Casey Ír Kocsmája

Nem volt sok kedvem ahhoz, amire éppen készültem. Nem vagyok az a fajta ember, aki beleszól mások életébe, aki mindent mindenkinél jobban tud, csak akkor kavarom fel az állóvizet, amikor már tényleg szükséges. És most szükséges volt, mert Haysről volt szó, a keresztlányomról. A család pedig mindenek előtt, akkor is, ha kényelmetlen, ha mélyen vájkálós és teljességgel kellemetlen. És ezt a mostani helyzetet pedig ilyen jellemzőkkel tudnám leírni, mert Diane egy olyan csontváz a család életéből, amiről egyszerűen nem beszélünk. Legalábbis Hayley... Mert amikor leülök az apjával egy délutáni sörre, amikor néha-néha eljutunk pecázni, akkor elkerül a szitu, de a lány kategórikusan elhatárolódik mindentől, ami az anyja. Én pedig most arra készülök, hogy tolmácsoljak Diane és Hayley között.
Arról persze fogalmam sem volt, hogy honnan volt meg neki a számom, talán valami hirdetést látott azon az Internet dolgon, amit azért tettem ki, hogy még több ügyfelem legyen. Persze, lett is foganatja, mert jól üzemel a bolt, de azt nem igazán láttam előre, hogy mindenféle perverz faszkalap fog zaklatni. Nem, nem voltam a Village People-ben... Nem, nem szeretnék falak mellett mást is felállítani... És nem, kizárt, hogy más férfiak szerszáma jól állna a kezemben! De mindegy, nem ez a lényeg, hanem Hayley és az anyja. És pont emiatt érzem magam rosszul, mert hazudnom kellett a keresztlányomnak, hogy miért akarok vele beszélni. Csak annyit mondtam, hogy van pár parkolócédulám és persze, hogy tudom, hogy semmit sem tud tenni az ügy érdekében, de akkor is erősködtem, hogy személyesen beszéljük meg, mert ez nem telefontéma. Ennyi legalább igaz volt abból, amivel elcsaltam a kocsmába.
Casey ír kocsmájának már akkor törzsvendégei voltunk az apjával, amikor ő még csupasz seggű járőr volt, én pedig építkezésről építkezésre jártam napszámba. Azt tudom, hogy ennek a műintézménynek a falai között lettünk legjobb barátok, itt mondta el nekem, hogy lánya születik és felkért minket Francesca-val, hogy a keresztszülei legyünk ... és itt volt az is, amikor a feleségem halála után annyira leittam magam, hogy neki kellett felkaparnia a kocsma vécéjének padlójáról. És még ki tudja, hogy mennyi történet kezdőpontja vagy végcélja volt ez a kocsma, de annyi biztos, hogy most egy újabb fejezetek nyitok abban a bizonyos könyvben, de most éppen a lányával.
- A szokásos Jeff? - bólintottam Caseynek és már majdnem leültem a seggem formáját felvevő bárszékre, amikor meggondoltam magam és az egyik csendesebb asztalhoz lépkedtem. - Na, randid lesz? Van már unod a pofámat?
Szakadt ki egy röfögő hahota Casey torkából, majd letette a sörömet és meg sem várta a válaszom. Valamilyen szinten igaza volt, tényleg randim lesz, persze egy olyan lánnyal, akit láttam felnőni és így nem is tekintek rá nőként... Mégis mi a francért gondolom ezt végig? Jézusom, talán túl sok pornót nézek, ahol a fickó és a nevelt lánya...? Jó, ezt itt kell befejezni!
Sóhaj, sör, cigi és öngyújtó. Ezzel a sorrenddel ülök le a székre, majd Debby-re biccentek, Casey igencsak csúnyácska feleségére, aki már akkor is itt szolgált fel, amikor először leültem egy korsóra. És azóta sem veszített semmit sem a bájaiból, csak a hasa, a segge és a bajsza lett nagyobb. De ki vagyok én, hogy ítéletet mondjak mások felett? Vissza a sörhöz és a cigarettához, és a meccset nézem. A Patriots játszik a Chiefs-szel - hajrá New England -, Casey jóvoltából egy tál mogyorót majszolok, bár azóta, hogy olvastam egy cikket, hogy egy tál ilyen csemegén körülbelül huszonhét ember vizeletmintája is megülhet, azóta nem túl jó szájízzel teszem. De valamiben meg kell halni, szóval szemet behuny és csak reménykedek abban, hogy elég só van a mogyórón, hogy ne legyen semmi bajom.
