Mads Bar

Az utolsó órámat húzom, a mai nap igazából minden volt, de leginkább normális vendégekkel körítve, ami már sikernek számít. Az ilyen napokat imádom, de azért azt sem szoktam bánni, ha megjelenik egy-egy részegebb ember, aki a viccesebbik fajta és röhöghetek rajta. Mostanra viszont már ezen is túl vagyunk, jelen pillanatban nem sok dolgom van, éppen ezért is derül fel az arcom, mikor meglátom a pult felé közeledni Clayt.
- Egészen szép így már a műszak vége felé, szia – mosolygok rá, majd el is kezdem kitölteni a szokásos whiskyt. Kívülről-betéve tudom már a törzsvendégek heppjeit, ki mennyi jéggel, hidegen-melegen, több vodkával, kevesebbel iszik ezt-azt.
- Nem kell a duma, kösz, eleget hallom egész nap – mosolygok, ahogy leállítom még a közepén. – Bár azért őszintén, értékelem, hogy nem úgy állítasz ide, mint sok pöcsfej: „Egy sör lesz!” – rajzolok égnek emelt szemekkel macskakörmöket a levegőbe. – Hát baszki, mi vagyok én, Hermione? – ingatom meg a fejem mosolyogva, de hát nem titok, ezt tényleg halálosan utálom. Nem tudom, miből állna odatenni egy „légyszi”, „kérek” vagy hasonló szót a mondat végére. Néhány ember nem ismeri őket és ezt általában meg is jegyzem nekik, van aki már megsértődött miatta, de hát kit érdekel? Van itt LA-ben elég bár, lehet válogatni.
Lerakom elé az italát majd én is csinálok magamnak egy limonádét, persze egy kis vodkát is belecsempészve.
- Kösz – mosolygok rá, majd félig a szemközti pultra ülök fel, a kérdésére pedig csak megvonom a vállam.
- Megvagyok. Nem történik semmi nagyon azon kívül, hogy Wayne ma hatszor felhívott valami hülyeséggel, ami miatt mind a hatszor felment bennem a pumpa, de franc se tudja, lehet ma érzékenyebb vagyok minden felesleges kérdésre, szóval egy jó tanács: ne kérdezz hülyeséget – mosolyodom el, majd belekortyolok a limóba. Komolyan. Először valami olyasmivel jött, hogy biztos én tüntettem el a kocsi kulcsát, amikor én életemben nem ültem még a kocsiba be nélküle, fogalmam sincs, honnan veszi ezt. A többi probléma már nem is emlékszem, mi volt, de nem is érdekel.
- Na és veled mi a helyzet card-master? – Apropó, jó lenne majd megint elmenni vele a kaszinóba, hogy végre tanulhassak megint egy-két frankó kis trükköt. Sosem gondoltam volna, hogy valaha majd hamiskártyázni fogok, de hát nem vagyok semmi jónak elrontója és abszolút nem tétlenkedtem, amikor Clay a múltkor felvetette az ötletet. Meg kell hagyni, a közeget máris imádom. Vicces látni, ahogy az öntelt férfiak elképednek, amikor könnyedén kiütjük őket a nyeregből. Nincsenek hozzászokva, de simán el tudom képzelni, hogy legközelebb már inkább megvárják majd, míg eltűnök a helyről, bár tény, hogy Clay nélkül nem lennék ilyen jó. – Mikor megyünk legközelebb? Jól jönne már egy kis ölbe hullott lóvé. Ide csak az időt járok múlatni – vonok vállat vigyorogva. Habár nem keresek rosszul, de nem ez az, ami legfőképp itt tart már évek óta a bárban. Szép emlékek, jó társaság… mondjuk.