Farmer's Market

Tárgy: Re: Farmer's Market Kedd Júl. 30, 2019 11:56 am

A drága Aprilnek,
Idestova három hét telt el… És minden átkozott napomat vele kezdtem és vele zártam, szinte kivétel nélkül. Ha mégis sikerült elkerülnöm Őt az nem tudható be másnak, minthogy mindent megtettem annak érdekében, hogy a megszokott túlóráimon felül is túlórázzam. Minden este egyre fáradtabban, kimerültebben értem haza, viszont szerencsére a célt elértem, mert addigra Ő általában már az igazak álmát aludta. Így könnyebb volt. Valamivel. Vagy csak magamat hitegettem ezzel. A lelkem mélyén mindvégig abban reménykedtem, hogy idővel könnyebb lesz „megtűrni” – elviselni – a jelenlétét, de éppen ellenkezőleg történt; ahogy egyre több időt töltöttünk együtt egyre több kérdést célzott nekem, amivel nem lett volna baj, ha ezek nem személyesek lettek volna. Próbáltam távolodni, illetve leginkább megpróbáltam, de minden egyes alkalommal szavamon fogott és csak gyűltek a tartozásaim a meg nem válaszolt kérdésekre. „Mitől féltél gyerekkorodban?” Vagy. „Mi az, ami ma a legjobban fáj?” Vagy. „Ha te lennél a helyemben, mit tennél?” Ezek olyan kérdések voltak, amelyekre nem szívesen válaszoltam, mert személyesek voltak, mi pedig… Idegenek voltunk egymás számára mindig is és a magánéletünk sohasem került szóba, sem az érzelmeink – főként, mert a szenvedélyen túl nem volt más, ami összetartott volna bennünket és a jelenlegi helyzettel jómagam sem tudtam mihez kezdeni. Tulajdonképpen menekültem otthonról. Ami nevetséges volt, de nem akartam a faggatózást hallgatni és nem akartam válaszolni a kérdéseire, aminek egyszerű oka volt: nem akartam, hogy túlontúl bensőségessé váljon a kapcsolatunk, pedig a háttérben, szinte észrevétlenül már elkezdődtek ezek a folyamatok, még ha ezek csak jelentéktelen momentumok voltak. Az első pillantás minden reggel, ahogy a konyhában tevékenykedik és a hozzá társuló kedves mosoly. Megőrjít, mintha csak így akarta volna kifejezni, hogy Ő egyáltalán nem akar problémát jelenteni számomra. De az volt. Súlyos probléma.

Ráadásul ezúttal jóval korábban érzem haza, mint ahogy szerettem volna – még csak délután öt óra volt és már mindennel végeztem, illetve nem tudtam magammal már mihez kezdeni. A szállodában a teendőim listája a nullára csökkent és csak fel-alá botorkáltam. Kimerítettem a kész munka fogalmát. Ha egyáltalán lehet ilyet. Az edzőtermet is már megjártam. Sőt, előre is dolgoztam. Úgyhogy úgy véltem: itt az ideje haza menni és.

Az ajtón belépve, azonban nyomban elfogott egyfajta kéretlen aggodalom, amit nem tudtam hová tenni; ám hallgattam a megérzéseimre, amelyek azt súgták, hogy valami nincsen rendben. A küszöböm fordultam sarkon és a recepció felé vettem az irányt.
– Bocsánat – biccentettem az üveg túl oldalán ülő úriembernek – nem látta a… feleségemet? – A férfi komótosan felnézett az újsága mögül, majd pedig előrébb hajolt. Az ábrázatára kiült az értetlenség. – Alacsony, barna hajú. – Úgy éreztem nem kell sokkal többet tudnia és bár rengeteg lányra illett a leírás, nem feltételeztem, hogy ne tudná mivel már találkoztak néhány alkalommal.
– Nemrég volt műszakváltás, fogalmam sincsen.
Mély sóhajtás keretében vonultam el; fölösleges időpocsékolásnak éreztem volna a férfira förmedni, mert azzal a probléma nem oldódott volna meg, miszerint April eltűnt. Hová mehet egy nő, aki nem tud magáról semmit sem, nemhogy a környékről. Mellkasom zárt ketrecében a szívem erőteljesen dobogott és számtalan verzió jutott eszembe, hogy vajon mi történhetett vele… De egyelőre nem akartam a legrosszabbra gondolni, így ezt temetve magamban lendültem útnak; először arra gondoltam, hogy a női üzletek felé veszem az irányt, viszont hamar meggondoltam magamat, mert rengeteg ruhát vásároltunk az első napokban, így a közelben lévő élelmiszerboltok irányába indultam remélve a legjobbakat…