Az órámra nézek, még nagyapám viselte a második világháborúban, apám pedig a vietnámiban, én meg az irakiban és meg kell állapítanom, hogy késik, ez azonban nem különlegesség, hiszen tudom, hogy milyen a munkája és mennyi áldozattal jár. Meg azzal, hogy mindenhonnan elkésik. Sör, cigaretta, csukott szemes mogyoró és meccs. Legalább van időm összeszedni a gondolataimat, hogyan tálalom majd neki, hogy az anyja megkeresett és a segítségemet kérte. Jelenleg a "Szia Hays!"-ig jutottam, onnantól meg majd talán improvizálok. Vagy előveszem a nemlétező parkolócédulákat, ki tudja?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól érzem magam. Persze, hozzászokhattam volna, hogy a legtöbb estémet egyedül töltöm, hogy egy-két korsó sörrel beszélem meg a mindennapok unalmas egyhangúságát, hogy olyan meccseket nézek, amiknek az eredménye nem is érdekel. Szóval hozzászokhattam volna már ehhez a semmilyen élethez, de képtelenség, lehetetlenség mindezt a magamévá tenni. Lehetetlen akarok magamtól, egyszerűen lehetetlen.
A cigifüst egy sóhajjal szalad ki a tüdőmből, kiiszom az első korsót és Casey szinte már rohan is a következővel, nehogy véletlenül megmelegedjen a májam. Pár éve megegyeztem vele: ha üres korsót lát előttem, akkor azonnal orvosolnia kell a problémát, de legfeljebb négy körig. Annyit még kibírok a volán mögött, annyitól még nem kezdem el kötözködni, négy korsó még nem vág fejbe annyira, hogy újra a vécé padlóján kössek ki. Casey kérdez valamit, nem is figyelek rá, üveges szemekkel nézem a nagyképernyős tévét és a streccsnaciba öltözött fiúkat.
- Szia Hays! - jól van eddig volt a tudományom, a betanult szöveg, de szerencsére még nem kell folytatnom, mert puszit nyom az arcomra, amit én is viszonozok. Casey újra megrobog egy korsó sörrel, remélem, ezt nem számolja bele az én fogyasztásomba, mert akkor össze fogjuk akasztani a bajszunkat annak ellenére, hogy egyikünknek sincs. Ebben a versenyben Debby-nek lenne a legnagyobb esélye, de megint elkalandoztam, ami ebben a helyzetben nem túl ildomos.
- Én is üdvözlöm! - kerülöm ki a hogylétem iránt érdeklődő kérdést, majd kicsi mogyoró és kicsi sör, hogy erőt nyerjek a folytatásra. - Mennék én, hidd el, rengeteg olyan ügyfelem van, akiket azonnal lecserélnék apádra, de amíg azok fizetnek és a jó öreg Mike csak egy langymeleg sört tud felajánlani cserébe, addig sajnos a pénz beszél.
Kacsintok keresztlányomra, majd egy csettintés félét is pattintok a számmal, aztán jól elhallgatok. Mármint lehet hallani, hogy veszek még levegőt, de azon kívül egy pisszenés, annyi sem jön ki a torkomon, hiszen most éppen azon gondolkodom, hogy egyből rontsak neki annak, amiért idehívtam, vagy húzzam még az időt a nem létező parkolási cédulákkal.
- Anyád miatt hívtalak. - úgy érzem, a jobb utat választottam azzal, hogy nem kerteltem és azonnal felvezettem a témát. Jobb kezem ujjai bal csuklójára fonódtak, s bár szorítom vékonyka karját, ha akar, akkor kitörhet a rögtönzött bilincsből, és faképnél hagyhat. Éppen ezért érintem őt, húzom magamhoz, mert tudom, hogy ettől a témától robbanni fog, és olyan pusztítást fog maga után hagyni a kocsmában, hogy talán sosem engednek majd vissza minket ide Mike-kal. - Diane engem is felhívott, hogy próbáljak hatni rád. Beszélni szeretne veled és ... hát ... gondolom azt hiszi, hogy a keresztapádnak nem tudsz nemet mondani.
