hang alapján mennyire jár messze vagy sem. Tudom, hogy tele van kérdőjelekkel, ezzel nem csak fordított esetben lennék így magam is, hanem ebben a felállásban is. - Ő itt Alli... – Befejezni azonban már nincs módomban a megkezdett, neki szánt mondatot, mert szőke ciklon megint a szavamba vág, bár ez még a kisebbik probléma lenne. Az jobban zavar, hogy egy lépést meg is indul, kéz nyújtva a törölközőbe csomagolt tekert férfim felé. - Szia, Allison vagyok, a szomszédotok onnan. - Térül-fordul, hogy a még mindig nyitott ajtón át mutogatva irányítsa a figyelmünket – az enyémet feltűnően kevésbé. - Épp az előbb meséltem a lakótársadnak, hogy már szerettünk volna átugrani és köszönteni titeket, ez itt errefelé szokás. Sikerült már berendezkednetek? Cole vagy, igaz? Nagyon örülünk nektek, nem olyan sok lakó van errefelé a mi korosztályunkból, jó lesz végre, hogy lesz kivel összejárni. Honnan is költöztetek ide? Hogy tetszik Los Angeles? Fogadjunk, te színész vagy. Vagy modell. - A monológ itt már régen nem kettőnknek szól és közben a kacér végigméréstől, a keblekről hajhátra simításig minden jelen van pár másodperc alatt. - Hoztam nektek vegán, mindenmentes sütit, a lakótársam, Mark készítette. Zseniális szakács, egy igazi művész a konyhában. Ő is át akart ugrani, de közbejött valami. Később biztosan beugrik köszönteni benneteket. - Azt hiszem Allison többet beszélt ebben a házban, mint az elmúlt nem egész két hétben összesen ketten nem tettük. Mindenesetre a kíváncsisága még mindig eléggé zavar és valahol aggaszt is. A marshalok szerint minél kevesebbet beszélünk magunkról másoknak, annál kevésbé lehet belekavarodni a hazugságok részleteibe, jobb, ha nem tesszük. Akkor sem, ha csak egy buzgó és mézesmázas, messze túl kíváncsi szomszéd nyaggat.
Második avatar : Avataron : Christopher Wood Reagok száma : 54 Hozzászólások száma : 46 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : rendőr Kor : 38 Idézet : you’ve been here, right? many times. countless times. you’ve been here too many times that you’ve already memorized how to survive. this time, do it again. don’t give up. remember that you’ve been here, and you will survive. I. gif : II. gif :
Rosszul vagyok az arcára gördülő mosolytól. Egyetlen rohadt mimikai változással elérte az adott pillanatban lehetetlennek hittet, feljebb tornázta az idegállapotom. Nem vagyok tudatában az ujjaim ösztönös ökölbe hajtásának vagy hogy az erőkifejtésbe szinte belefehéredtek. Bassza meg. Azt hiszi nem ismerem annyira, tudjam a konyhapulthoz visszafordulva hűlt helye lesz a mímelt szarnak? Egymásnak feszített állkapcsokkal fordulok a konyhából kiutat biztosító ajtóív felé, a kikívánkozó fújtatást elrakom későbbre és röviden a tudtára adom, hogy hol talál meg a következő percekben. Választ nem várok és nem is hallom a kurva kurta jó-ját. A higgadtság magamra erőltetésére koncentrálok, a fenti hideg zuhanyra, aminek segítségével talán valamivel közelebb kerülök az elérni kívánt állapothoz. Megváltást nem várok tőle, megelégednék azzal is, ha a gondolatfolyam megállna egy rohadt másodpercre és lehetőségem lenne a fejem kitisztítására, rendezni azt. Az elsőként langyosra állított víz jól esik a bőrömön, már épp többet engednék a hidegből, ha nem hallanám meg a hívásomba tömörített zavartságát. A morgás nem teljesedik ki, nem neki szól. A szituációnak. Kivételesen kellek valamihez. Pont most. Nagyszerű. A frusztráció tónusára automatikusan reagálok, elzárom a csapot és sietősebb mozdulatokkal törlöm le a felesleges vizet, ne hordjam szét a házban, amíg odaérek. Az arcomról még le nem törölt, zöldes barnás színben pompázó fagylaltpacát fél szemmel kapom el a tükörben, a tartalékolt fújtatással párhuzamosan távolítom el a képemről. A kiáltás okán valamennyit lassítok az alvók szobája előtt, halljam esetleg, ha motoszkálásba kezdtek, megpiszkálta a fülük botját Charlie hangja. Egyelőre semmi. Ideges. Látom rajta kérdezés nélkül, jelenleg még úgy, hogy az alakjával kitakarja a kilincsre közel rágyógyult, világos árnyalatba hajló ujjvégeit. Kettejük látványa éles kontrasztban van, pont olyanban, mint a kedélyállapotom a hívatlanul betoppanó, végül belépni kívánó vendégével összehasonlítva. A nejem mögé akartam lépni, egyszerre kezelve mindkettejüket – egyiküket szóban, másikukat lefejtő mozdulattal –, ha a szőke nő nem aktivizálta volna ilyen lelkesen magát. Kelletlenül veszem a levegőt, tartom a kezem és helyezkedem akként letudjam a rögtönzött bemutatkozást, amivel képtelen volt megvárni az előttem már itt lévőt, de közben véletlen megbököm az előre nyúló kezemmel a frusztrált hozzám közelebb eső vállát. Csak a szia-ig jutok, mert a szót egyből magáénak ragadja. A balommal az ajtóra támaszkodom, finoman meglengetve, jelezve, hogy ne szorítsa annyira a kezével. Láttam, észrevettem. Fogalmam sincs ő igen-e, nem is lényeges igazság szerint. Eltekintek a mutatott irányba. Jobb szeretném tudni honnan kerüljem el első sorban az idiótákat a jövőre nézve. A csicsergős stílusából, a ránk borított kérdéstenger alapján már egyértelművé válik miért lettem idehívva. A nevemre röviden bólintok, levegőt nem fecsérlek verbális megerősítésre. A jobbomat nyomatékosan helyezem a nemrég véletlenségből érintett vállívre. A feszültségemen majd’ áttör a röhejes tippjeivel. Szárazabb, kedélyes fújtatást megérdemel az abszurditása. - Köszönjük a beugrást, a minden-mentes-sütit, de korán van és még meg kell beszélnünk néhány dolgot a feleségemmel, mielőtt a fiaink felkelnek. Most nem alkalmas. – hallottam az ezernyi érdeklődési témájának áriáit, de lezárom a beugrásának esetét. A süteményt leszarom, nem nyúlok érte és ha Charlie sem fog, valószínűleg ott marad a nő kezében. A nyers kanyarítású mondandóm végére odaszúrok egy kényszeredett mosolyt, ami sokkal inkább kínból születik. Nem a másik kedvéért vagy a sajátomért. Megtanultam a sztorit. Hajigáltam a kurva kártyákat, amíg memorizáltam őket, de az ilyen helyzetek gördülékenyebbé tétele miatt érdemes lesz újból átvenni őket. Együtt. Nem tudom ma mikor megy el a csodálatos képzésre – vagy megy-e –, de még ma kellene. - Ha megbocsájtasz, akkor majd később. Szép napot! – megbocsájt-e vagy se édesmindegy. Az ajtót elkezdem becsukni és nem feltételezem a másikról, hogy azok közé tartozna, akik odatennék a lábukat a küszöbre ennek megakadályozásának érdekében. Az esetleges sértődésével együtt tudok élni. - Át kell vennünk még egyszer mit mondunk ilyen helyzetekben, oké? -
Második avatar : Avataron : Jenna Coleman Reagok száma : 65 Hozzászólások száma : 58 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : mentőápoló Kor : 35 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
Még elkapom, amiként ökölbe szorítja az ujjait, inkább oda koncentrálva az indulatait és habár nem tudatos – fel sem tűnik valójában –, de mire visszafordulok a konyhapult felé, befeszülök én is. Rossz, émelyítő érzés fészkeli be magát a gyomromba, ami akkor sem enyhül, mikor már felért az emeletre és nem hallom tovább merre jár a házban. Nem akarok ezen kattogni – mintha ki lehetne csakúgy kapcsolni a gondolatokat – és sokkal inkább próbálok a reggeli elkészítésére összpontosítani, semmint a folyamat azt egyébként más esetben megkövetelné. Ezt szakítja meg a kopogtatás és az azt követő, lehengerlő Allison betoppanása. Az ajtógomb szorítása hiába nem akaratlagos mozdulat, mégis segíti a nyugodtság látszatát fenntartani, ahogyan a másik kezemben tartott, belenyomott tepsi a kelleténél nagyobb erőkifejtéssel tartása is. Nem esik jól a közvetlensége és a látogatása sem, habár erről ő kevéssé tehet. A stílusa olyan, amilyen és tulajdonképpen kedves gesztus az újonnan beköltözőket köszönteni, süteményt hozni nekik, most egyáltalán nem tudom jó néven venni. Szeretném, ha elmenne, de azt még jobban, ha nem kérdezne ennyit rólunk. A figyelem nem olyasmi, amit az utóbbi időben nagyon kedvelnék és a fizikai közelséget is csak bizonyos részleteiben tudom kezelni. Ez most itt nem olyan. A várt megkönnyebülés nem úgy vagy olyan mértékben jön, ahogyan arra számítottam volna a felbukkanása után. Ráadásul ezt a pillanatot választja Allison is a beljebb lépésre, amivel csak fokozza a már egyébként is meglévő, minden porcikámat fojtogató feszültséget a tagjaimban. A vállam véletlen megbökésére odafordítom a tekintetem egy pillanatra. Nem mozdulok vagy teszek bármit, de nagyon is tisztában vagyok azzal, már ezzel az alig valami érintéssel is pontosan tudni fogja, mennyire a pattanás közelében állok, aminek ugyan más volt a megalapozása, de most már elsősorban a szőke szomszéd az oka. Az ajtó meglengetésére tűnik csak fel, mennyire abba kapaszkodtam eddig. Elengedem a kilicset, érzem, hogy mély nyomot vájt a tenyerembe. A szorongatott tepsihez nyúlok, igazítok a fogásán, megpróbálva sokkal kisebb erőkifejtéssel tartani azt és közben némi érdeklődést mutatva figyelni melyik ház irányába integet az ajtóban álló a beszédfolyam alatt. A már jóval határozottabb érintésre nem láthatóan, de hangyányit megemelkedik a vállam, éppen csak annyira, hogy az izmokon átfut az inger és kizárt, hogy nem érezte meg a tenyere alatt. Azt nem mondanám, hogy rosszul esik, mert az egyáltalán nem volna igaz. Viszont kétségtelen tény, hogy az utóbbi időben nem gyakran érintjük egymást ilyen módon vagy ehhez hasonlóképpen, ahogyan pedig mégis, az egészen más természetű. Még azelőtt, hogy esetleg felmerülhetne benne, az akaratlan mozdulat a nem tetszésemről árulkodna, odanyúlok és a vállamra helyezett ujjaira teszem a sajátjaimat. A részben mögöttem álló munkájára tett tippekkel sejtésem szerint a csicsergő meglepetés vendégünk nem lopta be magát a férjem szívébe. Mondjuk nem mintha eddig akármelyik ponton is ilyesmit feltételeztem volna. Nem lep meg, hogy ekkor ragadja magához az eddig elbitorolt szót és dobja ki a nőt. Finoman, de tulajdonképpen ez történik. Hebrencs Bambi meg is lepődik annak rendje és módja szerint, előbb azon, hogy valaki közbevágott a szó folyamába, másfelől láthatóan kerekednek a szemei mind a házasság, mind pedig a srácaink említése hallatán. - Ó, értem, persze, nem zavarok tovább. Nagyon örülök, hogy találkoztunk és akkor később majd még találkozunk! Sziasztok! - Hadarja el gyorsan és egy viszont mosolyt is villant, tökéletes, nem számított bemutatót tartva ezáltal a rendellenesen fehér fogairól. Ebben a városban úgy látszik mindenkinek a fogorvosa grátisz megcsinálja boldog-boldogtalannak. Az ajtó csukódására elveszem a kezem az övéről és valamennyit ereszkednek a vállaim a részleges megkönnyebbülés hatására. Végre nem záporoznak ránk olyan kérdések, amelyekre a legkevésbé sem szeretnék válaszolni. Feléfordulok és belegyezően bólintok. Egyetértek, jobb, ha átvesszük újra az egész forgatókönyvet, minden felmerülő részlettel együtt. - Ha lezuhanyoztál, neki kezdhetünk. – A törölköző alapján gondolom az lett volna a cél, mielőtt még jeleztem, hogy szívesen venném, ha lejönne az emeletről. Amennyiben nem akar mást javasolni, visszalépek a konyhapulthoz. Leteszem a kezembe adott tepsit és úgy, ahogy van, ott is hagyom. Újra nyúlok a tálért, leveszem és beleütöm az első tojást, amikor megállok a mozdulatban. Allison távozása habár valamennyire engedne a fellélegzésen, valójában nem jobb igazából semmivel sem. Ugyanúgy feszült vagyok és tudom, hogy ő is. Hátrafordulok, a lépcső irányába tekintve – ha már azóta visszament – és egy új gondolattól vezérelve leteszem a kezembe vett második tojást. A megszokott tempóban megyek fel az emeletre, a fiúk szobája előtt megállva egy kicsit, az ébredezés hangjait várva, de továbbra is csend van, alszanak. Tovább megyek, és ha ténylegesen a zuhany folytatására adta a fejét, a fürdő csukott ajtaja előtt torpanok meg a folyosón. A köntöst feljebb csúsztatom azért, hogy a pizsamanadrág és a fehérnemű szélébe akasszam az ujjaimat kétoldalról és egyetlen mozdulattal szabadulok meg tőlük. Lenyomom a kilincset és a párás helyiség ajtaját immáron magam mögött csukom be, ráfordítva a zárra is egyúttal. Nem tudom, hogy a víz csobogásától meghallott-e egyáltalán vagy sem. A még a kezemben szorongatott anyagot elengedem, a köntösből is kibújok, végül pedig a top is levételre kerül. A zuhanykabin ajtajához lépek és kinyitom azt. Ha eddig nem is tűnt fel esetleg a jelenlétem, most már egyértelmű lesz, itt vagyok. ...és az is, hogy mit akarok. Nincs nyoma a megjátszott mosolynak vagy bármi más műnek. Biztos vagyok abban, nagyon jól tudja, miért jöttem.
