Második avatar : Avataron : Faceless Reagok száma : 251 Hozzászólások száma : 269 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : city of fallen angels Foglalkozás : administration Kor : 242 Idézet : Of course, in Los Angeles, everything is based on driving, even the killings. In New York, most people don’t have cars, so if you want to kill a person, you have to take the subway to their house. And sometimes on the way, the train is delayed and you get impatient, so you have to kill someone on the subway. That’s why there are so many subway murders; no one has a car. I. gif : II. gif :
Második avatar : Avataron : joo jagang Reagok száma : 9 Hozzászólások száma : 9 I. kis ikon : II. kis ikon : III. kis ikon : Elõtörténet : Előtörténet Foglalkozás : "leselejtezett" pro gamer, streamer Kor : 33 Idézet : Tell me pretty lies Look me in the face Tell me that you love me Even if it's fake Cause I don't fucking care at all You've been out all night I don't know where you've been You slurring all your words Not making any sense But I don't fucking care at all I. gif : II. gif :
Veren Haze
Tárgy: Re: Hullámvasút (Pacific) Szomb. Aug. 24, 2019 8:28 pm
Magam sem voltam már biztos abban, mennyi idő telt el azóta, hogy leszálltam a repülőmről; a napok unalmas, egyhangú masszává olvadtak össze a fejemben, nem tudtam volna különbséget tenni reggel és éjszaka között, hiszen a jobb napokat is látott laptopom képernyője előtt semmi sem változott az üres energiaitalos dobozok mennyiségén kívül, és ezekből kezdett egszségtelenül sok lenni. Mármint nem a dobozok voltak egészségtelen mennyiségben, hanem a tartalmuk a szervezetemben; mondjuk ebben is el kellett jutnom egy extrémen elviselhetetlen állapotig - addig, hogy a kezem már annyira remegett, hogy nem találtam bele a billentyűkbe, amiket le akartam nyomni. Hihetetlen, hogy már napok óta képtelen voltam egy istenverte önéletrajzot összehozni; bár mentségemre szóljon, hogy igazából csak attól rettegtem, hogy valaki előszedi majd az egy évvel korábbi mocskaimat és az orrom alá dörgöli őket újra és újra, aztán közli, hogy takarodjak vissza a világ másik oldalára rontani a levegőt. Végül ezzel a gondolattal keltem fel a gép mellől: hogy nekem ebben a városban már nincs jövőm, mert akárhogy is néztük, még mindig egy lepukkant motel egyik szobájában tengettem a napjaimat, gyorséttermekben ettem és tizenéves overwatch-fanoktól szedtem le a pénzt azzal, hogy livestream-eken mutogattam nekik a pro trükkjeimet, amikkel annak idején bekerültem a ligába. Mikor süllyedtem ennyire mélyre? Vagy egyáltalán mikor jutott eszembe az az orbitálisan nagy őrültség, hogy a vidámpark majd felvidít? A kisgyerekes családok konstans üvöltő kölykeitől már rég fájt a fejem, az egyik standon árult limonádé határozottan túl édes volt az ízlésemhez mérten, ráadásul valahogy félúton idáig még az egyik fülhallgatóm is elromlott, már csak azért is, hogy az univerzum utoljára is felmutathassa irányomban a középső ujját. Az ilyen pillanatokban szinte visszavágytam a klinikába Ausztráliában (pedig a póktól, amit egyik nap a szobámban találtam, majdnem elvitt a szívroham), ott legalább volt három barátom, itt meg még a sarki újságos is fintorgott rám, pedig még csak a közelébe sem mentem, amikor nem volt muszáj. És most, hogy eléggé elfuseráltam a saját kedvem azzal, hogy végigzongoráztam magamban ezt a rengeteg negatív tapasztalatot, ideje volt sorba állnom a hullámvasúthoz; a világ legkínosabb arckifejezésével helyeztem át a testsúlyom egyik lábamról a másikra, próbálva találni valami érdekes objektumot találni az egész parkban, csak hogy ne kelljen az előttem álló, boldog szerelmespárt figyelnem - pedig amúgy akár a telefonomba is bámulhattam volna, de attól meg szomorú, magányos emónak tűnnék, és a mögöttem álló anyuka már így is olyan pillantással mért végig, mintha épp azt tervezném, hogy a szeme láttára fogom megenni az egy szem lányát. A sornak meg esze ágában sem volt haladni; nehéz sóhaj kíséretében pillantok a telefonom kijelzőjére, aztán elhatározom, hogy még öt perc, és ha addig nem jutok fel erre a szórakozásnak titulált időpocsékolásra, akkor hazamegyek és inkább lehúzok még valamennyi pénzt az önmagukat félprofi játékosoknak tituláló tinikről, hogy valamikor a jövő héten elvihessem magam egy kfc-be a szokásos mcdonalds helyett. Micsoda perspektívák...
Kezdőlap
