Turistaközpont

Furcsa volt délelőtt kilencre megérkezni az építkezésre, és látni, hogy az embereim csak most kezdenek hozzá a munkálatokhoz. Bármelyik másik megbízásnál már reggel hatkor ütötték volna a szegeket, zümmögtették volna a betonkeverőt és pár ízes szitokszavat is eleresztettek volna, ha valami nem úgy sül el, ahogyan az elképzelték. Most azonban mintha kicserélték volna őket, mintha pontosan tudták volna, hogy ez a hely nem engedi meg a túl korai kezdést, furcsán néznének rájuk, ha elengednék kifogyhatatlan ocsmányságaik tárházát. És mindezek miatt nagyon büszke voltam rájuk, kicsit olyan volt ez az egész, mintha apa nézne a felcseperedő gyerekekre, akik végre nem erőből teszik bele a műanyag kockát a kör alakú foglalatba, hanem végre használják az eszüket is.
- Főnök, ku... szóval nem értem ezt a rajzot. Ezek szerint hatvankét és egynegyed hüvelyknek kell lennie az áthidalónak, de egy másikon hatvanhét és háromnegyed hüvelyk. - csak bólogattam rá, és már majdnem megsimogattam az okos kis buksiját, de az mégsem lett volna helyénvaló, így inkább felhívtam a figyelmét a dátumozásra. Hiszen az egy dolog, hogy a tervező mit álmodik meg és milyen csodálatosan széles panorámával képzelte el az új helyiséget, ha az nem felel meg a szabványoknak, akkor bizony közbeszólok és jó GPS módjára újratervezést rendelek el. - Hatvankét és egynegyed...
Mosolygok rá, majd körbenézek, hogy hol hibádzik egy segítő kéz és belevetettem magam a munkába.

Őszintén szólva, el tudtam volna képzelni jobb körülményeket is a munkához, hiszen ezeket az orvosi készülékeket kerülgetni nem túl felemelő, a srácok meg mindig attól félnek, hogy elrontanak valamit és akkor a betegeknél nem veszik észre a rákot. Már többször is beszéltem Selmával erről, kérve őt, hogy találjunk valami megoldást, de egyelőre nem akadtunk az üdvözítő útra. Éppen egy vezetéket cserélek ki, a régi alumínium bekötéseket cserélem le rézre, amikor meghallom a hívó szót kávéra, s mint minden egyes alkalommal, leteszek mindent, hogy találkozhassak vele.
- Köszönöm! - küldök egy mosolyt a nővérnek, majd átveszem a kávét és kissé félreállok, hogy a többiek is odajussanak. Pár pillanatot töltök csak a fekete fújásával, mert még mindig forró, aztán ahogyan egyre hangosabb lesz a körülöttem lévő zsibvásár, úgy fordítom figyelmem az egész okozója felé.
- Még a végén megszokják a jót, és a következő munkánál is követelni fogják a kávészüneteket. - súgom oda Selmának, apró nevetéssel kísérve a megyjegyzést. Aztán gyorsan ledöntöm a bögrém tartalmát és visszateszem azt a tálcára, hogy már menjek is tovább, de egy pillanatra még visszalépek a nővér mellé. - Nem akarok beleszólni a munkájába, de arról lenne szó, hogy... Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg.
Felsóhajtok, szemmel körbenézek az építési területen, majd az egyik sarkában meglátok valakit, akinek semmi keresnivalója nem lenne ott. Rámon csak úgy hívja őket, hogy "muertos vivientes", ami persze rettentő ízléstelen tőle, de nem áll messze az igazságtól. - Szóval arról lenne szó, és kérem ne vegyék rossz néven, de... Nem vagyuk túrista látványosság és a munkatársaimat zavarja, ha ennyire nézik őket. Mármint ők...
Biccentek fejemmel a pizsamás lány felé, majd erőltetett mosollyal pillantok újra a nővérre. Szerintem ahhoz képest még gusztusos voltam és tűrhető!