Második avatar : Avataron : Christopher Wood Reagok száma : 54 Hozzászólások száma : 46 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : rendőr Kor : 38 Idézet : you’ve been here, right? many times. countless times. you’ve been here too many times that you’ve already memorized how to survive. this time, do it again. don’t give up. remember that you’ve been here, and you will survive. I. gif : II. gif :
A reggel önmagában elég lenne. Szomszéd, idegesítő kérdéskörök, nem kívánt csevegések, ajándéksütemény nélkül. A zuhany alatt töltött idő segített volna rendezni a gondolataimat, elismételhettem volna a szükséges mantrákat a hidegvérem reménybeli megőrzéséért. Helyette jött a pofáját befogni képtelen szomszéd, aki a tűréshatárának szélére sodorta őt. A kézfogás hosszát szűkre szabom, a villámlátogatás végét előre hozom. A lakótársam reakciója fekete-fehér, ahogy territoriálisan rásimítom a tenyerem a vállára. Megfeszült az érintésem alatt. Lényegtelen egyből utána kap a kezemnek, marasztal. Az első és ösztönös reakció a legőszintébb, mert a mozdulattal ellentétben nehezen kontrollálható. A kétségek eloszlatása miatt fogtam rá, vehetjük úgy, a show kedvéért, de a legkevésbé sem számítottam rá ekként fogja érinteni. Kényelmetlenül, kellemetlenül, hogy idegesebbé válik tőle. Feljebb tatom a kezem az övével együtt, nem hagyom a súlyát a vállvonalra telepedni. Ha a jelenet nem három szereplős lenne, legfeljebb pár szekundumnyi hezitálás után kímélném meg az egésztől. Elegem van. Kurvára. A kitessékelést nem bújtatom finom köntösbe. Mással indoklom, de a nő tudtára adom a zavaró jelenlétét és kurta biccentéssel támogatom meg a szóban elhangzott tervezetét, mielőtt szóban is megerősíteném a jelzést. Láttam a meglepettséget kirajzolódni az arcán, csak nem törődöm vele. Rámarad Mark-ra vagy akire ráaggatja a reggeli sztoriját. - Köszönjük a megértést és úgyszintén. Szia! – az ajtó zárásának megkezdésével nem várom meg az elköszönés elhangzását. Előbb kezdeményezek annál, valamint később, egyidejűleg az enyémre tett kéz elvételével. Automatikusan engedem vissza a törzsem mellé a karomat, ügyelve eközben szigorúan ne érjek hozzá. Se látni, se érezni nem akarom az iméntit még egyszer. Kibaszottul nem. Gyakorlatiasan emlékeztetem a kapott történetek egyeztetésére, a gondolataim addig sem ekörül fognak forogni és talán nem nő tovább a beálló hányingerem. - Oké. – töprengés, toporgás nélkül állok tovább a félbeszakított folytatására. Nekem megfelel, több, mint jó. Kell az az idő, mostanra hatványozottan jobban, mint Allison beállítása előtt. Kell az egyedüllét, a lehetőség, hogy leeresszek akárcsak egy késhegynyit is, mert bele fogok őrülni. A súgókártyák gyakorlata emlékeztetőként harangozik a fejemben, a kézfejemmel belecsapok a tényt realizálva a lépcső korlátába. Nagy zajt nem csapok vele, nem sokkal hangosabb, mint az utolsó előtti lépcsőfok, aminek a falécét ki kell cseréljem, amint megérkezik hozzá a megrendelt alapanyag. A légzésem szabályozására törekszem a fürdőbe menet, a törülközőt csak rádobom a radiátorra, nem foglalkozom vele nem marad rajta és a földön köt ki végül. A zubogó vizet akarom érezni és ennyi. Pont. Megismétlem az előző folyamatot, langyosabb hőmérséklettel indítok, fokozatosan állítom hűvösebbre. Közvetlenül a zuhanyrózsa alatt állok, amikor bejön a helyiségbe. Csukott szemmel, homlokkal a csempének támaszkodva. A folyóvíz kifejezetten hidegnek számít mostanra semmint az elsőre kellemes lenne. A kabinajtó kitárulását hallom, a beáramló, melegebb levegő, pedig végigsöpör a bőrömön. Laposan futtatom végig rajta a tekintetem, ahogy a vállam felett fordulok felé és nem moccanok. Jelen pillanatban az eddiginél is nehezebben igazodok ki rajta. Komolyan azt hiszi hozzá fogok érni a visszajelzése után? Nem. Rohadtul el van tévedve. Használja a kezét. Nincs kedvem kény-kedv szerint előkapható bábot, eszközt játszani, a követhetetlen viselkedésével, pedig több kérdést és indulatot gerjeszt, semmint azokat normálisan kezelni tudnám. Soha nem ütném meg, vágnám oda, de fele annyi a türelmem vele szemben, mint este és kurvára nem érzem normálisnak, elfogadhatónak, amit velem művel. A tekintetemből kiolvashatja mennyire be vagyok pöccenve. Eléggé, hogy kussba kényszerítsem magam és leszarjam most neki mire lenne szüksége.
Második avatar : Avataron : Jenna Coleman Reagok száma : 65 Hozzászólások száma : 58 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : mentőápoló Kor : 35 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
Hiába a kiengesztelésre, olyan gondolat megelőzésére tett mozdulat, amit a legkevésbé sem szerettem volna elültetni benne, úgy látszik, egyáltalán nem veszi figyelembe. A terület és tulajdon megjelölésnek is beillő érintés, ami éppen annyira volt őszintétlen, mint amennyire nem nekem szólt, hiszen a kiváltója a betoppanó idegen lett és nem én; addig a keze után nyújtózkodásom neki szántam, miatta, érte, egy olyan reakció enyhítéseként, amiről nem tehetek. Ami a körülmények összejátszásának hatására történt. Egy ideje már nem tett ilyet és hiába kellettünk a helyzet kialakulásához mindketten, váratlanul ért és nem arról volt szó, hogy rossz néven vettem volna. Nem ez történt. Utánamegyek, éppen annyira a magam, mint az ő kedvéért is. Egyetlen olyan módját választom a társasága felkeresésének, amiről tudom, hogy soha nem volt kérdéses vagy problémás, sőt a legnagyobb összhanggal tökéletes már a kezdetek kezdetén is kettőnk között, az egyéb jótékony hatásai pedig a ráadás ...lennének. Ha másképpen nem döntene. A hideg pára és a szétfröccsenő vízcseppek abban a pillanatban elérik a bőrömet, ahogy kinyitom a zuhanyfülke ajtaját és a hátával találom szembe magamat. A tekintetével, amivel csak a válla felett átnézve tisztel meg, felém már nem fordul. A mozdulatlansága pedig ott, abban a pillanatban aláz porig valami olyasmi miatt, amit a legkevésbé sem szándékosan vagy ellene irányulva követtem el. Itt vagyok, utána jöttem, valami olyasmi után vágyódva, ami a lehető legközelebb van ahhoz és leglényegesebb részlete pont az érintés lenne. Az, ami láthatóan feltette az i-re a pontot nála. Sajnálom. Nagyon. Gombóc lesz a torkomban, akkora, hogy fájdalmassá teszi a nyelést. Lassan fújom ki a levegőt és belépek mellé, a víz alá, aminek a permete a legkevésbé sem esik jól. Túl hideg, túl kellemetlen, libabőrt húz a testemre, mégis becsukom magam mögött az áttetsző ajtót. Felé nyújtom a kezemet és a kérő mozdulatban megállok, várva a válaszreakciójára, hagyja-e egyáltalán, hogy megfogjam az övét, felém fordul-e vagy tovább büntet annak ellenére, ha nem is túl ügyesen próbálkozom, legalább megteszem. Amennyiben nincs ellenére vagy legalább érdekli mit is szeretnék, az elkapott tenyerét visszaillesztem a vállamra, oda, ahol az ajtóban állva is tette, a tekintetem pedig végig az övét keresi, ami az utóbbi hetekben szintén nem volt túl gyakorinak mondható. Ellazultnak érthető okokból a legkevésbé sem mondanám magam, de ez alkalommal nem feszülök meg az érintése alatt. Nyoma sincs a lent tapasztaltnak és ha a néma háborúnknak következtében nem is kérdezte meg, az mégis mi volt ott és akkor, bízom abban most talán megérti, nem ellene irányult és végképp nem szándékos. A kezére csúsztatott ujjaim viszont igen, azt én akartam és most is azért vagyok itt, mert akarom. Akartam. A fájdalmassá vált nyelés mellé most már a szemeim is égni kezdenek. Könnyek tolulnak mindkettőbe, olyan hirtelen és olyan megállíthatatlanul, hogy esélyem sincs visszafogni őket. Egyik nedves, sós csepp a másik után buggyan ki, gördül át a pilláimon és folyik végig az arcom mindkét oldalán, viszonylag gyors egymásutánban. Annak ellenére, hogy zavar, látja ezt, nem fordítom el a fejemet, nem viszem másfelé a szempáromat. Alig volt olyan alkalom, amikor egy-egy könnycsepp elszabadulásának szemtanúja volt, azokat is szinte rögtön az ő vagy az én kezem elkente és több nem is követte, ez az első olyan alkalom, amikor szó szerint elsírom magam előtte. Nem húzom tovább, ha engedte, hogy korábban a kezét a vállamra tegyem, most elveszem onnan, puha és lassú mozdulattal, aztán összeszedem megmaradt méltóságom darabjait és újra kinyitom a zuhanyzó ajtaját. Marasztalás hiányában kilépek rajta és csak felmarok egy törölközőt, amibe semmi perc alatt bugyolálhatom magamat, hogy aztán terv szerint magára hagyva őt a hálószobába meneküljek menjek.
