Sétányok (The Groove)

Felborultak a dolgok nagyon. Minden vagy össze jön vagy szétesik. Én pedig benne vagyok a közepében és azt se tudom merre forgassam a fejemet. Örülök, hogy létezem egyáltalán. Vagy nem? Vagy...izé...Fogalmam sincs mit kellene gondolnom. John. River. Amanda. Roy. Egyre dilisebb ez az egész dolog. Alsó ajkamat harapdálva sétálok az ember tömegben ahogy visznek a lábaim. John. Csak úgy beállított. Nem szokott ilyet csinálni, hogy a lakásomra feljöjjön mert...mert inkább kerüljük az ilyesmit, hogy valamelyikünk a másik lakásán kössön ki. Ennek már sokszor meg volt a böjtje és tanulva belőle mindig szabad téren, emberek között, több út vonalon való távozással való helyekre beszéltünk találkozásokat. Vagy az őrsön ha betoltam oda a képem esetleg a kocsijában, a kedvenc köpködőjében vagy ha nagy ritkán de a kaszinók környékén is felkutatott ha akart valamit. Persze mindig ezek a találkozók minél privátabbakra sikerültek nehogy bárki is kiszúrjon egy rendőr társaságában. De ez mégis volt annyira fontos, hogy feljött hozzám. Bejött a lakásomra és még egy kávét is elfogadott. A konyha asztalomnál ült figyeltem őt és közben sok vívódás volt az arcán. Láttam, hogy az a férfi akit lassan pelenkás korom óta ismerek, hogy kezd megöregedni. A szarka lábak enyhén már rajzolódnak a szemeinél, ajkai töredezettek a lánc dohányzástól, vagy a szivartól amit éppen szívesebben ölné a testét. A haja színe kissé kiőszült egy pár csíkban és az arcán enyhe borosta jelent meg miközben nagyon is jól tudom, hogy John nem éppen az az ápolatlan fajta ember. Mármint nem tölt órákat azzal, hogy össze készüljön egyszerűen csak...Gondol magára.De ugyan akkor már sokkal...megtörhetetlenebbnek tűnt, miközben aprókat kortyolt a kávéba és maga elé nézve sötét szemeivel gondolkodott. Én pedig egyre jobban bordáimat fúró kíváncsisággal vártam vajon mi ennyire fontos. Ha valami ügyről lenne szó felhívna és találkozást szervezett volna nekem. De semmi előre ide telefonálás. Csak megjelenés. Aztán kinyögte. "Van egy féltestvéred." Erre az lett volna a válaszom, hogy igen tudom a bátyám aki most egy híres film színész. De ahogy felnézett rám egyenesen az arcomra egyáltalán nem Derekre gondolt. Megdermedtem és nagyon sokáig csak bámultunk egymásra. Aztán folytatta. "Szerettem Carlotte-t..." anyám nevére megrezzenek és össze szorítom az ajkamat, "Ne tegyél úgy mintha nem sejtetted volna..." cifrázta egy félmosollyal az arcán. Elmesélte Isabelle történetét nagy vonalakban én pedig egyszerűen csak...Azt hiszem Johnra akartam borítani az asztalt de nem tettem meg. Nem tettem semmit. Elmeséli, hogy most miért került elő a húgom én pedig nyelek egyet ahogy elfordítom a fejemet és össze fonom magam előtt a kezeim. Csak azt akartam, menjen el és erre szépen meg is kértem a magam módján John pedig nem kezdett akadékoskodni ahogy szokott egyszerűen...elment. Elmondta amit akart és én csak arra tudok gondolni, hogy lett egy húgom akit anyám eltitkolt a bő ruháival, nem mondott soha semmit én pedig a 8 éves fejemmel. Eltitkoltak mindent. Lehetett volna valami ami miatt haza jártam volna többet és anya életébe is szebb kort vihetett volna...de...így értem a legjobban miért fordult bele abba a világba végül. Ahogy a gondolataim egyre csak visznek nem igen foglalkozom merre tartok csak arra leszek figyelmes, hogy a központnak egyik albérlet ajtaja előtt állok a sorházak sorai előtt és a csöngőn tartom az ujjam de még nem nyomtam le. Szeretném látni, hogy valóban igaz-e vagy csak valami hülye indokot talált ki, hogy ide jöjjek...Vagy nem tudom...Nézem a csöngőt az ajtón John neve a lépcsőn pedig egyik lábamról a másikra állok. John nem mondta el neki. Talán jobb is lenne ha nem ismerne meg. Boldogabb lenne talán. Nem kell még egy csalódás, hogy én sem voltam vele...de én nem is tudtam, hogy létezik. Miért titkoltad el anya...? talán láttad mi leszek..? Lehunyom a szemeim és sóhajtok egyet ahogy ajkaimon kifújom a levegőt és benyomom a csengőt. Remélem John itt lesz. Talán így könnyebb lesz...Vagy nem. Csak még rosszabb lesz. Nem tudom. Szeretném, ha találkozna velem...azt hiszem.