591 x Van még hova fejlődni, de idővel helyre kerülök. lovely

A hozzászólást Dealon Wolfgang Wyndham összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 31, 2019 12:25 am-kor.

Tárgy: Re: Farmer's Market Szer. Júl. 31, 2019 12:14 am

to my fiancé

Három pokoli hét telt el azóta, hogy hazajöttem. Haza, egy ismeretlen házba, amire korábban otthonomként tekintettem. Haza a vőlegényemhez, akire szintén egy fikarcnyit sem emlékeztem, nemhogy arra, hogy tulajdonképpen miért is adtuk házasságra a fejünket. Amikor meg persze kiderült az igazság, csak elképedve meredtem magam elé a semmibe és próbáltam feldolgozni a hirtelen kapott információkat. És próbáltam rájönni, kiféle-miféle ember is lehettem korábban, ha képes voltam ilyesmi átverésre vetemedni. De mindezek ellenére mégis Dean volt az, aki a hozzám - elméletileg - közel álló személyek közül a legjobban kezelte ezt a helyzetet. Ő nem akart állandóan a kedvemben járni, nem kényszerített hülye fejtörőkre, nem mesélt szüntelenül a múltról és nem rökönyödött meg annyira azon sem, ha valamit teljesen máshogy csináltam, mint annak idején.
Mondjuk nem kerülte el a figyelmemet, hogy egyre később és később ért haza, de a kapcsolatunk milyenségére tekintettel aligha lett volna bármi jogom kérdőre vonni a kimaradásai miatt. Így nem is tettem, hanem elütöttem egyedül az időt. Még akkor is, ha néha már-már pánikroham uralkodott el rajtam, amikor este egyedül feküdtem le aludni. Hiába, az amnézia nem csupán az emlékeimet vette el tőlem, hanem a biztonságérzetemet is. Ebből adódóan valóságos kínzással ért fel az, hogy kénytelen voltam egy idegen lakásban egyedül álomra hajtani a fejemet.

Egy valamit viszont nem felejtettem el. Csak a konyhában éreztem igazán otthon magamat, az volt az egyetlen helyszíne a lakásnak, ahol nem szorultam semmiféle iránymutatásra. Még ha az eszem felejtett is, a kezeim emlékeztek a mozdulatokra, s jóformán minden gond nélkül végigmenedzselték egy-egy ételköltemény elkészítését.
Ebből adódóan pedig: a mai nap más lesz. Ezt már a hajnali órákban megfogadtam, mikor álmatlanul forgolódva a mennyezetet kémleltem. Tudtam, hogy a "vőlegényem" terhére voltam, éreztem, hogy miattam maradt ki annyit mostanában és szerettem volna mindezt jóvá tenni. Vagy legalább törleszteni. A korábban megkötött alkunkból nem szándékoztam kihátrálni, ám aggódtam, hogy ő talán azt hiszi, megfosztom majd a beígért igazgatói pozíciótól. Többek között ezt is voltam hivatott tisztázni egy nyugodt vacsora keretei között.