Második avatar : Avataron : Christopher Wood Reagok száma : 54 Hozzászólások száma : 46 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : rendőr Kor : 38 Idézet : you’ve been here, right? many times. countless times. you’ve been here too many times that you’ve already memorized how to survive. this time, do it again. don’t give up. remember that you’ve been here, and you will survive. I. gif : II. gif :
Miért van az, hogy az egyetlen alkalom, amikor ténylegesen szükségem van valamire, dönt akként utánam jön, elveszi? Mindig ott vagyok, ha kellenék. Lehet nem a közvetlen közelben, de látó-, hallótávon belül és rendszeresen ellenőrzök, rá, rájuk nézek. Tudja, hogy feszült vagyok, haragos. Ismer és a történtek fényében mégsem hagyja meg a lélegzetvételnyi teret, amibe az idő többi részében hagy belefulladni is. Elővesz, mert jelenleg ezt akarja. Lassan eljutok arra a pontra, hogy egy mindig-et fogok társítani a hozzáállásához.. Ismét itt van azért, amihez aktuálisan kedve van. Annyit ad magából amennyit akar. Egyetlen alkalommal, végül tovább áll, mintha mi se történt volna. Se máskor, se a beszédmentes szüneteinkben, se lent az előbb. És ez kurvára dühít. Az eltekintés nem megy. Ezúttal nem. Háttal állok neki, egyedül a fejem fordítom az irányába. Hallgatom, ha mondani akarna valamit, aminek az esélyével tökéletesen tisztában vagyok. A megfordulást, azt, amiért jött viszont nem adom meg neki. Betelt a pohár. Képtelen vagyok a megértésére. Túlnőtt rajtam és nem vagyok elég higgadt ahhoz változtassak az erre irányuló szándékomon. Rá van írva a képemre az elutasítása. Némán figyelem a csatlakozását. A hőmérsékleten nem állítok, nem engedem meg a meleg vizet még jobban vagy zárom el a hideg egy részét. Makacsul ragaszkodom a mozdulatlansághoz, míg fel nem tartja a kezét. Letekintek rá, hosszú másodperceken keresztül nem veszek róla egyéb módon tudomást. Nehezményező sóhajjal döntök végezetül amellett megteszem a zsigeri ellenkezés ellenére. Túl akarok esni rajta. Minél előbb. A kérlelő tenyerére fektetem a sajátom és várok a magyarázatra. Ahogy a válla felé kezdi vezetni átalakul valamelyest a tekintetem. A vonásaim nem sokat enyhülnek, a keménységükből nem veszítenek, de fokozatosan érdeklődés, értetlenség veszi át a helyét a masszív távoltartásának. A mozdulatot végigkövetem. Érzékelem a szembogaraival az enyéimet kutatja, odavonom őket egy fájdalmasan, gyorsan kitoluló szusszanással egyidejűleg. Változik a tartásom, ujjaimat a bőrére hajtom. A levegővel együtt szakadt ki belőlem a keserű ízű megkönnyebbülés. Fogalma sincs róla milyen érzés volt.. Hatására a szekundum töredéke elég volt a heves, ugyanakkor belső lefolyású viszontreakcióhoz. A kurva életbe.. A barna szempár közel azonos időben lesz vizenyős. Ez az utolsó határvonal, amit átlépve darabokra zúzza a mérgem. Hova tűnik, nem tudom, csak azt, hogy látványosan teszi. Érzem magamon és rossz ízt lop a számba. A tenyeremet hátrébb simítom a vállán a lapockája irányába. Finoman hátra, majd vissza előre és amikor távozásra készülne, az odahelyezett kezem elvenné, határozottabban kívánom a tudtára hozni, hogy maradjon. A szabad kezemmel mögém nyúlok, gyorsan javítani a víz hőmérsékletén és az arcélére vezetem ezt követően, letörlöm az ívére lefolyt könnyeket. - Sajnálom. – én voltam. Ez is. - Sajnálom. – hangzik el újból a súllyal rendelkező, valójában nem egyedül a mai nap tényére, hanem mindenre kiterjedő kifejezés. Túl sok mindenre, hogy mindet külön kiemeljem számára és nagyon reménykedem nem megyünk bele. A megkönnyebbülést nem hozza magával a sóhaj, semmivel sem lesz jobb a helyzet általa. - Sajnálom. – ..hiába nem elég.
Második avatar : Avataron : Jenna Coleman Reagok száma : 65 Hozzászólások száma : 58 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : mentőápoló Kor : 35 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
A hosszúra nyújtott másodperceket jóval többnek érzem. Lassan vánszorog az idő, mire enged, mire a hirtelen szabott büntetésen annyit lazít elnézően, legalább hagyja véghez vinni, amihez a kezére van szükségem, az érintését kérem. Nem siettetem, de közben milliószor megfordul a fejemben, talán hiába várok, hiába vagyok itt, nem lesz partner a kimondatlan kérés teljesítésében amikor végre beadja a derekát. Tudom, hogy nincs sok kedve hozzá, hogy talán nem is akarja igazából, pontosan annyira nem, mint amennyire azt érzem, nem vágyik a társaságomra, a jelenlétemre. Szavak nélkül, de érthetően a tudtomra hozta egyetlen pillantásával milyen szinten nem vagyok jelenleg kívánatos társaság a számára. Ennek ellenére maradtam. Itt vagyok, mert legyen bármennyire is önző döntés, szükségem van rá, hogy tudja, nem az történt odalent, ami miatt végül ilyen néma hevességgel elutasít megmakacsolta önmagát. Fázom. Ha tagadni akarnám, se tudnám, egyértelműen látszik. Rosszul esik a hideg víz, a hűvös pára, a fagyos fogadtatás. Mégsem tágítok, most még nem. Kivárok ameddig kell és amikor megkapom a lehetőséget, egyszerűen csak visszavezetem a kezét a vállam gömbölyűségéhez. Állom a kérlelhetetlen tekintetét, annak szigorú kereszttüzét. Nem jó benne lenni, azt látni, hogy nincs ott a megszokott, nekem tartogatott pillantás. Lassan veszem a levegőt, pedig a szívem majd kiszakad a mellkasomból, a torkomat fojtogató érzés pedig egyre szorosabban fonódik a nyakam köré. Ahogy az ujjai a bőrömbe tolulnak, szorosabbnak érzem a mellkasom szorítását, de az olyan nagyon vágyott a feloldozás valahogy elmarad. Sokkal inkább szakít át egy másik gátat lelkem legmélyén, gyorsan és könnyedén, az eredményét már csak felfogni marad lehetőségem. Akartam ezt az érintést, nagyon. Mindennél jobban. Annyira, hogy a végén eltörik a jó ideje az élén zsonglőrködő mécses, egészen más kaput tárva fel a lelkem jelenleg törékenynek érzett üvegfalán és a könnyeim megállíthatatlanul folynak végig az arcomon. Nem azonnal döntök a távozás mellett, de hamar, mert tudom, sokáig már nem menne így előtte maradnom. Hiába enyhül a pillantása, fokozatosan átadva a helyét valami egészen másnak. Zavarban vagyok és sebezhetőbb, mint valaha, ezt pedig nem szívesen ismerem be. A határozott jelzés azonban maradásra bír. Nem tudok és már nem is akarok menni. A megengedett meleg víz végigcsordul a vállaimon és a karjaimon. A komfortérzetem jobb lesz, messze sokkal, mint eddig, viszont ezzel együtt a feltoluló könnyeimet sietősebbre bírja azzal az egyetlen szóval, aminek a súlya lassan maga alá temet. Nem csak lelkileg, de fizikailag is. Az első elhangzása után nagyobb cseppekbe kövérednek a hívatlan könnyek, gyorsan helyettesítve azokat, amelyeket épp az imént törölt le az arcomról; a második már magával húz egy legkevésbé sem tervezett vagy számított, kapaszkodó ölelést – ha engedi egyáltalán –; a harmadik kimondása pedig szó szerint a padlóig döngöl húz le. Vele vagy nélküle, de a zuhanyfülke csempéjének gömbölyödve háttal guggolok a tálcába, ahol a lefolyó víz kergeti önmagát mielőtt eltűnne a csövekben. - Én is. ...nagyon. – Halkan, de érthetően, fájdalmasan őszintén csengenek a rövid szavak. Mindent, amivel megbántottam, annyira, de annyira, hogy azt elmondani képtelenség.
Második avatar : Avataron : Christopher Wood Reagok száma : 54 Hozzászólások száma : 46 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : rendőr Kor : 38 Idézet : you’ve been here, right? many times. countless times. you’ve been here too many times that you’ve already memorized how to survive. this time, do it again. don’t give up. remember that you’ve been here, and you will survive. I. gif : II. gif :
Az elmúlt hetekben ritkán értem hozzá ehhez hasonlóan. Fokozatosan kiölte belőlem a próbálkozás gondolatát és ha óhatatlan indult felé a kezem, visszafogtam azt. Nem húzódott el, ha megtettem, megtűrte, engedte. A távolból volt jelen, nem keresett, került, ha valamilyen csoda folytán beszélgetésbe kezdtünk az csak a kölykökről szólt vagy a kötelező körökről. Műcsevegés volt. Az esték, a reggeli zuhanyok nem nyúltak hosszúra. Ha ki nem is mondta, nem lett volna rá szükség, világossá tette a számomra milyen minőségben változott meg a hozzám fűződő kapcsolata. Az ajtónyitásnál kézzel foghatóvá vált, éreztem a markom alatt mennyire is valójában.. A viselkedésére a támadás feldolgozásának velejárójaként tekintettem, ha nehezemre is esett elhinni vagy ha nem akartam, hát magamra erőszakoltam az elképzelést és türelmesen vártam, nyeltem. A bizonyos esemény bekövetkezéséig. Erős választó pont, a tűrőképességem jelentősen lecsökken, a kabinba érve megsemmisül. Utálom a kialakult helyzetünk minden négyzetcentiméterét. A házét, az előszobáét, most a zuhanyzóét. Azt akartam, hogy távozzon és hagyjon magamra. Csak ennyit, de azt sem adta meg. Az idegtől megfeszülten fordulok meg, essünk túl rajta, akarjon bármit is a feltartott kezével és kihúzza a lábam alól a talajt a felismeréssel, miként realizálom miért maradt csökönyösen a helyiségben. Közel fizikai fájdalommal jár finom erővel fogni rá a vállaira, újra s újra megismételve annak érdekében megfelelően tudatosítsam magamban másról van szó, mint hittem. Másfelől, hiányzott. Gondolkodás nélkül húzom vissza, megérezve a távozási szándékát és azonnal megengedem a meleg vizet, mintegy újabb marasztalásként. Nem jó így látni és ettől borzasztóan nyomasztó érzés telepszik rám, frász társaságában. A tekintetét nem eresztem el, végig tartom vele a szemkontaktust, nem követem figyelemmel a lefolyó könnyek útvonalát. Nincs egyben. Egy pillanat alatt zuhant szét az érintés hatására. Egyikünk se tudja mit, hogy kezel vagy hogyan kellene a másikkal és a gondolat nyomán adok hangot az igazság szerint kurvára régóta dédelgetettnek, soha ki nem fejezettnek. Nem tartanánk itt, ha.. Elismétlem újra. És újra. A nagyobb árral meginduló cseppeket újfent elkenem az arcéléről a hüvelykujjammal, az ölelést a dereka tartásával, a karom lapockái mögött átvezetésével, a vállára fogásával viszonzom, az államat a fejbúbjára ültetve és tartom, mikor a lábai megadják magukat. Óvatosan ereszkedem le vele, ügyelek rá ne csússzunk meg, essünk el. A száját halkan elhagyó szavakat egyszerre jó és rossz hallani. Odébb húzom, be, elém, hogy ne az érezhetően hideg csempének dőljön és a kezem a válláról felhelyezem a tarkójának hajvonalára. Belesimítok. - Rohadtul aggódok érted, remélem tudod. – az étkezési szokásai, a jól látható fogyása, önmagának hanyagolása eddig se kerülte el a figyelmem, a magába zárkózása sem. Erőszakosan nem akartam kihúzni belőle semmit, noszogattam, de igyekeztem a felállított határainak figyelembe vételével tenni mindezt. Úgy tűnt teret igényel. Megadtam neki. Nagyobbat és nagyobbat, hátha az változtat a dolgok állásán. Ötletem sem volt mi mást tehettem volna. - Szeretném tudni mi van veled, mert a tudatlanságot már nem tudom kezelni. – se a tehetetlenséget, csendes figyelést vagy háttérben meghúzódást, amivel eredetileg támogatnám.
