Breakfast Brunch

clay & clotte                  

Hűvös éjszakában kelni egy a sokmilliomodik oknak, hogy a korán kelő még legalább hat alkalmi ébresztést elcsúsztasson az ujjával. Én nem ezt a kategóriát osztom. Hanem azt a réteget, aki képes egyetlen ébresztővel ráerőltetni magát a nap kezdésére. A kissé feltűnő neon árnyalatot kapott digitális óra hajnali 2-öt mutat. A szürkületben alig felszerelt szobámban kezdem összegyűjteni létfontosságú kellékeimet az első mégis kiadós műszakomhoz. Mely egy szolid, inkább hamuszürkére hajazó munkaruha, kulcs, telefon és alkalomtól függő fésű és smink fogalmát meríti ki. Az elengedhetetlen fülhallgató kíséretében és Michael Oakley társaságában csukom hét zárás ajtómat magam mögött.

Minden alkalommal buszra szállok, ami isteni hálával a házamtól pontosan a munkahelyem előtt tesz le. Ez percben mérve 20 perc, nem több sem kevesebb. Természetesen én nyitom a vendéghelységet, mint az oly sokszor megszokott volt a kollégáim nehezen kelős közösségében. A riasztó kikapcsolásával lépteim azonnal a konyhába vezetnek, ahol a péket segítve a kemencéket egyenként beüzemelem. Utána következik a rituálés kassza ellenőrzés, némi portörlés, amit egy lapos felmosás követ. Hajnali 3-kor a bejáraton megkezdődnek a fáradékony kamionosok beesése. Szinte percre pontosan jön Mr. Glikoy felügyelő öreg személye, aki nyugdíjasként imád belekotnyeleskedni a vendégipar ügyeibe és kávéjában, ami elmondásai alapján mókus víz ízű. Utána következnének a Los Angeles sürgő-forgó munkás, dolgos, szorgos emberei. Ilyen egy átlagos nap felhozatala a Breakfast Brunch-ban. De még három-negyeddel előrébb vagyok a jövendölésnek, mikor a pulthoz érek, hogy ott a tegnapról megmaradt fánkokat kihelyezzem. De meglepetésemre, az ajtó váratlan csilingeléssel szólal fel. Ezért azért is meglepetés számomra, mert korai vendéglátást nem kezdeményeznek az emberek többsége. Még akkor sem ha látják, hogy a valaki bent tartózkodik. Kollégáim közül sem lehet egyik sem, hisz náluk a kezdés fogalma megegyezzik a nyitás fogalmával is. A hangsúlyos kellemetlen érzést követi a zsörtölődő, aminek utóbbi változata ül ki legteljesebben az arcomra. S bizony szó nélkül sem szalajtanám el ezt éreztetni a kedves érintettel. Természetesen olyan szívélyesen mint azt a vendéglátás bibliája előírja.
- Zárva vagyunk, kérem térjen vissza 15 perc múlva! - emelkedem föl a vitrinben tartott fánkok sokaságából, épp csak annyira szemrevételezni a túl korán betévedt jövevényt. Aki....nah nézd Margaret! Egy fiatal srác...férfi...férfiú? A hasonlítgatást fejben próbálom megfejteni, miközben kérdően nézek az illetőre, akinek arcán gyanúsan érződik "hogy bajtól menekül éppen". Hiába, akaratlanul is a nagyobbik érzőfelem azonnal átkapcsol az ellenkező hangnembe.
- Minden rendben? - halogatás nélkül vonom kérdőre.