A szemeit fürkészem, próbálok kiolvasni belőlük valamilyen reakciót; az arcát figyelem, igyekszem felfogni a grimaszok közvetítette érzéseket; a testtartására fókuszálok, abból próbálom kikövetkeztetni, hogy hívjam a bomba-szakértőket vagy ha úgy alakul, egy vállveregetés is megteszi.

Pontosan erre számítottam, hiszen tudom, hogyan viszonyul az anyjához. Látom a gyűlöletet a szemében, a testét teljesen átjáró feszültséget és kihallom a dühöt a szavaiból. Nagyot fújtam, hogy végre kiadtam magamból az egészet és akár tovább is léphetnénk, de nem megy. Ahhoz túl lelkiismeretes vagyok, hogy csak úgy a levegőben hagyjam lógni az egészet.
- Tudom, hogy mennyire fáj, én is ott voltam, amikor megtörtént, de... - abbahagyom egy pillanatra. Visszagondolok azokra az időkre, amikor nálunk töltötte az éjszakákat, mert Mike éppen szolgálatban volt. Emlékszem amikor szipogva és könnyes szemmel bújt oda Francesca-hoz, amikor apró kis gibbonként markolt rá a feleségem ruháira. Visszajönnek azok a képek, amikor dühösen, haragosan, fájdalommal teli zárkózott be a szobájába, elutasítva lányaim közeledését. Nehéz időszak volt ez neki, mint ahogyan az apjának és nekünk is. Nehéz időszak, melyből talán sosem fog kilábalni teljesen. Nehéz időszak, amibe az anyja éppen most próbálja visszahúzni... Én pedig itt ülök mellette, hogy asszisztáljak Diane-nek ebben.
- Nem persze, nem ígértem neki semmi hasonlót, csak azt, hogy beszélek veled. - ez az igazság, ezen nincs mit szépíteni. Persze mondhattam volna neki, hogy menjen a francba, hogy semmi köze nincs már Hayley-hez, hogy az lenne a legjobb mindenkinek, ha visszabújna abba az üregbe, ahová évekkel ezelőtt mindannyiunk szemében elásta magát. De nem mondtam ilyet, nem utasítottam el, hagytam hogy beszéljen és hagytam, hogy hasson rám. Ebben mindig jó volt, mindig megszerezte magának azt, amit akart.
Ittam a sörömből, mogyorót tömtem az arcomba és egy újabb szál cigarettát pattintottam a számba, amivel Hays-t is megkínáltam. Talán elfogadja ebben a helyzetben, talán nem, mindenesetre hosszan szívom magamba a füstöt és fordulok a televízió irányába, bár azt nem tudnám megmondani, hogy mi történik a képernyőn.
- Gondolkodtam, tudod... Nem volt jó anyád, azok után, amit tett veled semmiképpen, de van még rá esélyetek, hogy változtass rajta. - apró szünetet tartok, ahogy újra ránézek. - Ritkán beszélek erről a lányokkal, de...
Sóhajtok. Összeszorul a lelkem, a szívem szinte kihagy egy-egy taktust, hang nem akar kijönni a torkomon, de mégis folytatni akarom.
- Pár hete beszéltem Monica-val, hogy nem tud hazajönni július negyedikére, mert a férje családjával ünneplik. Az ő baja, igaz? Lemarad a híres Mike féle barbaque-ról, mi? - kuncogással próbálom kendőzni a fájdalmamat, talán sikerül, de Hays már ismer annyira, hogy ez ne történjen meg. - Azt mondta, hiányzik neki anya. Azt mondta, bármit megadna azért, hogy még egyszer beszéljen vele. Hogy elmondja neki egy napját, hogy együtt nevessenek azon, az osztályában milyen csínytevésekkel nehezítik meg a gyerekek a mindennapokat. Azt mondta, bárcsak elmondhatná neki, hogy miatta lett tanár, hogy miatta választotta ugyanazt a pályát.
Sóhajtottam, aztán elnyomtam az alig elszívott cigit.
- Nem azt mondom, hogy bocsáss meg neki, de egy napon ne arra ébredj majd, hogy Diane nincs már, te pedig nem tudod megbeszélni vele a dolgot. Ne engedd, hogy ez megtörténjen. - kiiszom a sörömet és intek Casey-nek, hogy mára elég volt. Mára mindenből elég volt.