Második avatar : Avataron : Jenna Coleman Reagok száma : 65 Hozzászólások száma : 58 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : mentőápoló Kor : 35 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
Kicsinek és törékenynek érzem magamat előtte. A vállaimon nyugvó kezei között különösen, úgy, ahogy ezelőtt utoljára már nagyon régen nem. Igazából nem is hittem, hogy valaha előfordulna még. Lényem egy olyan szegletét fedem fel előtte, amit nem akartam, hogy megismerjen. Ami köré már azelőtt falakat húztam fel, hogy kamasszá váltam volna. Túlságosan is az enyém volt. ...már nem az. Nem csak testileg, lelkileg is mezítelen vagyok és míg az előbbi nem okoz szégyenérzetet, addig az utóbbi igen. Nagyon is. Magamtól nem tartana tovább így maradni a szempárja kereszttüzében. Ha nem fogna, fordítaná vissza a távozást szorgalmazó mozdulatot, akkor valószínűleg mennék, menekülnék, minél előbb, mindegy hová, csak ki innen, el a szemei elől. ...de itt tart és míg az egyik részem szívesebben válna láthatatlanná, addig a másiknak esze ágában sincs mozdulni. Maradni akar és hagyni, hogy végleg megtörjön a hetek óta dédelgetett, jó ideje megvastagodott jég közöttünk. Erre vágyom. A meleg víz, a gőzpára gyorsan változtatja a bent uralkodó hőmérsékletet. Eloszlatja a bőröm felszínére húzódott fázósság egyértelmű jeleit és egyúttal szinte ugyanakkor szakít repedéseket a lelkemre. Az első a könnyeimet szaporítja meg. Kék szempárját figyelem a nedves fátyol ködén át akkor is, amikor megint letörli az újra az arcélemre tolulókat. A második ketté töri a hetek óta fenntartott távolság utolsó centimétereinek maradékát. Arcomat a mellkasának támasztom, lehunyt szemekkel hagyva, hogy a néma sírásba beleremegjenek a vállaim. Az oldalára fektetem a kezeim, részemben kapaszkodva belé, részben támaszkodva rá. A harmadik teljesen maga alá gyűr. Az igazgatását követően oldalvást dőlök a mellkasának, a fejemet is odahajtva. A térdeimet szorosan felhúzom magamhoz. A meleg víz záporozása kifejezetten jól esik. Újabb könnycsepp szánkázik le az arcomon, beleveszve az ott landoló zuhanypermet összefolyó pöttyeibe. Ujjaimat az övéibe akasztom, összefonva azokat. Tisztában vagyok azzal, hogy nem érti, hogy tele van kérdésekkel, hogy aggódik és tehetetlennek érzi magát. Azt is, hogy válaszokat akar. Olyan válaszokat, amiket fogalmam sincs, hogy képes vagyok-e megadni neki. - Tudom. – Szükségem van levegővételnyi szünetre, nem csak azért, mert fogalmam sincs miként válogassam meg a szavaimat, hanem azért is, hogy a zaklatottság alább hagyjon. Nem akarok némaságba burkolózni, csak idő kellene. Több idő. - ...de nem tudom megmondani, mert a felét sem értem annak, amit érzek. Az egész annyira bonyolult. Bűntudatom van, mindig. Nem érzem magam biztonságban, sehol. A fiúkat sem. ...és dühös vagyok. Annyira dühös, ahogyan még korábban soha. ...és félek. Folyamatosan félek. – Elhajolok tőle, hogy a szempárját megkeressem. - Ha ő nincs, most valószínűleg halott lennék. – Tudja kire gondolok, tudnia kell, még ha nem is nevezem meg. Ezzel sem tudok nagyon mit kezdeni. Nem érzem szerencsésnek magam. Egyszerűen csak nem értem miért ő és miért nem én és azt sem, miért kellett egyáltalán ennek az egésznek megtörténnie? - Újra és újra végiggondolom a történteket és nem tudok rájönni miért tette. A lánya még csak emlékezni sem fog rá. - Ugyanannyi oka lett volna nem megtenni, mint nekem tovább élni, mégis másképpen döntött, amikor a golyó elé állt.
Második avatar : Avataron : Christopher Wood Reagok száma : 54 Hozzászólások száma : 46 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : rendőr Kor : 38 Idézet : you’ve been here, right? many times. countless times. you’ve been here too many times that you’ve already memorized how to survive. this time, do it again. don’t give up. remember that you’ve been here, and you will survive. I. gif : II. gif :
Könnyűnek hangzik és jónak az egyik pillanatról a másikra elveszíteni a forrongó mérgem, de nem az. A megkönnyebbülés érzésével jár, úgy veszek levegőt, hogy érzem is megtelítődik vele a tüdőm. A szar benne, hogy a rengeteg kiváltó oka közül egyetlen egy szűnt meg, az, amelyiktől elpattant a cérna. A többi előtt még értetlenebbül, kevesebb magyarázattal állok. A boncolásukba nem kezdtem bele, még nem, idő kérdése mikor fog mindegyik a nyakamba ömleni, ismételten a megfullasztásomon munkálkodni. ..akkor is, ha az előttem lévő látvány több, mint beszédes a miértekről és eléri azt, én mondjam ki először. Soha nem láttam ilyennek. Egyetlen egyszer sem. Sem igazán sírni. Sem ilyen elveszettnek, törékenynek, érzékenynek. Félrevonom a megeredt könnyeket, fogadom és viszonzom a váratlan ölelést, biztosan odazárom, aminek köszönhetően a térdeinek megadásakor nem kerülünk egyből a padlóra. Óvatosan ereszkedek alább, hagyom helyezkedni a zuhanytálcára ülve. A derekáról a lábára siklik a kezem, onnan a felhúzott térdére akarnám áthelyezni, ha nem ragadná meg és fűzné az enyéim közé az ujjait. Rájuk szorítok, a levegőt hosszan fújom ki, míg a fejbúbjára hajolok és csókot nyomok a mostanra teljesen vizessé vált tincsek tövére. Fogalmam sincs mit kellene tennem, a komfort biztosításával próbálkozom és a szó magamhoz ragadásával, az aggályom megfogalmazásával kezdve. Tudja. A szájízemen nem javít, hogy ténylegesen tisztában volt vele egész idő alatt. Türelmesen várakozom, hátha nem csak ennyit kapok tőle és a tarkóján pihentetett, morzsoló mozdulatokat végző jobbom a vállára vezetem át, simítással igyekszek hatni az egyenetlennek érzett szívverésére, szakadozó lélegzetvételeire, érezhető meg-megremegéseire. Hallgatom, mikor eljut a szavakig és a fejemet sem kell mozdítanom, hogy meglelje a tekintetem. Végig őt néztem és kiérzem a hangsúlyából, kiolvasom a szembogaraiból még nem fejezte be a beszédet. Hogy mit kellene mondanom minderre, egyébként sem tudom. Csak azt tudom még inkább kutyául érzem magam a hallatán. - Zola a kezedben volt. Nem lehet tudni pontosan hova célzott a támadó, melyikőtöket talált volna el. Ezért tette. – és bassza meg, örülök a kezében volt az unokahúgom. Sose fogom hangosan kimondani, de így van. Örülök ott volt és emiatt nem ő kapta be a golyót. - Azt tette, amit minden szülő tett volna a helyében. – amióta hallottam róla, ismertem minden porcikámmal gyűlöltem és mégis neki köszönhetően élnek. Az egyetlen, amit pozitívan könyvelek el vele kapcsolatban.. - És sajnálom. – rohadt ritkán használom a kifejezést, de most nincs jobb ötletem mit feleljek, kellene csinálnom és változatlanul, igaz is. Nyilvánvalóan több, mint elég ezzel a katyvasszal megbirkóznia, a kérdéseimet visszanyelem és eldöntöm, nem fogok semmit rápakolni. Ez az egyetlen segítség, ami az eszembe jut, amit meg tudok tenni. Pár éve felajánlottam megtanítom lőni, de igen, azt nem most kéne felhoznom és kétségbevonhatatlan a többihez nem tudok hozzáadni. A helyzet az ékes példa rá. - Ha nem is tudod pontosan megfogalmazni.. Szeretném, ha valamit, valahogy mégis máskor mondanál ahelyett teljesen elzárkózol. Adok teret, megcsinálok bármit, kérj akármit nem érdekel, csak ne jussunk ide megint. Oké? – csak ennyire érdekel. „Csak”. Ki vagyok készülve tőle és ugyanilyen mértékben igyekszem, ha nem is rajtam múlik, annyira. Bassza meg. - Most mit tudok tenni? Mire van szükséged?
Második avatar : Avataron : Jenna Coleman Reagok száma : 65 Hozzászólások száma : 58 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : mentőápoló Kor : 35 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
Lehunyom a szemeimet, úgy kapom a már vizessé vált hajamra adott csókot. Kapaszkodóként fűzöm az ujjaimat az övéi közé és a tarkómról induló, a vállaim felé vezetett simítás is megszolgálja magát. Borzasztóan nehéz belekezdjek, megfogalmazni, hogy mi zajlik bennem. Nem szívesen teszem, aminek nem ő, inkább saját magam vagyok az oka. Nem tudom, hogyan kezeljem, azt sem, amit nem értek, csak átélek, azt sem, hogyan dolgozzam fel a történteket és azt sem, miként vonjam be őt, osszam meg vele mindezt. A magam módját próbáltam eddig, ahogy tudtam, ahogy sikerült. Nem ismertem a sógorát, csak néhány alkalommal találkoztam vele, amikor a gyerekeket elhozta vagy elvitte a megbeszéltek szerint. Ami információm még volt róla, az nem tőle, magától származott és mindent összevetve a látottak és hallottak alapján sem gondolom azt, hogy ennek kellett volna történnie vele. Nem érzem magam szerencsésnek és nem tölt el a megkönnyebbülés azzal kapcsolatban, hogy engem elkerült a golyó, míg számára… Nem tudom azt sem, miként fogok majd Zola szemébe nézni, amikor az apja után fog kérdezősködni és habár ettől még évekre vagyunk, már most félek a naptól, amikor eljön. Hiába tette volna meg ezt minden szülő a gyermekéért, számára ez a szülő már nincs többé, nem ismerheti meg. Nehezen nyelek a torkomban fészkelődő gombóctól. Széthúzom a kezeinket, hogy mindkét sajátommal áttöröljem az arcomat, a vizet és a könnyeket eltüntetni kívánva onnan. Tudom, hogy sajnálja, én is, végtelenül. Jobban, mint azt ki tudnám fejezni. Aprót bólintok, hogy tudja, hallottam, figyelek rá, még ha a szavak most egy kis időre megint elfogytak. Az eddigieket is nehéz volt kimondani. Aztán… aztán újra megszólal és a hangja, a mondandója miatt megint felé fordulok. Lejjebb eresztem a kezeimet, végül a térdeimen kötnek ki. Enyhe ráncba rendeződnek a szemöldökeim; szeretné, ha máskor mondanék valamit, ahelyett, hogy… Hirtelen szó szerint belém reked a levegő. Az eszem tisztában van azzal, hogy mit akar, mire kér, de valahogy mégis meghűl az ereimben a vér a szavai hallatán. - Arra, hogy te is megnyílj. Hogy beszélj az egészről. Mert, ha csak nekem kell, az nem fog menni. – Ez az egyszerű igazság, amin nincs mit szépíteni. A figyelmessége nem jelenti azt, hogy tök rendben van a történtekkel. Nem tudom, nem hiszem, egyikünk sincs jól, érzem. Ez pedig nem könnyíti meg, hogy betartsam a kérését. Próbálkozom, ahogy tudok, ahogy sikerül.