Ebéd után feltett célom volt meglátogatni a közelben lévő piacot, hogy a lehető legjobb kezekből szerezhessem be a vacsorához szükséges alapanyagokat. Alaposan utánajártam mindennek, még Google térképen is megterveztem az útvonalat, így kellő magabiztossággal indultam útnak.
Az idő azonban gyorsan eltelt, egyik árustól sétáltam a másikhoz, szóba elegyedtem velük, ám mire jobban észbe kaptam már a piac túlsó végében lehetettem. Többször nekiindultam, céltudatosan haladva a sorok között, de az ötödik próbálkozásomat követően be kellett ismernem, hogy eltévedtem s nem találtam a kijáratot ebből az őrjítő labirintusból.
Segítséget akartam kérni, de nem tudtam a lakcímünket, felhívtam volna Deant, de nem tudtam a telefonszámát. A mobilomat ugyan már egy új PIN kód zárta, amit mindössze pár nappal ezelőtt élesítettünk, most azonban idegességemben azt is sikerült háromszor elrontanom, mire a képernyő végérvényesen lezárolta magát.

Csomagjaim mellé leültem a piac oldalában lévő padra és elkeseredettségemben sírva fakadtam. Egy jó estét akartam magunknak. Semmi többet. Most mégis ezerszer nagyobb felfordulást okoztam, ezért pedig elég rendesen korholtam is magamat.
Nem tudom mennyit várhattam, mennyi idő telhetett el azóta, hogy a könnycseppjeimet letöröltem az arcomról, de amikor már messziről kitűnt a tömegből Dean, automatikusan minden aggodalmam elszállt. Felálltam a padra és integettem neki, hogy észrevegyen, majd miután tekintetünk találkozott újra a járdán vetettem meg lábaim.
Nem akartam eltúlozni semmit, kényelmetlen helyzetet se szándékoztam teremteni, de amikor már a közelbe ért, egyszerűen nem tudtam parancsolni magamnak. - Dean! - kiáltva futottam oda hozzá és - ugyan nehezen, de mégis - leküzdve a magasságbeli különbségeket a nyakába ugrottam. - Megtaláltál - suttogtam hálásan, majd elengedve őt hátráltam egy lépést, hogy jól kivehetően láthassam az arcát.

♔
Ne viccelj, csodás lett!
Remélem az én reagom is tetszeni fog neked! *-*

Tárgy: Re: Farmer's Market Szer. Júl. 31, 2019 2:58 am

Aggályom, ahogy távolodtam a saját lakásomtól – lakásunktól – miden léptemmel nőtön nőtt. Ez azonban korántsem az a „pillangók repkednek a gyomromban” fajta érzés volt, hanem ami miatt színtiszta, fanyar idegességet érez az ember és nem csak a testet köti gúzsba, hanem egyaránt a lelket is mégis úgy itta bele magát szövetembe és zsigereimbe, mint a kígyóméreg. Nemcsak a tiszta tudatomat, a nagyra becsült ítélőképességemet homályosította el vékony át tetsző leplével, hanem a megérzéseimet és ösztöneimet is egyaránt, mintha a tudatom jelentős részét lekapcsolták volna és nem láttam mást csak azt, ami az orrom előtt volt. Idegen, engem méregető arcokat véltem felfedezni, de egyik sem April arca volt. Hiába meneteltem tovább, nem találtam. Embereket kerülgettem, némelyikükre kis híján rá is förmedtem, hogyha bámészkodni támad kedve, akkor húzódjon le az út szélére és ne zavarja azokat, akik haladnának a dolgukkal.