Kis félelem lesz úrrá rajtam ahogy benyomom a csengőt. Végül is még elszaladhatok...Ki jön elkönyveli, hogy csak suhancok szórakoznak és vissza megy John béke lakásába aminek most ő állandóbb lakója lesz mint eredeti tulajdonosa. De a lábam nem bír megmozdulni...Mint akit betonból ide öntöttek úgy állok itt és nézem az ajtót aztán figyelek fel a kutya ugatásra. Johnnak nincs kutyája szóval ez biztos Isabelle-jé. Motoszkálás, a kutya ugatás abba marad majd a zár zörgése és az ajtó kinyílik majd egy szőke haj, egy kerek arc és egy ismerős szempár néz rám. Köszön és érdeklődve pislog rám de én nagyon sokáig csak nézek vissza rá. Annyira hasonlít anyára... Én max a hajából örököltem és pár vonását jellemileg de ennyire...Pislogok párat és lehunyom hosszan a szemem.-Öhm...szia... Én csak...azt hittem, hogy..John itthon lesz.-beszélek lassan ahogy igyekszem feldolgozni, hogy valóban létezik és itt van. Ő a húgom.-Clay vagyok.-nyújtom felé a kezemet óvatosan és ha elfogadja meg ő is be mutatkozik finom mosolyt engedek felé.-John rokona vagy?-kérdezem, hogy ne tűnjek hülyén és bár tudom a választ mégis igyekszem kedves de óvatos lenni, hogy ne derüljön ki a titok rólam is és nem sokkoljam még jobban mint amennyire azt már az apja elkövette.

Közli, hogy John nincs itt én pedig magamban szusszanok egyet. Reménykedtem, hogy talán pár napig nem hagyja magára a lakásában de hát mit tehetünk John a munka hőse és ha valami fáj neki inkább búja az aktákat és iszik meg egy nap majdnem 4 kávét meg fogyaszt el majdnem 1 doboz cigit, esetleg piti bűnözőkön éli ki magát és a benne rejlő érzelmeket. Kurvákhoz soha nem volt foga a nőkkel való ismerkedés meg amúgy is nehezen ment neki. Csodálkozom anyámat, hogy sikerült meghódítania de lehet amilyen cselszövő lettem ezt nem is az apámtól örököltem hanem az anyám egyik jellem vonása és ennek esett áldozatul John is ennek gyümölcse pedig a kishúgom. Miért nem tudom egyszerűen csak elfogadni, hogy egy szerelmi gyümölcs ő? Nem tudom...annyira abszurd ez John részéről anyám pedig már akkor sem volt éppenséggel egy tiszta ember. Bemutatkozik és a hallott nevet immár ő is kimondja számomra én pedig igyekszem úgy tenni mintha most hallottam volna először.-Örülök, a találkozásnak Isabelle.-mondom finom mosollyal az arcomon ahogy enyhén megszorítom a kezét majd lassan elengedem.-Hát régi ismerős...vagyis nagyon régi...A munkahelyén nem találtam és azt hittem itthon van.-kamuzok gyorsan valamit, hogy ne tűnjek túl hülyén, hogy mivel már amúgy is ismerem Johnt akkor minek jöttem ide.-De biztos csak járőrözik vagy ilyesmi...-vakarom meg kínosan a tarkómat ahogy kicsit nevetek is mellé.-Öhm...nem..nem tudod mikor jár erre?-kérdezem bár valami teljesen mást szeretnék mondani. Azt szeretném mondani, hogy nem akar-e sétálni egyet de ezt így tök vadidegenként hogyan is nyöghetném be neki. De amúgy is spontán alak vagyok és most Johnról el fogy a témánk valami mást kéne felütnöm mert szeretném ha nem csak egy 5 perces beszélgetés zajlana le közöttünk.-Jártál...Jártál már a központban? Ha gondolod megmutatom mert eddig...nem láttalak erre és ahogy ismerem Johnt biztosan nem vezetett körbe vagy ilyesmi...Persze ha csak nem veszed tolakodásnak nem akarlak zavarni...vagy ilyesmi...-mondom kicsit hadarva de nem akarok tömeggyilkosnak tűnni. Csak szeretném megismerni a húgom.