Második avatar : Avataron : Christopher Wood Reagok száma : 54 Hozzászólások száma : 46 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : rendőr Kor : 38 Idézet : you’ve been here, right? many times. countless times. you’ve been here too many times that you’ve already memorized how to survive. this time, do it again. don’t give up. remember that you’ve been here, and you will survive. I. gif : II. gif :
A válaszánál ezer másik kevésbé kedveltet szívesebben hallottam volna. Tudom mit kért. Tudom én kértem rá mondja ki mire van szüksége. ..és mégis. A gondolataimba ütközik, előre furakodik az, hogy ha emiatt viselkedett így velem büntetett az utóbbi időben az rohadtul nem fair. A korábban eleresztett kezemet felfektettem a térdére, az ujjaimat most kiroppantom. Levezetésként. A mérgem nem tűnt el teljesen és amekkora a szerencsém, megint vissza kell nyelnem – hova máshova tehetném?! Rá nem, jogos-e vagy se. Nagy adag levegővel telítem meg a tüdőmet. Szeretné hallani, de nem azt, amit valójában mondhatnék. - Nem alszom jól a történtek miatt. A fegyverdördülést követően nem tudtam másra gondolni, amíg ki nem értem, hogy talán téged talált el. Másként alakulnak a dolgok. Alvás közben újra előjön. – nyugodtan, de lassan beszélek és kell idő a fogalmazásban. - Ezért húzódok szélre. – tudja mire gondolok. Kezdetben tapasztalta az erősebb szorítást, amiben semmi jó vagy kényelmes vagy tűrhető nem volt. Fájdalams volt. - ..se miattad, mert látom minden nap, hogy rohadtul nem vagy jól. Hiába próbálsz úgy tenni, mint aki igen. – látványosan. A tekintetem leeresztem a kiálló kulcscsontjára. Magyarázzam? Ő is pontosan tudja. - Zavar, hogy Connor és Zola az apjuk nélkül nő fel? Persze. Hogy a húgomnak egyedül kell felnevelnie őket? Igen. De egyetlen másodpercre sem bánom, hogy így alakultak a dolgok és nem téged temettünk. Minden alkalommal inkább bárki más. – az utolsó mondatot halkabban, a kabin ajtajára vezetett tekintettel morgom és ez az első alkalom letörlöm az arcomon lezúgó vizet. Jobb volt hidegen.
Második avatar : Avataron : Jenna Coleman Reagok száma : 65 Hozzászólások száma : 58 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : mentőápoló Kor : 35 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
A térdemre fektetett keze után nyúlnék. Amiért széthúztam az eddig összeakasztott ujjainkat, már megtettem, újra kapaszkodót keresnék a tenyerében, de az ízületek kiroppantása szinte azonnal kettétöri a szándékomat. Ismerem már annyira, hogy tudjam, mikor csinálja, hogy mennyire levezetésként szolgál az apró mozdulat és a mélyen beszívott levegő. Visszagyűri a benne felgyülemlőt és nem teljesen vagyok biztos abban, hogy azt mondja, amit ténylegesen is akarna. Ettől függetlenül figyelemmel hallgatom, amit végig akar, de mégis olyan érzés tölt el, mintha a hetek óta közénk és ránk telepedett feszültség most visszaülne mázsás súlyával a mellkasomra. Nehezen megy tőle lélegezni. Rémálmok. Neki is előjön, de míg ő attól tart, hogy másként alakulnak a már megtörténtek, addig én minden alkalommal attól, hogy úgy lesz, ahogyan az már lezajlott. Pokoli. A szempáromat végig a vonásain tartom. Ujjaim végével puhán érintem csak a kezét, ha még mindig a térdemen nyugtatja azt. Nem akarok közbeszólni, pontosan tudom, hogy mennyire nehéz beszélnie erről és nem kívánom félbeszakítani vagy sürgetni, amíg a végére nem ér. Nagyot nyelek, az ágyszélre húzódását hagytam, pedig hiányzik az ölelése, az érintése, az összebújások. A lejjebb vándorló tekintete erősen beszédes ahhoz, hogy úgy érezzem, el kell takarjam magamat előle. Pedig máskor nagyon is szerettem, ha megnéz magának, de ez alkalommal kicsikarja, hogy az eddig a kezével babráló jobbomat a kulcscsontomhoz emeljem és a tenyerem takarása mögé rejtsem a figyelmet nem érdemlő részemet. Nyelnem kell, a visszatérni kívánó könnyeimet, hiába a korábbi kiborulás, még most sem akarom, hogy a szemtanúja legyen, főleg nem újra. Annyi mindent mondanék. Akarnék. Mégsem teszem, mert nem akarom megszakítani a gondolatfolyamában vagy elérni azt, hogy belé fojtsak akár egyetlen szót is, mikor épp megnyílik előttem. Nem könnyen teszi, de megteszi és ettől több, mint törékenynek élem meg a pillanatot. ...aztán pedig... Ha nem piszkálom ki belőle, sosem vallja meg, nem mondja magától, csakúgy ok nélkül végképp nem hangoztatja azt, de sosem bántam különösebben, most pedig rám sem tud nézni, megváltozik a testtartása, a hangja is. Megvárom, amíg letörli az arcát, talán tovább is, mint kellene, vagy éppen annyit, amennyi szükséges, de csak valamivel ezután nyúlok fel az állához, az arcához és ujjbegyeimmel lágyan, gyengéden, apró mozdulattal simítom végig a borosta fedte bőrt. Noszogatás, figyelemfelkeltés vagy csak maga az érintés miatt, azt hirtelen nem tudnám megmondani. Talán mind együttvéve. Finoman húzom, fordítom magam felé vissza az arcát, szemeinek átható kékjét. Feljebb nyújtózkodok. Először csak egy óvatos érintést követelő, leheletnyi csókot pecsételek az ajkára. Aztán egy újabbat és még egyet. Már nem számolom őket, egyre többet, ahogy mozdulok, átkarolom a nyakát, gyengéden, szerelmesen. Ha engedi, átülök az ölébe, átvetve rajta a lábamat és az óvatoskodó, elaprózó csókok helyett egyre jobban, határozottabban tapadok az ajkaira. A levegőt mégsem csenem ki a nyelve alól. Tenyereim közé fogom az arcának éleit és elhúzódok annyira, hogy a homlokomat az övének illeszthessem. Kimondanám. Annyira akarnám, de nem megy megszólalni. Nem tudom, hogy akarná-e egyáltalán hallani. - Túl leszünk rajta. – Szinte csak suttogom és meglep mennyire nincs erő a hangomban. El akarom hinni, hogy így lesz. Hogy egy nap majd elmúlnak a rémálmok és túl jutunk az egészen, mi és a többiek is. - ...ugye túl leszünk rajta?
Második avatar : Avataron : Christopher Wood Reagok száma : 54 Hozzászólások száma : 46 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : rendőr Kor : 38 Idézet : you’ve been here, right? many times. countless times. you’ve been here too many times that you’ve already memorized how to survive. this time, do it again. don’t give up. remember that you’ve been here, and you will survive. I. gif : II. gif :
A mellkasa felett jobban körvonalazódó csontra tekintek. Ott. A csípőjén. A vállán. A lábain. A karján. A beesettebb arcán is látni a fogyást. Számomra látványos, tapintható, érezhető különbség a súlyában. Egyetlen alkalommal sem tettem szóvá, láttam a jeleit őt magát is zavarja, tudatában van és nem akartam volna elefántot játszani a porcelánboltban, mint legtöbbször. Az ízületek kiropogtatása után visszafoglaltam a térdét, a puha mutatásra, pedig beszéd közben is odatartottam a kezem, ha kell; ott van. Láttam az elhalt, erre irányuló mozdulatot régebben és most az is, miként eltakarná magát. Ha előbb nem, most visszaragadom az ujjaim közé az övéit, néma Ne.-vel tartva távol a lepelként takaró tenyerét a nyaka alatti résztől. Enyhén megingatom mellé az üstököm. Erővel nem tarthatom vissza, a kék párban viszont kérlelés tükröződik. Nem szeretném így tegyen, bármit elfedjen, szégyellje. A legkevésbé sem ennek éreztetését akartam elérni. A háttérben meglapulva zajlik a kézjáték. Kevésbé tudatos, mint a koncentrálás útján eddig megfogalmazottak. Van még. Lenne még tovább. Beletartozna az is, amit a szándéka ellenére nem akarnak hallani. A gondolatmenet kifutása miatt egy újabb mély levegővétel, a szemeim tőle való elszakítása válik az ezt beelőző szünetté. Nyersen nem lennék egyértelmű, nem azt mondanám, amire kért és a finomításokkal, formázásokkal sem. Mégis hogyan adjak hangot arról, amiről én se tudom mi pontosan? A körülírás nem működik nálam. Alapból nehéz megszólalnom a témában, így végképp. Az arcom megtörlése kis híján gyűrődésbe fordul át, még kevesebb híján kaparásba és megismételném a mozdulatot, ha nem érintené meg az arcélem. Elsőként a szembogaraim vetülnek rá, a húzást megérezve, pedig odafordítom a fejem. Várakozón, kérdőn. A simítás jól esik, a célját eléri vele; teljes mértékig ráfókuszálok. A derékvonalán pihentettem meg a másik kezem, aminek ujjbegyeit most még jobban a bőrébe támasztom. Az elsőként kapott csóknál puhán, az azt követők érkezésénél már egyre határozottabbá váló, közelebb húzó vágynál fogva és hosszú szusszanás formájában eresztem ki a bent tartott levegőt, amikor a nyakam köré tornázza magát. Tartom, áthúzom a térfelemre, fokozatosan, kiélvezve, tapintva úgy, ahogy régóta nem tettem. A lábamat kihajtom magam alól, segítve a helyezkedését és az alkarom segítségével szegezem igazán hozzám egy nagyon is érte szomjazó, hiányát kifejező csókkal egyidejűleg. A bal alkarom a gerincvonalára fektetem a lapockái közé, mintha a fizikai távolsággal az eddigieket akarnám kompenzálni. Talán így is van, nem tudom, nem érdekel. Az eltávolodását megérezve még vissza kell fogjam magam, hajolnék utána, mikor észbe kapok, megértem a miértjét. Először nem, a megerősítést kérő visszakérdezésnél már bólintok. - Előbb vagy utóbb igen. Túl. – simítóan a hajába túrok és nem eresztem. A kabin nem túl nagy vagy komfortos, de pokolian jól esik így tartani és nem távolról figyelni, mint egy száműzött. Ismét ráfogok, megerősítem a tenyerem addigi helyét, mintha csak emlékeztetnem kellene magam valóban itt van. - Kurvára hiányoztál az elmúlt hetekben. – így. Itt volt, de messzebbinek aligha érezhettem volna.. Ha csak nem adja tudtomra azt szeretné elengedjem, addig a pillanatig nem fogom megtenni és igazából a lehetőséget sem akarom meghagyni neki rá vagy akár a meggondolásra, sarkon fordulásra. Kell. A szája is. Mindene és hülye kérdéseken agyalás nélkül dőlök előre, hogy elvegyem a felső ajkával, nyelvével kezdve, levegőjével folytatva.