A környékbéli üzleteket már megnéztem; utcasarokról utcasarokra haladtam egyre bővítve a feltérképezett területeket – és mindegyik után nyugtáztam, hogy… eltűnt; több helyre is betévedtem és kérdezgettem az eladókat, ám egyiküktől sem kaptam megnyugtató választ. Utcáról utcára. „Nem járt erre.” Boltról boltra. Nem volt itt.” A lakástól egyre messzebb, idegenebb környezetben találtam magamban. Teátrális léptekkel haladtam előre – mintha lett volna cél… Bár tulajdonképpen volt: megtalálni Aprilt, ami jelenleg mindennél fontosabbnak számított. Sehol sem találtam, holott már legalább egy órája távol voltam és, mint valami megkergült vakegér kerestem. Megfordult a fejemben, hogy talán már haza ment és lehet, hogy feleslegesen aggódom. Lehetséges, hogy már otthon van – ám egy belső megérzés azt súgta, hogy biztosan nem. Lehetséges, hogy elkerültük egymást – csakhogy a környéken elérhető opciók legjavát már elhagytam és a legtöbb helyen azt mondták, hogy nem látták. És féltem haza menni. Megrettentett a tudat, hogy ha haza megyek, majd nem fogom ott találni. A gondolat, hogy ez megtörténet… Nem tudtam elfogadni és nem is akartam ezzel a ténnyel szembe nézni.

Egyetlen, utolsó reményem maradt; sóhajtva fordultam be a farmerek termelői piacára, miközben elhatároztam, hogyha itt sem fogom megtalálni akkor haza megyek, hogy felhívjam a rendőrséget – pontosabban egy jó barátomat –, hogy eltűnt és bármennyire is nem akartam farkasszemet nézni a valósággal egyelőre a dolgok nagyon úgy álltak, hogy… Belegondolni sem akartam. Idegen, tőlem távol álló érzés kerített bírtokába, amivel egyelőre nem tudtam mihez kezdeni, viszont azzal nagyon is, hogy Úgy éreztem, hogy az enyém az Én hibám volt. Már-már kezdtem feladni, mire a tömeg megritkult és nagyon valószínű, hogy az utolsó utáni pillanatban megláttam. Tekintetünk egy pillanat erejéig összeforrt, majd pedig megindultam felé – jobban loholtam elé, mint eddig. Különös, hogy miután megláttam még jobban igyekeztem. Egyszerre szállt meg a nyugalom, ahogy a feszítő érzés felengedett és lettem dühösebb. Még azt is eltűrtem, hogy a nyakamba ugrott. Sőt! Nem zavart, hanem kifejezetten örültem. Jól esett törékeny testét az enyémnek feszülni, puha hajának illatát az orromban érezni.
– Igen, megvagy! – Búgtam magam elé hálásan megkönnyebbülve. Nem egy tündöklő árnykép volt, hanem valódi pedig tartottam attól, hogyha elé érek hirtelenjében semmivé foszlik akár egy idilli álomkép. Tekintetem könnyáztatta orcájára tévedt és egy pillanatra megállt bennem az ütő; óvatosan végig húztam a kezemet rajta, majd mint aki tűzhöz ért eltávolodtam. – Most már minden rendben van! – Nyugtattam Őt, mindennek előtt viszont magamat. Kezeim a vállára csúsztak, majd lejjebb a kezén sérülések után kutatva, azonban az ijedelmet leszámítva nem találtam semmi arra utaló jelet, hogy bármilyen sérülés is érte volna. – Miért nem vagy otthon?! – Förmedtem rá, ahogy a megkönnyebbülést düh váltotta fel. Hátrébb léptem és a hajamba túrva fordultam el, majd vissza. – Azt hittem, hogy bajod esett! Ha bármi történik… Veled… – Fogalmam sem volt, hogy miként kellett volna folytatnom, hiszen a megrendezett kis történetünkön túl nem kötött minket az ég egy adta világon semmi sem.