No limits

Azt hiszem ilyenkor jövök rá mennyire nagy a pofám és néha nagyon is vissza élek a tehetségemmel olyan emberekkel szemben akik sokkal de sokkal erősebbek nálam. Oh és nem agyilag...Dongó gorillái a légypiszoknál is ostobábbak de nem azért vette fel őket a gazdag olasz, hogy matematikai és fizika egyenleteket oldjanak meg. Jelenleg az én megverésem a tét és, hogy vissza verjék rajtam az elnyert pénzt. Pedig én tisztességes voltam nem is ezzel van a baj...Az öreg nem szereti a sértegetést. De kiszereti? Én pedig néha nem rejtem a véleményemet véka alá vagy éppen amit gondolok. Ahogy át török egy csomó emberen neki vágódom az ajtónak ami kinyílik kiesek a vizes zsákutcába és hallva az "Ott van!" , "Állj, meg taknyos!", "Ha elkapunk véged!" felkiáltásokat úgy sprintelek mintha maratonra készülnék. Temperamentumos olasz banda, én meg nem tudom visszafogni a pici számat. Kiszaladva fordulok jobbra és sietek tovább ahogy csak tudok. Ha elkapnak napokig hallgathatom Rivitől, hogy voltam képes megveretni magam...Nem adják fel kopsz gorilláim az üldözést de én igyekszem minél messzebb kerülni tőlük és az a szerencsém leginkább, hogy pici és nyurga vagyok ők meg nagyok és izmosak. Viszont ők többen vannak és ahogy látom kocsijuk is van szóval kezdek kissé pánikolni...Lefordulok újra valami sarkon és valami szűk utcát keresek, ahova kocsival nem tudnak követni hanem kerülniük keljen így addig lesz időm gondolkozni, hova is menjek...A kocsi már fordul be én pedig ép az úttesten futok át mikor képes vagyok felesni a saját lábaimba felhorzsolni a fejemet de mielőtt át hajtanak rajtam hipper gyorsan ugrok fel és szaladok be a kiválasztott szűk utcába hallgatva magam mögött az anyámra mondott szitkokat és ahogy a kocsi tovább hajt, hogy a következő háztömböt megkerülve újra utánam induljanak. Ahogy kiérek a nyílt terepre zihálva nézek körbe.-Clay, gondolkodj, gondolkodj, gyerünk...-ismételgetem magamnak amikor elhúz a szemem egy fény kirakat előtt majd vissza rá. Reggeliző! Ez az! Gyors léptekkel indulok oda és teszem zsebre a kezeim majd ahogy átérek sietve nyitok be majd csukom be magam után az ajtót. Lehúzom a bejárat ablakán lévő redőnyt és azon kukucskálok ki egy kicsit majd mivel még nem látom az autót lenyugtatom magam és lassan megfordulva nézek körbe a még csendes helyen. Ahogy beljebb sétálok megrezzenve fordulok a pult felé ahol már egy dolgozó szegezi rám kissé morcos tekintetét. A fejem fel van horzsolódva és enyhén vérzik így sietve letörlöm de késő és már megkérdezi, hogy minden rendben e.-Öhm...persze, csak van egy pár rosszakaróm oda kint és...szóval ha 1 órát adna itt egy kicsit míg biztosan odébb állnak...-kezdem el mondani ahogy a pulthoz lépek kezeimet rá teszem és olyan szépen nézek a lányra ahogy még soha senkire.-Kérlek...csak 1 órácska...-teszem össze a kezeim ahogy nézek rá barna szemeimmel és reménykedem, hogy meggyőzöm...