Második avatar : Avataron : Jenna Coleman Reagok száma : 65 Hozzászólások száma : 58 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : mentőápoló Kor : 35 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
Egészen addig az a szándékom, hogy a kiszemelt részt, ahol pontosan tudom, mennyire látványos, jobban kint van, erősebb kontúrral a bőrfelszín alatt húzódó csont, eltakarjam, mígnem a kezem, az ujjaim után nyúl. A mozdulat belefagy a megállításba, hagyom, hogy magáénak rabolja és a korábban elszakított pillantásomat is azonnal visszanyeri. Leolvasom az ajkairól legördülő hangtalan kérést, ami a lélektükreiben nyomatékosabban van jelen, a fejingatás pedig újabb, egyértelmű jelzése ugyanannak. Újra nyelnem kell. Ha csak rajtam múlna, megpróbálnám a viszonylag kicsi tenyerem mögé rejteni, de így engedek a ki nem mondottnak, az olyan sok formában tett ellenkezésnek és ujjaimat az érintésében felejtem, miatta, érte. Csendesen hallgatom, figyelek a szavaira, a testbeszédére és bár szeretném a gondolataimat hozzátenni, megosztani vele, mégsem teszem. Nem akarom félbeszakítani, inkább majd visszatérek rá, később, legalábbis ezt tervezem, amikor egyetlen pillanat alatt változtat ezen. Nem tudok visszakanyarodni, nem is akarok a korábbi szavakba kapaszkodni, nem most, nem itt. Érinteni szeretném, érezni a tapintásom alatt, azt, hogy ezt ő is viszont megkapja. Itt vagyok, vele. Könnyedén az irányítása alá idomulok, olyan közel húzódom hozzá, úgy helyezkedek, ahogy és amennyire szeretné. Átkarolom, odabújok, a bőrömön szétoszlatott forró lélegzete újabb csók kiváltója lesz, fogadom és kezdeményezem. Pokolian hiányzott. Vágyom rá, utána, ajkai érintésére, játékára, az érzékek felkorbácsolására, de elszakadok tőle. Amilyen színlelt határozottsággal jöttem fel hozzá a földszintről korábban, most annyira nem vagyok biztos abban, hogy akarná-e. Akarna-e így is, összetörve, sebzetten, érzékenyen. A válasza, olyan nekem, akár egy feloldozás. A vállaim lejjebb ereszkednek, a feszültség egy része, ami eddig erővel tartotta, enged a szorításán. Elhiszem a szavakat, mert ő mondja őket. A tenyere alá simulok, ahogy a hajamba túr, szeretem, amikor ezt csinálja. Az ujjaimat puha gyengédséggel újra végighúzom az arcán, élének vonalán, végül hüvelykem végével finoman érintem az alsó ajkának vonalát és onnan lejjebb haladva az állát. A másik kezemet a mellkasára helyezem, támasztékot találok a vizes bőrfelületen. - Sajnálom, hogy eddig várattalak. – Csendesen suttogom, már csak az ajkaira ejtve a szavakat mielőtt a csókjára forrnék. Nem akarom, hogy elengedjen, hosszú ideje először érzem most azt, hogy nem omlik az egész életünk a fejünkre. Szájának alsó ívét ízlelem, magaménak birtoklom a nyelvével, lélegzetével együtt, éppen annyit lopva el tőle, belőle, mint amennyit ő is elbitorol magának. Édes háborúba kezdünk egymásért, mind többet és többet követelőzve a másikból. Átkarolom, hozzásimulok, teljesen, nem akarom, hogy tér, levegő szoruljon közénk, éppen elég volt a távolságból. Szomjazom az a csókját, az érintését, a testem magáénak birtoklását, érzelmesen, odafigyelve, gyengédséggel átszőve. Belső combjaim előbb finoman, majd szelíd fokozatossággal egyre jobban feszülnek a csípőjére, ahogy alhasamat húzni kezdi a felkorbácsolt vágy. Csókját gyengéden követelem egyre inkább, nem akarok, nem tudok többet várni, mint amennyit muszáj és amikor úgy érzem, már lehet, helyezkedni kezdek és feljebb emelem a csípőmet.
Második avatar : Avataron : Christopher Wood Reagok száma : 54 Hozzászólások száma : 46 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : rendőr Kor : 38 Idézet : you’ve been here, right? many times. countless times. you’ve been here too many times that you’ve already memorized how to survive. this time, do it again. don’t give up. remember that you’ve been here, and you will survive. I. gif : II. gif :
Csendes megkönnyebbüléssel fektetem az összeakasztott ujjainkat a mellkasának. Az ín meghúzódik a nyakánál a nyelés pillanatában, mire kisebb simítással reagálok, hogy újra tisztázzam; nem azért vezettem oda a tekintetem, nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni. Kimondatlan bocsánatkérés, szajkózni, értelmetlenné nem akarom az ismétlésével, emiatt az apró gesztus, míg befejezem, amire kért, aminek a tartalmát hangosan kell a tudtára adnom. Jó érzéssel a legkevésbé sem tölt el. Belefeszül tőle a tüdőm és ha nem érintené az arcom, érkezne a finom noszogatás, a figyelemelterelés annak felkeltésével, az állkapcsomon is tükröződne nehezen viselem a beszédet, a bent tartott megosztását. Segíteni akarok, csökkenteni a rossz érzésén és nem növelni azt a saját szarjaimmal, amik közül egy máris nem esett jól neki. A közeledésével, a kezdetben puha és fokozatosan többre vágyó, többet kiváltó csókjának ízével a számban, ha ideiglenesen is, de elszakadok az előzményektől. A figyelmem rá irányul, csakis kizárólag. A szünetbe ékelt szavai előtt emiatt nem kapcsolok azonnal, megkésetten támasztom az üstököm az övének. A vizes tincsekbe merítem a tenyerem, gyengéden, mégis határozottan morzsolom a bőrét, az odatolult szálakkal együtt. Azt sajnálom az illatát a zuhanyból aláhulló permet miatt nem érezhetem. A szempárjában kutakodok, egyértelmű mondanivalóval, egyértelmű szándékkal az enyém mögött. Az értelmetlen, kedélyborzoló beszéddel nem foglalkozom tovább. Előre, rádőlök, a hátammal elhagyom a kabin hátfalát. Hosszúra nyújtom a pillanatot, mintha csak a visszakapásába kapaszkodnék és kitartom, míg el nem fogy a levegő, közelebb s közelebb simítva a derekának ívét. Végre magát adja, nem csak a testét, amin futólag végignézek az egyik légvételnél, a combjainak szorosabbá váló ölelésekor. Még mindig rohadtul felajz figyelni, érezni a reakcióit, látni a megfeszülő, jobban körvonalazódó változásokat. A tarkójáról elemelem a markom, hogy a jobb halomra fektessem rá egy újabb fölényújtózkodás közben magamhoz vett csókkal párhuzamosan. Nincsen olyan porcikája, amiért ne vesznék meg. Se máskor nem volt és most sincs. A fenekébe gyűrök a távolságot csökkentő kezemmel, egyszer, kétszer, végül alányúlok, hadd vegyek bizonyosságot arról, amivel több, mint tisztában vagyok; vár. Kibaszott finom forrósággal, nedvesen, szűken. Teszek róla, hogy homorítson, felém törleszkedjen az első ízben történő fogadtatásomkor és mohón kebelezem be a száján kiszökő nyögést, ha kikívánkozik belőle, mielőtt segítőleg jelezném; emelkedjen. A saját tűréshatárom is eddig tartott, nem tovább. Rohadtul benne akarok lenni, még jobban érezni akarom és az ajka után kapok, mikor már a hátsóját megragadva húzom lejjebb, merülök el benne, ahogy rám helyezi a súlyát. Szaggatottan fújom rá a levegőt, erősebben, de nem fájdalmasan dagasztom a mellét és próbálom elérni minél inkább kitölthessem. Újra és újra.
Második avatar : Avataron : Jenna Coleman Reagok száma : 65 Hozzászólások száma : 58 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : mentőápoló Kor : 35 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
Ujjbegyeimmel a nyakamat simító kézfejéhez érek és hasonló mozdulattal reagálok a ki nem mondottra, közben pedig figyelek arra, hogy a kérésének megfelelően, akaratlanul ne takarjam magam előle. Tudom, hogy nem egyszerű számára szavakba öntenie mindazt, amit megoszt velem, elhangzik tőle. Nekem sem volt és kettőnk közül így is mindig én vagyok az, aki könnyebben beleszalad az ilyesmibe, képzelem számára milyen lehet. Úgyhogy hálás vagyok azért, mert mégis megteszi, akkor is, ha ezerszer szívesebben hallgatna róla. Ismerem már annyira, hogy ezt pontosan tudjam, érezzem, főleg, ahogy elfordítja a pillantását, ahogy megváltozik a hangja is. Sejtem mi következne ezután és részben emiatt is, nagyobb mértékben viszont pontosan annak hatására, amit elmondott, az arcához nyúlok, gyengéd simítással, apró csókokkal reagálok, vonom magamra a figyelmét és terelem a gondolatait. A sajátjaimat is. A nonverbális kommunikáció mindig jobban ment. Messze sokkal, főleg vele. Leginkább vele. Mégis megtorpanok egy ponton, elbizonytalanodok, hirtelen kelleni kezdenek a szavak, amik végül olyan gyorsan illannak tova, mint ahogyan megint magáénak rabolja az ajkaimat. ..és én örömmel hagyom, viszonozom akarnokon követelőző szomjúságát. Ahogy felém dől, úgy hajolok vele én is, egészen hozzásimulva. Átkarolom a nyakát megint, a vállába, lapockájába mélyesztem az ujjaimat, ahogy kapaszkodót találok rajta. Szorosan ölelem, hosszúra nyúlt, minden oxigént felélő csókját viszonozom. Finoman, gyengéd erőszakkal harapom be az alsó ajkát, követelem a nyelvét, élvezem ki az ízét. Közelebb, szorosabban helyezkedem hozzá, ahogy egyre inkább magához von, teljesen kiszorítva a teret és levegőt is kettőnk közül. Minél közelebb akarom érezni. Tudom, hogy én taszítottam távolabbra magamtól az elmúlt hetekben, de attól még borzasztóan hiányzott és erre most jövök rá igazán. Szelíden feszülnek egyre inkább a combjaim a csípőjének, a légzésem észrevétlenül lesz szaporább, felébreszti a testem minden egyes porcikáját. Soha, senkivel nem éreztem így magamat, mint vele. Minden érintése, minden csókja, a lopott pillantása, amivel végigmustrál, olyan erővel vonzz, aminek képtelen vagyok ellenállni. Rögtön magával sodor, annyira, hogy szinte szűkölve vágyakozom utána, érte. Minden érzékszervemet életre kelti, vágytól elfúló sóhajt szakít a mellkasomba, amikor a keblemet vonja a tenyere alá. Újabb ajkaink közötti birtokháborúba fojtja a lélegzetem, nem mintha bánnám. A rövidre nyírt sötét hajszálak közé fúrom az ujjaimat, míg másik karommal még mindig belé kapaszkodom, a nyaka mögé, a gerincvonal fölé vezetve a tenyeremet. Hangosabb, felszakadó nyögés hangját forrasztja a torkomra ajkainak, nyelvének pecsétjével, amikor a fenekem után a combjaim közé vezeti az ujjait. Ha akarnám se tudnám letagadni előtte, mennyire kívánom. Egyértelmű jeleket talál, von a tapintása alá és hergeli tovább a már egyébként is űzötté hatalmasodott, az egész testemet eluraló kéjt. Lágy ívbe feszíti a gerincemet, játszik rajtam, a saját kénye-kedve szerint és édes istenem, csak csinálja még, abba ne hagyja… Ajkaira tapadok, finoman a fogaim közé vonom az alsó ívet és gyengéden harapom be megint, hogy aztán valamikor később forró bocsánatkérésemet forrasszam rá engesztelésül. Magamba fogadom, de kicsit lassítva a csípőmmel az irányító mozdulatát. Iszonyatosan akarom, vágyom rá, de kell egy kis idő, amíg mindkettőnk méretei egymáshoz idomulnak. Egészen, a teljes súlyommal ereszkedek le rá, amivel újabb sóhajokba fulladó, apró nyögéseket kelt életre és gördít le az ajkaimról. Mohón a magaménak követelem a bőrömre szaggatottan eresztett légvételét és csók közé zárom azt az apró, elégedettségről tanúskodó hangot, amit a mellem ingerlése nyomán keltett. A csípőmet az első alig néhány óvatosabb első mozdulat után egyre követelőzőbben mozdítom, mindkettőnk örömét egyszerre hajszolva, rásegítve a ritmusra, amelyet megad. Megint átkarolom, ujjvégeim a hátának bőrébe feszülnek és egy-egy mélyebb lökés alkalmával erősebben, de közel sem fájdalmasan marom az élő felületbe mennyire élvezem és kívánom. Viszont nem akarok túl gyorsan a végére érni, mint ahogyan az az elmúlt hetekben az együttléteinkre jellemző volt. Ez most messze többről szól, mint a kielégülés mielőbbi hajszolásáról. Szándékosan lassítok a tempón, elszakadok a csókjától, helyette a nyakamat kínálom az ajkai játszóterének. Azt hiszem egyértelmű miért teszem és, ha engedi, hogy akármennyire is átvegyem kicsit az irányítást, akkor határozottan a szándékosan elnyújtó ritmusra váltok.