Tárgy: Re: Farmer's Market Vas. Aug. 04, 2019 1:11 pm

to my fiancé

Mindenkinek csak fejfájást okoztam és mindenkit bántottam. Teher voltam a családom számára, állandó bosszúságot okozva nekik. Nem akartam bántani őket, szomorúságot hozni az életükbe, az amnéziámra azonban ők képtelen voltak esélyként, reményként tekinteni. Ellentétben velem, aki viszont valóban második esélyként élte meg ezt.
Enyhíteni kívántam a fájdalmukon, amit az emlékeim elvesztése okozott, hosszú beszélgetésekbe bonyolódtam velük, próbáltam megismerni életem korábbi momentumait, összerakni a hiányzó puzzle darabkákat, de minden egyes kérdésemmel újabb és újabb tőrt szúrtam a szívükbe.
A legfájóbb pont mégis az volt, hogy apámat teljesen elveszítettem. Míg anyával és a nővéremmel beszélgetések útján képes voltam valamiféle kapcsolatot kialakítani, addig apával ez lehetetlenség lett volna. Hiába láttam róla képeket, hiába zengtek róla ódákat, bármennyire erősen is kutattam az emlékeimben, sehol sem találtam rá. Még egy apró, jelentéktelen kis emlékfoszlány se ötlött fel bennem, ezzel pedig nem csak magamnak okoztam csalódást, hanem anyának is.

Amint karjaival ő is átölelt, földöntúli biztonság érzése áradt szét a testemben. Pedig eddig sem kellett volna félnem, hisz túlságosan messze nem keveredhettem otthonról. - Dean... jól vagyok - megnyugtattam, ahogy észrevettem, hogy idegesen pásztázta szemeivel a bőrömet, mintha csak valami sérülést keresne rajtam. Az aggódó, gondoskodó hangnemét hirtelen harag váltotta fel, aminek következtében hátráltam egy lépést. - Én csak körül akartam nézni a piacon, vásárolni, hogy főzhessek estére. - hirtelen még el is szégyelltem magam, amiért ilyen ötlet felvetődött bennem. De ez csupán egy pillanatig tartott, s a korábban lesütött szemeimet felemeltem rá. - Nem történt semmi, csak eltévedtem. De legközelebb majd jobban felkészülök, hozok térképet és erről a hülyeségről is leveszem a PIN kódot, mert emiatt nem tudtam jelezni senkinek. - elővettem a zsebembe csúsztatott mobilt és azt legyezgettem meg az orra előtt, miközben egyre feszültebbé és idegessé váltam én magam is. - Jól vagyok, becsszó. - közelebb léptem hozzá, próbáltam nyugodtabban beszélni, hisz így is épp elég izgalom ért mára és nem akartam még egy veszekedésbe is belebonyolódni, pedig a megérzéseim pontosan ezt súgták, hogy ez fog következni.
Hátat fordítva megindultam a pad felé, ahol a papírzacskókba csomagolt, korábban vásárolt élelmiszerek pihentek és igyekeztem úgy felvenni őket, hogy az összeset a kezemben tudhassam s hazaindulásra készen álljak. - Hazamehetnénk most már? - szorgalmaztam azt, hogy elinduljunk, s meg is indultam volna, hogy ezzel is nyomatékosítsam a kérdésemet, de mivel halvány gőzöm sem volt, merre kéne indulni, így egy helyben toporogtam és vártam arra, hogy lépjen ő valamit.

