Asztalok (Next Door)

- Nem kéne többet innod. - hallom Emily hangját, de csak legyintek egyet és elveszem a következő pohár tequilát, amit elém raknak. Egy szuszra ürítem ki a pohártartalmát, egy citrommal elnyomtatom, majd egy fintort vágok. Igazából fogalmam sincs, hogy ez hányadik köröm, meg arról sem, hogy kik ezek a srácok mellettünk, akik lelkesen fizetnek, de jól érzem magam. Nem értem a barátnőmnek mi baja van. - Figyelj...nekem lassan mennem kell. Jobb lenne, ha te is jönnél. - szólal meg ismét, mire nevetni kezdek. Nem vagyok én Hamupipőke, hogy éjfélre haza menjek. Toby úgy tudja, hogy a bátyáméknál alszok, fogalma sincs arról, hogy valójában hol vagyok, és ez így van jól. Normális esetben beszámolnék neki,  de tudom, hogy nem örvendene annak, hogy nélküle jöttem el bulizni, így feleslegesnek tartom, hogy tudjon róla, úgysem engedte volna. Nevetni kezdek a gondolatra, ahogyan elképzelem az arcát, ahogyan meglát itt a srácokkal. Pedig csak iszunk. Semmi rossz nincs abban.
- Menj akkor. Én maradok még. - válaszolok végül a barátnőmnek, aki morcosan kap a táskája után, majd távozik. Nem értem miért nem tudja jól érezni magát egy kicsit, de mindegy, holnapra biztosan megenyhül. Olyan ritkán van alkalmam kikapcsolódni úgy igazán, nem fogok csak azért haza menni, mert a barátnőm megunta. A telefonom ismét megszólal, én meg sokadszorra nyomom ki. Toby ellenőrizni akar, azon sem lepődnék meg ha felhívta eddig a bátyámékat, hogy ott vagyok-e. A bizalmatlansága fog az őrületbe kergetni. Nem kéne hazudnom, ha nem viselkedne így. Egyenlőre nem érdekelnek a következmények, ha kitudódik, hogy nem mondtam igazat, szeretnék a pillanatnak élni. Legurítok egy újabb pohár italt, miközben rágyújtok egy szál cigire, és nevetek a fiúkkal, akik valami vicc féleséget meséltek, bár nem igazán értettem semmit a nagy zene miatt. Egyikőjük átül mellém, az Emily helyére, és a szemembe lógó tincset, a fülem mögé helyez. Egészen közel hajol hozzám, én meg elhúzódok tőle, mire egy másikuk is mellém ül. Lehet, hogy sokat ittam, de az eszem még a helyén van. Tudom, hogy mire megy ki a játék, de nem fogok részt venni benne.
- Oké, fiúk. Azt hiszem én is megyek. - szólalok meg és megpróbálok felállni, de megszédülök, így vissza esek a kényelmes székbe. Kifújom a levegőt, majd egy újabb poharat találok magam előtt, az egyik srác meg valami olyasmit mond, hogy maradjak még, majd ő haza visz. Megrázom a fejem, és ezúttal nem nyúlok a tequila után, csak most kezdem érezni, hogy mennyire forog velem a világ. Egy percig becsukom a szemem, abban reménykedve, hogy kicsit jobb lesz majd, és képes leszek kimenni egy taxiig, de úgy érzem, hogy képtelen vagyok felállni. A telefonomért nyúlok és megpróbálok egy érthető smst pötyögni a bátyámnak. Gyere értem kérlek. Hozzá csatolom a helyet, ahol vagyok, és csak bízok abban, hogy nem alszik még és hamarosan itt lesz.  Nem biztos, hogy örvendeni fog majd, ha meglát ebben az állapotban, de még mindig jobb, mint, hogy továbbra is itt maradjak a srácokkal.

Nem éppen a remek alvókámról vagyok híres, így talán nem is meglepő, hogy ébren talál a telefonra érkező rövidke üzenet. A homlokom ráncolva mászok ki a medencéből, merthogy mi mást csinálnék éjszaka alvás helyett? Szeretek úszni és ha nem jön álom a szememre, általában ezzel ütöm el az időt és fárasztom le magam annyira, hogy el tudjak aludni. Most sincsen másként. Egy törölközőt magamra csavarva lépek a kisasztalhoz, amin a telefonom van és nem leszek sokkal nyugodtabb az üzenet elolvasása után sem.
Egy gyors szárítkozás után már indulásra készen állok a konyhában, egy röpke üzenetet kanyarítva a hűtőajtóra Jolene-nek, miszerint elugrottam a húgomért. Van egy sanda gyanúm, hogy nem leszek sokáig távol, de fene tudja, jobb biztosra menni, minthogy feleségem az éjszaka közepén arra ébredjen, hogy fogalma sincsen, hol vagyok. Magamhoz ragadom a kocsikulcsot és már robogok is lefelé a garázsba.
Halkan brummog fel az autó motorja és nagyjából fél órával az sms kézhez kapása után már a hely előtt parkolok le. Mivel az utcán nem látom a húgomat, hát beljebb megyek és egy gyors terepfelmérés után sikerül is kiszúrnom őt az egyik asztalnál. Egy csapat fiú gyűrűjében. Egyedüli lányként. A féltő testvér és az apa helyett apa szerep hamar a felszínre bukik bennem és nem túl barátságos képpel teszem meg a bejárat és az asztal közötti nem túl nagy távolságot.
- Lizzy? Mehetünk? - határozottan csendülnek a szavaim, a fiúk persze egyből vihorászva mérnek végig.
- Ennyire félelmetesek vagyunk, hogy apádat ugrasztottad? - sorra tör elő belőlük a nevetés, de nem foglalkozom vele. Régóta nem érdekel már, hogy sokszor néznek a húgom apjának, jelenleg fontosabbnak tartom azt, hogy épségben hazavigyem őt.
- Minden rendben? - nézek egyenesen Lizzy szemébe. Szeretném tudni, hogy ezek a srácok nem-e bántották, vagy akartak tőle olyat, amit ő már kevésbé. Közben azért segítek neki a feltápászkodásban, mert hülye azért nem vagyok. Látom a sok üres poharat és amúgy is, elég csak a húgom arcára néznem, hogy tudjam, a kelleténél jóval többet ivott. Az egyik felkarjára fogva segítem fel a székből és ha úgy gondolja, mehetünk, akkor továbbra is őt támogatva indulunk meg a kijárat felé.