Második avatar : Avataron : Christopher Wood Reagok száma : 54 Hozzászólások száma : 46 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : rendőr Kor : 38 Idézet : you’ve been here, right? many times. countless times. you’ve been here too many times that you’ve already memorized how to survive. this time, do it again. don’t give up. remember that you’ve been here, and you will survive. I. gif : II. gif :
Nem bírok várni, mégse kapkodóak a mozdulataim. Folyamatosan többet s többet akarok belőle, jobban érezni, mindenhol érinteni, első sorban kiélvezni a közelségét, amit a derekára fonódó karom alatt törleszkedéssel, idomulással támogat. A karjai helyezkedésével, a kapaszkodó, függeszkedő szorításával, az ellentartásra kihívó hozzám feszülésével, belém vájt, harapással kifejezett vágyával. Elnyújtottan forrok az ajkára, a nyelvére és minden egyes rezdülésére ösztönösen reagálok; erősebben vagy épp gyengédebben húzom mindinkább magamra, finoman, alig meg-megemelem levegőhöz jutva a testét, hosszan falom mindazt, amit ad és adom, amit követel. Örömmel. ..ha nem is szóval, de végre kér. Törődőn kenem el a vizet a melléről, fogom a markomba. Dagasztó meg-meggyűréssel váltom szaporábbra a lélegzetvételeit, növelem az élvezetét, sodrom közelebb a nyögés pillanatához. Elégedetten szívom magamba a végeredményt, a kiszabaduló sóhaját, melyen a bőrömön tovább vezetett ujjaival együtt felbuzdulva kívánom mélyebben érinteni. Sokkal. Hallani akarom az irányítás alól kibúvó hangot, ami kövéren hagyja el a vonzó száját. A meghajló gerincvonalát, a szám kifejezetten hergelően ható fogak közé vételét jutalmazván nem emelem el azonnal a kezem. Szeretek a combjának közepén időzni, látni, tapasztalni milyen hatással van rá, az önmegtartóztatására, a cselekedeteire. Mélyen, hosszúra nyújtott, belé szaladó simítással, masszírozással cirógatom, készítem elő, rombolom le a türelmünk utolsó morzsáit. Az emelkedési szándékot megérezve váltok tartást, simulok a fenekére és hagyom, hadd ereszkedjen neki megfelelő tempóban, a végén nem tudok uralkodni magamon, nyomom finoman lejjebb, ha nem reagál rá fájdalmasan, kényelmetlenül. Rohadt nehezen bírtam az érte ácsingózást az első megérzésénél és a csókba mindkettőnk nyögése találkozik. A másodperc, amit a várakozás megkövetelt hihetetlenül befeszített, az ízének elbitorlásakor, a torkából feltörő kéj hallatán oldódott fel. Egy kisebb örökkévalóságnak éltem meg alatta. Akarom. A hosszan tartó remegéssel, jobban mélyedő ujjbegyek kíséretével, tüdőbe rekedt lélegzettel, erőtlenedő combszorításával a végén. Csípője szélén támaszkodom meg, körkörös mozdulattal diktálom a hajszolástól még távol álló ütemet, míg egyértelműen a tudtomra nem hozza hol szeretné az érintést, hogy a folytatást. Gondolkodás nélkül veszem el a felkínált lehetőséget és hajolok a nyakához. Az álla íve alatt csókolom, nyelvemmel simítva a nedves bőr felszínét, amibe az egyik nagyon is árulkodó fújtatásom fut bele egy nagyobb, kitartott megemelkedés pillanatában, mely után hasonulok az általa megadott, édes ritmushoz. Az enyhén sós, puha selymet a fültőig ízlelem végig, míg oldalváltás mellett nem döntök és jobbról habzsolom tovább az enyémnek bélyegezettet. Le a nyakának vonaláról egészen a kulcscsontjáig, hogy a fejtetőmmel hajtsam hátrébb az üstökét az állának feltolásával, mielőtt a szegycsontjáig ereszkednék, onnan az addig fogva tartott keblére térnék át. A fogam felszínével ingerlem a rátapadás idején, az elnyalt csókok, meg-megszívások között. Engesztelőn váltják egymást, akárcsak ő szokta az ajkam rohadtul bejövő, agresszívabb eltulajdonításánál. Hol egyiknél, hol a másiknál. Váltás közben le-lepillantva a táncoló, húzódó, pokolian finom ölére.
Második avatar : Avataron : Jenna Coleman Reagok száma : 65 Hozzászólások száma : 58 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : mentőápoló Kor : 35 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
Nagyon nehéz visszafogni magamat. Hogy ne váljanak a mozdulataim túlságosan sürgetővé, türelmetlenné, pedig szívem szerint már nem sokáig várnék. Nem akarnék. Mindig is ilyen hatással volt rám és ez az évek alatt semmit sem változott, nem fakult meg. Most is éppen ugyanannyira tud bepörgetni, mint az első éjszakán, abban a mosdóban. Hálás, akarnok, kissé követelőző mozdulatokkal ölelem át, érintem meg, veszem fel a tempót, amit diktál, csókolom meg újra és újra és a leginkább az ajkaim válnak árulkodóvá, mennyire is ácsingózom utána, az övére lehelt ösztönzéssel. ..de csak addig, amíg ujjával nem kíván simító ellenőrzés alá vonni. Az önmegtartóztatásom utolsó maradványait abban a pillanatban mossa el, amikor a combjaim közé nyúl és ráérős nyugalommal kezd egyre mélyebbre szaladó, cirógató, becéző játékot űzni. Annyira közel lök saját határaim széléhez, hogy a kontrollt egyre inkább elveszítem és végül nem bírok tovább ellenállni a magához ragadott irányítás folyamában. Felkorbácsolt vágyaim viharló peremén szemtelen könnyedséggel taszít át. A gerincem hajlítását már kikövetelte, ahogy a szaporábbá dagadó sóhajok hadát is, amelyekbe egy-egy nyögés fulladt útközben. Az ív egyre feszítettebb lesz, az élvezet ösztönös és natúran őszinte hangja kövéren bukik át ajkaim között és fullad az övéire. Húzódva, lüktetve öleli körül ölem a simogatását adó érintését és automatikusan emelkedek, hihetetlenül akarom Őt... A rásegítő mozdulattal átadom az irányítást, a készséges segítség megadását és csak akkor ragadom vissza az akarat érvényesítést, amikor a befogadó ereszkedésben muszáj kicsit lassítanunk. Az akarnok türelmetlensége nagyobb légvételt szakít a tüdőmbe, de attól messze áll, hogy kényelmetlennek vagy fájdalmasnak bélyegezzem. Édes, csókba haló nyögését a magaménak bitorlom egy időben a sajátom átadásával, hihetetlenül felajz, ha hallatja mennyire kíván. Többet akarnék, belőle, a torokból felszökő hangból, a megkezdett öltáncból, a készséges rásegítésből, mégis lassításra, önző türelemre venném rá. Bocsánatkérő csókomat ajkára tapasztom, mielőtt még elszakadnék tőle, hogy ritmust válthassak és egészen más porcikáimat kínáljam a számára. Egyre hátrább hajtom az üstökömet. Kizárom az arcomra záporozó vízpermet zavaró érzését, csak lehunyt szemekkel élvezem, ahogy a nyakam ívén játszadozik. A bőrömön szétpergetett, forró fújtatásra ujjaimmal élesebben nyomakszom a bőrébe, hálából megismétlem a kiváltó okát, még figyelmesebben, még tovább tologatva tűréshatára korlátait. Az egyre lejjebb szaladó kényeztetés útján automatikusan engedek neki egyre nagyobb és több teret, amikor pedig a kebleimre tér át a nagyon is gyengéd odaadásban, újabb, hangosabb, kövér sóhajba fullasztott nyögést cirógat le az ajkaimról. Vállaiban kapaszkodok meg, erősebben szorítom tenyerem alá a zuhanytól nedvessé vált bőrt. Nem megy már a szándékosan lassító-elnyújtó tempó. Annyira beindít, bepörget, amit csinál, hogy akaratlan is rövid idő alatt gyorsuló nászba űzi az ölem táncát. Jobbommal az arcára simítok, határozottabban, hogy jelezzem, engedjen. Tenyerem közé fogom az állát és gyengéd erővel fordítom feljebb, magam felé, ha engedi. Újra csókolom, közben el nem eresztve, szenvedélyes szomjjal, érzéki harapással fűszerezve ajkaink és nyelvünk kihívó játékát. Könyörtelenül követelem ölemmel élvezetét, penge vékonyra kívánva feszíteni az akaraterejét, végül pedig a magaménak birtokolni abban a pillanatban, amikor hajlandó végül megadni magát nekem.