clay & clotte                  

Ezúttal elkerül az a mesterkélt jó kívánság, amit legutóbb a függetlenség napján kívántak nekem az őseim. A sok szerencsét mondókájukkal azt hittem erre az évre bezsebelhetem a nyugodt és gondtalan 2019-t. Hát ezúttal is szülői hazugságban részesültem, mégsem jelenteném ki, hogy fájt volna annyira mint a mikulás tényleges leleplezése. Nem...ez enyhén szóval bizarr és rémisztő egyszerre. Hisz drága férfiúnk ki tök véletlenül ezt a helységet szúrta ki biztonság pontjának homlokán feltűnően vérzik, s ezt a leginkább nem nyugtázza az enyhén könnyen eleresztett közlése miszerint rosszakarói üldözik, kitudja miért. S mihelyst a pulthoz lép személyes közelembe, rögtön találgatni kezdem, hogy lopás, bűntény vagy erőszak elkövető, amiért az állított gonoszak elakarják kapni. Hirtelenjében egyik titulust sem tudnám ráaggatni, mialatt olyan igézően tud nézni a barna szemeivel és kérlel még egy órácska haladékot tőlem. A pillanat kissé közhelyesnek nevezhető percében lesütni kényszerítem a szemeimet, nehogy a kiskutya szemek valóban rávegyenek hogy egy gyilkost, pszichopatát vagy kinek az áldozatát elrejtsem a pék sütődében.
- Hh...az attól függ, hogy mit követtél el. - helyezem rá ismét tekintetem, melyet gyorsan elvonja a helyzet sürgetősségét tetéző ismeretlen autófényszórók lámpája a munkahelyem előtt. - Ki vele! És akkor szívességből elbújhatsz a fagyasztóhelységben! - jelentem ki, bármilyen szívhervasztó ajánlásnak is hallatszott ezt kimondanom előtte. Hahó! Bárki fia betévedhet és állíthatja a maga kis kitalált történetét! Clotte A'graham-et azonban hét apró próbatéten keresztül lehet csak palira venni. Igen, én is látom ahogy a gyanús gépjárműből öt túletetett izom szekrény pattan ki, úgy sétálva a bejárathoz mint Schwarzenegger a Terminátor című filmben. Látva látom azokat a sokat nem eláruló tekinteteket is, amik tudnának örömtelibben is érinteni, hogy arcomon pirulás terítődjön el. Mégis elrontja mindezt a belépése, a feltépett bőre és a vérszegény segítségkérése. Bárki legyen ez a bajkeverő, de ha van annál aggasztóbb mint az ő közeli ballépése, azok nem mások mint a gengszterek akik hamarosan vendégei lesznek ennek a helynek. Hangsúlyozom még mindig zárva tartás alatt! Fránya amerikaiak, tudják mi az az OPEN?!

No limits

Nagyon segítség kérően nézek rá ahogy állok ott a pultnál és hogy vissza kérdez lehunyom a szemeim, hogy ezeken a perceken múlik az életem.-Nézd, tudom nem vagyok túl bizalom gerjesztő de ha én itt fogok állni azok meg bejönnek én küzdeni fogok az életemért és ha kell a bárszékkel vagy akármivel de védekezni fogok valahogy!-mondom kicsit sietve mert tudom ennek a sok gorillának nem elég, hogy a gazdájukhoz visznek hanem még a szart is kifogják verni belőlem.-Hidd el, ők rosszabbak nálam én csak rosszkor voltam rossz helyen, esküszöm utána mindent elmondok csak...csak had bújak el...-kérlelem ahogy kezeimet lefektetem a pultra és egyre kérlelőbben nézek a lányra.-Nem jó bácsik tényleg nem...-mondom ahogy figyelem őt barna szemeimmel és ahogy megjelenik a fény az ajtó felől kicsit felgyorsul a légzésem. Már játszódik le előttem, hogy fognak megverni, én pedig mivel fogom megúszni vagy csak ledobnak a csatornába és valahol ahol kimossa a szennyvíz a hullám ott megtalál valaki és talán jelentik a rendőröknek....Nagyon nem tudom mit fogok tenni de az agyam már tervez, hogy amint benyit valamelyik kihasználva a meglepetést beugrom a pultba szerzek valami tárgyat és hozzá vágom. Amint bejut egy igyekszem védeni magam vannak ott bőven tárgyak de ez a lány döntésétől függ leginkább, hogy megúszom ezt az egészet dulakodás nélkül vagy hagyja, hogy a "barátaim" halálra verjenek. Hallom ahogy lefékez kint a kocsi és a lányra nézek.-Kérlek, esküszöm utána mindent elmondok, de most túl kevés az idő!-suttogom ahogy össze fogom a kezeimet előtte és végig rá nézek, utolsó esélyként kapaszkodva belé.