Előtér

Zachet ma Cole vitte a foglalkozásra és egy kalap alatt akkor már a kisebb napi szellőztetését – fedőnevén sétáját – is megejtik. Ami engem illet, kicsit lemaradtam a tanulással, pedig a vizsga hamarosan itt van és bár fogalmam sincs, hogy utána még mi lesz, egyelőre szeretnék azon túl lenni. Nem kis önmarcangolást okoz, mégis merre szakadjak, hogy mindenkinek – beleértve engem is – jó legyen. Jelenleg úgy érzem, jó megoldás egyszerűen nem létezik, mindegy melyik kezembe harapok. Nyilván képletesen.
A szabadidőt ez alkalommal kértem, kell az a rövid másfél-két óra, hogy memorizáljam a tananyag seggelős részét. Szerencse, hogy a fickó, aki mellé beosztottak, igyekszik minden gyakorlat alkalmával annyi információt rám zúdítani, amennyit csak lehet, ennek köszönhetően pedig a könyve felett ülve realizálom, a felét már tudom annak, amit be kell magolnom. Kávé nélkül azonban a másik fele nem fog menni, az éjszakáim most sem könnyebbek. A rémálmok ugyanúgy megvannak, az éjjeli ébredések és a leginkább nem alvás is.
A vizet már beletöltöttem a masinába, épp a papírszűrőért nyúlok, hogy azt helyezzem a gépbe, amikor a motorbőgést meghallom. Pokolian hiányzik a sajátom, ami szintén ott maradt, ahol az egész korábbi életem. A belém hasító érzéssel pedig egyidejűleg jön a gondolat is, hogy talán Chris érkezett meg. Most még amúgy is mindennap jön, tulajdonképpen nincs abban semmi különös, ha ő lenne az. Az ablakon még nem akad lehetőségem kilesni, mert közben megcsippan a konyhaasztalon felejtett telefonom is, előbb inkább nézek rá, kezemben egy kanállal, a szűrővel és a kávét tartalmazó tasakkal egyidejűleg. Az sms ott virít a képernyőn, meg se kell nyissam és nem is áll szándékomban. Sarkon fordulva lépek a bejárathoz és tárom szélesre az ajtót.
- Szia, gyere csak be! Kávét főzni készülök, kérsz te is? – Beszéd közben nem mulasztok el mellette kipillantani a kétkerekű járgányára. Minden alkalommal megcsodálom, amikor azon érkezik. Tényleg nagyon hiányzik a sajátom…
- A fiúkról lecsúsztál, de nagyjából egy óra múlva Cole és Jake hazaérnek. Zach csak később. – Számolok be a többi érintettről is, mégis merre járnak és főképp miért nincsenek itthon. Odébb lépek, hogy be tudjon jönni, az ajtó becsukását is rábízom. Tele van a kezem, szóval egyébként is csak a lábammal vagy a csípőmmel tudnám belökni, ami kivitelezhetetlen, mivel pont előtte áll elvileg.
- Nagy bögre vagy inkább kis csésze? Foglalj helyet nyugodtan. – A vállam felett hátrapillantva érdeklődök, persze csak akkor, ha elfogadta a kávéra invitálást, ha nem, abban az esetben csak befejezem a főzéshez a műveletet; a szűrőbe borítom a kávét, beteszem a gépbe, beforgatom a helyére és megnyomom a bekapcsoló gombot, majd beteszem a kannát is alulra. Leveszek a felső szekrényből egy – vagy kettő, tőle függ – kávé ivásra alkalmas bögrét, magamnak legalábbis biztosan azt. Megfordulok, hogy most már lássam is szemből, de nem lépek el a pulttól, a csípőmmel támaszkodok neki, amíg lefő a kávé. A konyhaasztalon ott maradt a könyvem nyitva, mellette egy füzet jegyzetekkel, toll és sorkihúzó filc is. Van valami, amit el kellene mondanom neki, megígértem és itt lenne a lehetőség is, de nem akarom. Még nem. Félek, az tönkretenne mindent.