Második avatar : Avataron : Christopher Wood Reagok száma : 54 Hozzászólások száma : 46 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : rendőr Kor : 38 Idézet : you’ve been here, right? many times. countless times. you’ve been here too many times that you’ve already memorized how to survive. this time, do it again. don’t give up. remember that you’ve been here, and you will survive. I. gif : II. gif :
Számára is érzékletes elégedettséggel zárom az ajkaim közé az övéit, miként incselkedve újból rákapok, ha levegőért szabadulna, magam felé döntve feljebb emelem, kihasználva a gravitáció erejét és még egyszer, utoljára simítom belé az érintésemet. Kiélvezem arra a tizedmásodpercre, nagyjából ennyire vagyok képes sakkban tartani a türelmem. A nyáltermelésem beindul, a váltott fogásom ereje is tükrözi mennyire érezni akarom magam körül az ölének kitapintott lüktetését, ahogy a bőrébe nyomódnak az ujjvégeim a rásegítésnél. Kár a víz le-, elmossa a kiragadott illatát.. Minden porcikám, mozdulatom szavak nélkül adja tudtára mennyire kívánom és akartam azt a pillanatot, hogy a melegébe fogadjon. Fizikailag lehetetlen lenne ennél jobban kimutatni. A nyögések elegyedése olaj a tűzre. Minden alkalommal. …és minden alkalommal nagy étvággyal veszem el tőle a hajtott gerincívének alján ösztönző masszírozással. A sóhajait előszeretettel kortyolom fel, akkor is, ha általa a normális légvételtől fosztom meg önnönmagam. Az egész kell, egyszerre. Nem csak egy részlete vagy részleteiben. Szinte fájdalmassá hatalmasodó élvezettel veszek el benne, tapasztom a csípőjére a tenyerem a medence ringását elősegítve és hosszan elfúló fújtatás árán tudatosul lassabb tempóval kacérkodik a gondolatai között, arra vezetne rá az elhajlással. Az engesztelő csókra finomabban húzom vissza, mintegy beleegyezést adó gesztusként a gyengédebbé váló támasztása mellett. Ismét felfedezem a nyakának ismert vonalait, zugait, amiket az elmúlt hetekben éppen csak megfogni volt lehetőségem és a tarkójára simul a jobbom a melléről, hogy kissé megdönthessem a jobb szögért, hogy jobban hozzáférjek a bőréhez. A lapockámba vájt reakció az elnyújtott kéjt űző mozgásával együtt nagyon is ínyemre van, hálás törődéssel viszonzom a testén és óhatatlanul buzdulok fel a szájáról újfent legördülő hangokon, mikor a kebléhez érek. Pofátlanul tolakodok előre, döntve kis híján hátra a mohó lendületvétellel. Kapkodóvá nem válok, sőt, felvéve a hosszútávnak szóló ritmust provokálom a halmok gyűrött kényeztetésével. Az egyik erősebb szorításának hatására önkénytelenül szívok rá hevesebben, minek halvány, lila nyoma fog maradni a felületen. Elsimított, rácsókolt bocsánatkéréssel megyek elébe a realizálásnak és egy vétett momentumra azt hinném avégre kívánja felhívni a figyelmem az irányított, húzó érintésével. Engedek a kérésnek, elszakadok a morzsolt, ruganyos területtől, nem kevés kíváncsisággal, kérdőiséggel miért nem fúlhatok bele tovább, mikor már épp annyira belelovaltam volna magam a gondozásába.. Az ösztönösen megadott, mutatott válaszára kicsikar egy bő lére eresztett sóhajt a kiegyenesedésemkor. Fölé dőlök, mint ahogy szoktam; rá. …és utolsó cseppjéig, ízleléséig élvezem a csókját, miközben érzem, pont ő, a lassításra kérő válik végül türelmetlenné, ami csak még több vágyat gerjeszt. Haja alá túrva vésem belé mit ért el, az olykor el-elmélyítő lehúzásaiban a csípőjénél megragadva. Azt akarom, hogy bele-belerekedjen a közülünk már rég kiszorított levegő a mellkasába és az enyémnek feszüljön, a száján falnivaló hang távozzon. Mindent, amitől még közelebb sodródunk mindketten a kielégüléshez. Vele együtt akarom elérni. A határ nagyon közel kerül. Szaggatott levegőt fújva rá szorítom mindinkább az ágyékomhoz, az csípőjén nyugvó kezemet hátravezetve a csípőjére, alkaromat ráfektetve vonjam szilárdan magamhoz és a ritmust megszakító, utolsó lökéssel adom át magam a bizsergő sürgetésnek, a kaparó, maró tetőpontnak. Ajkára nyalom, üstökömet hozzádöntve, oxigénért sóhajtozva az áttörő élvezettől kikövetelt, morgásként felszakadó nyögés után. Határozottan, ugyanakkor becézőn tartom és nyúlok az álla, a nedves tincsek alól kiszabadítva a kezem. Rohadtul hiányzott és ez nem az, amit csak ennyivel ki tudnék bökni neki.
Második avatar : Avataron : Jenna Coleman Reagok száma : 65 Hozzászólások száma : 58 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : mentőápoló Kor : 35 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
Charlie Grey
Tárgy: Re: Nappali & Konyha Szomb. Aug. 10, 2019 11:28 am
A becéző simítások, az utolsó mélyebb kényeztetés hatására kiváltott, gerincívet meghajlító húzódás, lüktetés kettősének végét járó elegye az azóta szűk, forró nedvességgel körülölelt vágyát fogja közre és ott is fejeződik be köszönhetően a rásegítően sürgető, irányító fogásának. Ölem türelmetlenül, szinte azonnal folytatást követelne rajta, a kéjtől és mostanra az érte, utána sóvárgó epekedéstől felhevült selymesség tökéletesen szorítja, fonja körbe szenvedélyének keménnyé vált formálódását. Az érzék korbácsoló lassítás, türtőztetés mégis kell, akarttá válik és amíg a gondoskodó masszírozás egyre több, általa rögtön elbitorolt sóhajt fakaszt le ajkaimról, addig igyekszem a tempót megváltoztatni, szavak nélküli kivárásért könyörögni. Mert, ha ebben a tempóban és így folytatnánk tovább, túl gyorsan előzném be újra. A beleegyezésére engesztelő hálát pecsételek az ajkaira és elhajolok tőle, éppen csak azért és annyira, hogy több bőrfelületet, porcikámat tárjam fel előtte, kínáljam oda neki. A tarkómra futó érintésnek azonnal engedek, átadom az irányítást neki a legkellemesebb szög megtalálásában és élvezettel sodródom a kényeztető, bizsergető, általa keltett érzésekben. A vállába, lapockájába mélyítem szorításomat minden olyan alkalommal, amikor a mámor újabb hullámát kelti életre rajtam, bennem. Habár csípőm ringatózása nyújtottá válik, gyakran annál mélyebbé és egyben befogadóbbá is, váltakozó intenzitású erővel. Szinte fájóan vágyom arra, hogy teljes egészében, minden centiméterében egyre jobban, amennyire csak lehetséges, kitöltsön. Újabb élvezettel átszőtt, apróbb sóhajok és mélyről felszakadó nyögések kevert hangjait csalogatja le ajkaimról, ahogy egyre mohóbban veszi birtokba kebleimet és a lendületesebb döntésnek muszáj ellentartanunk. Végül pedig egy hangosabbat, nagyobbat, a vízpermet monoton zúgása alól hallhatóbban kiszabadult, kéjes hangot szakajt életre az erősebb, hevesebb megszívásának köszönhetően. Arról fogalmam sincs, hogy a bőrébe jobban beleszorító levezetésemnek köszönhető az eredmény, de az kétségtelen tény, hogy ezzel annyira közel lökött újfent határaim széléhez, hogy az azon átszakadást pokolian nehéz visszafognom. Most kell. Azonnal. Az odacsókolt gyengédséget megszakítva irányítom a figyelmét másfelé, ajkaira kívánok tapadni a sajátjaimmal és megfosztani őt minden levegőjétől. A hosszasan kieresztett, a bőrömön szétpergetett sóhaját elnyelem, a magaménak birtoklom, együtt dőlök vele, mindinkább hozzásimulva és sokkal gyorsabb tempót kezdek a csípőmmel űzni, mint eddig. Bizsergető érzés, ahogy a hajam alá nyúl, kívánom, akarom a több, nagyobb erő kifejtését, pontosan tudja mennyire begerjeszt vele, amikor szinte maga alá gyűr a fordított testhelyzet ellenére. Még közelebb hajt az örvényléshez, aminek készséggel és örömmel engedném át magam, de közben rájövök, hogy mire vágyik és akaraterőm utolsó megmaradt és összekapart morzsáival tartom vissza testem a másodpercek távolságára sem lévő elkerülhetetlentől. A belső combjaim egyszerre kezdenek el remegni a csípője körül, a légzésem egészen megváltozik, gyorsabbá és rendszertelenebbé válik, a levegő olykor a tüdőmbe szakad ..ennyi volt, nem bírom tovább. A szaggatott légvételei, az egyre jobban az ágyékához szorítása a csípőmnek, a karja átvezetése mögöttem, a minden engedékenységet mellőző, szilárddá vált tartása a testemnek az utolsó, mindent elsöprő hullámai a határ átszakításának. A gyönyör robbanással sodor maga alá az utolsó mély lökésével együtt, szinte abban a pillanatban, amikor elönt forró beteljesülése ölem bensőjében. Az erős lüktetés tetőpontján újabb, hangosabb, akaratlanul útjára szabaduló nyögés hagyja el ajkaimat, ahogyan az övéről is felszakad az élvezet egyértelmű hangja. Hatására erőteljesebbet rándul az alhasam, a lüktetés lökésszerűen intenzívebbé válik és jó ideig nem is csillapodik egyáltalán. A combjaim, az ölem még sokáig remegnek körülötte, az orgazmus hosszúra nyúlik, a testem minden egyes porcikája hiperérzékenyé válik. A nyelve az ajkamon szenvedélytől elfúló sóhajt fakaszt a mellkasomból. A légzésem még nem kezdett rendeződni, ugyanolyan szapora és rendszertelen, mint a mámor előtti pillanatokban, amikor az állam alá nyúl. Engedelmesen cselekszem az unszolásra, akaraterővel kell koncentrálnom és a tekintete után kutatok, mígnem szempáromra nem vonja kékjeit. Megint meg fog történni, nem tudott egyszerre lecsengeni és, ha akarnék, sem tudnék gátat vetni neki. Egyetlen apró mozdulat, finom, gyengéd lökés a csípőmmel, ösztönösen jön és abban a pillanatban megint átszakít az élvezet örvénylésébe. A fejem kissé hátrébb bukik, a szemeimet muszáj lehunynom, az ölem pedig újabb forró lüktetéssel adja tudtára mit élek át ismét. Ritkán történik meg, hogy felvezetés nélkül elöntsön megint, bár ez inkább még a korábbi folytatása, lecsendesülése, ajándék ráadásba csomagolva. Ennyire mély hatással van rám... A hullám hosszúra nyúlt, másodpercekkel később csökken csak, gyengéd remegést hátrahagyva utóízként. Az orcáimra kiült pír, már régen nem a meleg zuhany hatására van jelen, a légzésem pedig végre normalizálódni kezd és egyenletesebbé válik. A szempárja után kutakodok újfent és hacsak nem akarja valamivel megtörni a pillanatot, akkor néhány momentum erejéig elveszni akarok a pillantásában, a sötétkék íriszek átható kereszttüzében. Tenyeremet az arcélére simítom gyengéd törődéssel és közelebb hajolok, hogy ezúttal puhán, ráérősen csókoljam meg. - Szeretlek. – Halkan, szinte csak sóhajtásimaként lehelve az ajkaira, aztán hátrébb húzódóm, de csak annyira, hogy megint a szemeibe nézhessek. - Nagyon szeretlek. – Nem hiszem, hogy pontosan tudná, sejtené, mennyire. Minden szó kevés lenne kifejezni és kimutatni sem mindig egyszerű, ez annál sokkal mélyebb, hatalmasabb, lényem minden szegletébe beivódott már-már ijesztő, de mégis akart érzés.
Második avatar : Avataron : Faceless Reagok száma : 251 Hozzászólások száma : 269 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : city of fallen angels Foglalkozás : administration Kor : 242 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
Kezdőlap