♔
Remélem tetszik majd! *-*

Tárgy: Re: Farmer's Market Csüt. Szept. 19, 2019 11:46 pm

Bármennyire is nehezemre esett ezúttal kénytelen voltam lenyelni azt a bizonyos békát és ahelyett, hogy a probléma felett morogtam volna és minden feszültségemet rajta le vezetve dühöngtem volna, inkább megpróbáltam elengedni, hogy bármi is történt. Ám ez sajnos nem ment egyik pillanatról a másikra, így vitathatatlan jó kedvem ugyan nem lett, azonban a korábban lángokban fortyogó, izzó dühöm – amelyet a feszült aggodalom korbácsolt – mostanra lenyugodni látszott; a parázst már nem szította oxigén és idővel ki alszik.
– Többet ne forduljon elő hasonló! – A beszélgetést ezzel lezárva léptem valamivel hátrébb andalító vonzásából. Nem történt baja – legalább is látszólag – ezzel nyugtattam magamat a lehető legnagyobb higgadtsággal, amelyre futotta. Tulajdonképpen, az ilyesfajta heves érzelem megnyilvánulás sohasem volt rám jellemző és, bár nem azt állítom, hogy egy aljas, érzéketlen gennyládaként tudott volna bárki is minősíteni, azonban azt sem mondta volna rám soha senki, hogy az érzelmek embere. A világomban szerettem úgy tekinteni magamra, mint egy tipikus férfi; határozott és eltökélt, mindenben – aki bármit megtesz a szeretett nőért. Csakhogy, April jelenleg sem és valójában sohasem volt a barátnőm. Ugyan, azt nem tagadom a felépített elképzeléseim irányába és vele kapcsolatban jócskán megrogyasztották bástyáimat, azonban egyelőre nem éreztem feltétlen szükségét, hogy elálljak az alkunktól – ámde erőteljesen fontolgattam; nem emlékszik rá – egyszerű, de annál komplikáltabb indok volt, mert hacsak lepillantottam rá a magam nem egészen két méteres magasságából megsajnáltam, hogy elbánt vele az élet. Valamiért felelősséggel tartoztam érte. Nem vágytam másra, minthogy magamhoz vonjam a törékeny testét, hogy bőre hűvössége csillapítsa perzselő lázam. Ironizálva mosolyodtam el. Elég idős voltam már ahhoz, hogy tudjam: nevetséges, gyermekded álmokat ringatok titkon elmém bölcsőjében – fiatalkorom vad, hős szerelmes zúgolódásai, ha nem is gyakran, de felelevenedtek.
– Menjünk. – Egyeztem bele készségesen. A kimerítő nap után másra sem vágytam, minthogy a forró zuhany alatt áztassam magamat. – Add az egyik szatyrot, ne te cipeld őket. – Kezemet nyújtottam felé várva, hogy legalább az egyiket át adja, majd szabad kezemet felkínálva invitáltam, hogy karoljon belém és kövessen. – Mindent megvettél, amire szükséged van? – Érdeklődtem a zacskóba tekintgetve. – Vagy egyáltalán van még kedved főzni mára? – Fogalmam sem volt arról, hogy miként vélekedett volna erről; teljes mértékben megértettem volna, ha ezután a kis kaland után már nem lett volna energiája még neki állni hámozni, szeletelni meg hasonlók. – Elmehetünk étterembe is, ha esetleg nincsen kedved főzni. – Korábban, mármint mielőtt még megvoltak az emlékei, kevesebbet jártam ilyen helyekre, ugyanis az esetek döntő többségében egyszerűen csak fogtam magam és át mentem hozzá; olykor nem kellett hívnia, olykor pedig Ő invitált, így meglehetősen kényelmesen sikerült megoldani az étkezéseimet, azonban mióta ebben a helyzetben vagyunk kénytelen voltam néhány helyet felfedezni, mert jó magam nem túlzottan jeleskedtem az ételek terén. Könnyen választottam bort ételekhez, hamar felismertem melyik pezsgő milyen alkalomhoz illik vagy, hogy milyen whisky az, ami öblös ízével marja végig az ember torkát, de számomra a zöldségek és húsok megfőzése meglehetősen távol állt.
– A héten nem találkoztunk sokat… – Okkal; amennyire lehetőségem volt igyekeztem elkerülni, hogy némiképp tisztában lássak a közelében, azonban láthatóan ez nem aratott éppen osztatlan sikert. – Jól érzed magad nálam? Tudok tenni érted még bármit? – Amikor vele voltam igyekeztem a kedvében járni és nem feltétlenül azért, mert… kedveltem. A bűntudat, amelyet magam előtt is takargatok, olykor a felszínre kúszik. – Mivel töltötted a hetet?

xx I'm back.

Próbálok még visszarázódni. xx