Magnolia Pékség és Cukrászda

Remek nyitás. Beköltöztem egy új lakásba, s azzal a lendülettel sikerült megdöglesszem a lakótársam kávéfőzőjét. Vagy ha nem az övé - nem kérdeztem, hogy járt-e a hellyel vagy ő vette, csak gondoltam használom, ha már a közös területeken van s ez volt a megegyezés - akkor is. Gáz. Valahogy muszáj bejelentsem neki, mielőtt magától veszi észre, de nem igazán akaródzott ezzel nyitni a napot, szóval inkább csak elővettem a könnyed, haverkodós vigyoromat és stílusomat, s meginvitáltam kávézni őt. Úgyis a lakás falai között fogjuk tölteni ismeretségünk nagy részét, miért ne indítanánk valami mással?
Seattleből jöttem, ahogyan a Starbucks is. Épp emiatt kerülöm el az összeset, ami útba esik.
- Merőben snassz lenne, szóval inkább válasszunk valami kevésbé szolgáltatólánc-szerűt. - magyarázom a bizonyítványomat, ha rákérdez az okaimra Leight, ha nem. - Egyébként nem akarlak feltartani vagy ilyesmi, szóval ha hülyeségnek gondolod ezt az egészet vagy más dolgod lenne, felőlem vissza is fordulhatsz, aztán én portyázok tovább, s szerzek valamit elvitelre. De ha ezt az opciót választanád, akkor tartozom egy igen kínos vallomással előtte. - vigyorgok rá a monológ végén kissé zavartan. Mivel nem tudok róla szinte semmit a nevén, nemén s azon kívül, hogy lakótársat keresett +/- 1-2 info), így ez a megjegyzésem a fejemben nem kínos. Ha mondjuk tudnám a múltjából azt, amit ő sem tud az enyémből.. na akkor égne a fejem rendesen.
Egyelőre nem folytatom, csak ha már így megálltunk, akkor zsebre süllyesztem kezeim, s míg a tőle érkező folytatási-tervre  várok, addig körbepillantva kiszúrom a Magnoliát.
- Az elég giccsesnek tűnik. Akarunk röhejesnek tűnni röhögni? - dobom be az ötletet hirtelen.

Megnyugvással veszem tudomásul, hogy nem tartom fel, s azt is, hogy nincs semmi kínos ebben a beszélgetésben, ha eltekintek attóol az elefánttól, ami a fejem tetején trónol, s amit úgy hívnak, hogy elcseszett kávéfőző. Olyan könnyeden és nyitottan reagál, hogy már-már el is felejtem, amit be akartam vallani neki nagy zavaromban. De persze csak már-már, hiszen ha kimondtam, akkor ő lecsap rá, és ez valahol így természetes. Én is ezt tettem volna a helyében, ami azt illeti.
- Áh, semmi, csak szerettem volna jelezni, hogy óvatosan nyitogasd a mélyhűtő ajtaját, mert néha odarejtem majd a feldarabolt áldozataimat. Tudod, hisz hát ki keresné a sorozatgyilkost egy rendőr lakásában? - vigyorodom el a megeresztett humorizálásom végére. Fél kézzel hajamba túrok, s egy sármos félmosollyal próbálom eladni magam, mintha tényleg az imént kiejtett szavak lennének az én igazságom, s arra próbálnám rávenni, hogy nézze el nekem, csak mert jóképű vagyok a lakótársa vagyok.
Végül nem bírom tovább a színjátékot - nem véletlenül nem lettem színész. azon felül, hogy apám csak a tűzoltóságot volt hajlandó elfogadni, mint lehetséges szakmai életutamat, még korán ki is derült életem első anyák napi műsorán (melyre a nagymamám jött el, mint "anya"), hogy borzasztóan tehetségtelen előadó vagyok - és elnevetem magam. Már épp jönne a kávéfőzőelefánt ismét, amikor is kiszúrom a Magnóliát, s ezzel megint egy időre elterelem a témát. Vagyis a legmesszebbre ő tereli, mert attól, amit Leight mond bukfencet vet a gyomrom. Némi tarkóvakargatással próbálom lerázni magamról a zavart, de.. miért is? Hiszen ez nem Seattle, ez nem a régi énem élete, tehát nem kellene ezt tegyem. De az ösztönök túl erősek még, azt hiszem.
A vakarózást abbahagyom, mielőtt még azt hinné, hogy bolhás vagyok, s hamar kívül kerülnék az albérlet küszöbén, mint fertőzött elem.
- Nos, az eléggé meglepne, hogyha így történne. - horkanok fel. Senkit nem tervezek felszedni, de pláne nem egy ilyen helyen lelnék életem "nőjére". Mikor belépünk, akkor még Leighton felé fordulva hozzáteszem. - A cupcake-barbie nem az esetem. - hisz hogy nézne már ki talpig habcsókban egy férfi? - gondolom hozzá, de ezt ki nem mondom hangosan.
- Visszatérve az előző témára: a kávéfőződnek szép temetést rendezek, ígérem. A héten majd újjászületik, meló után benézek a szaküzletbe egy újért. De addig is.. - bökök fejellem a pult felé, ami mögött csinos (látom én, ha egy nő szép, épp csak nem mozgatja meg a fantáziám) lány pillog egyenesen Mr. Rohadtuljóképű lakótársam felé bevetve minden csáberejét. - ..a vendégem vagy. Apropó az élet női. Úgy látom a kisasszonynak nem lenne ellenére a telefonszámod. - vigyorgok Leightonra. Közben pedig titkon remélem, hogy az a telefonszám ott marad, ahová való. Nála, s nem landol a hölgyike szalvétáján félig titkosan.

Mit mondhattam volna? Így is elég nehezen sikerült kivágjam magam, pedig én tényleg semmi áthallásosat nem akartam közölni, mégis sikerült. Mondjuk úgy vélem, hogy ez csak számomra kínos, tekintettel arra, hogy kettőnk közül csak én vagyok az (tudtommal), aki a másikra nem úgy néz, mint egy darab tárgyra, hanem igenis megállapította, hogy mennyire kívánatos csinos férfiemberrel van dolga.
A humor viszont itt van, mint fegyverem, s nem átallok használni is.
- Nemcsak remélem, hanem tudom is. Jól tudom, ugye? - pislogok rá, mint egy pillarebegtető kislány, bár amikor ezen kapom magam, akkor azért hamar elröhögöm az egészet, s a zavaromat inkább a vidámság álcája alá rejtem. Kezdek nagyon hülyén viselkedni, pedig alig egy kis ideje ismerem. Tartok tőle, hogy lesznek itt még cifra dolgok, hogyha nem tanulom meg szabályozni, ami kipereg a számon.
- Úgy, hogy egészen más típusra bukom. - vágom ki magam hirtelen és talán túl hevesen is. Eléggé ingoványos számomra ez a talaj, de próbálom lazán kezelni, mert elvileg semmi különösnek nem kéne abban lenni, hogyha két srác arról beszélget milyen nő az, akire bukik. Hogyha olyan magabiztos lennék, mint C. volt, akkor most tökéletes alkalmam lenne arra, hogy közöljem a velem kapcsolatos tényállást, de mint ahogy C. már nem az életem része, úgy a másságomat illető magabiztosság sem az. Marad hát a terelés, s a reméánykedés, hogy nem fogja tovább feszegetni a dolgot. Nem akarok hazudni neki, de azt sem szeretném, ha olyas valakire kéne bízzam a dédelgetett titkomat, akitől talán elutasításra lel. Nem akarok undort látni szemeiben ahányszor csak rám néz, s őszintén? Új lakás után nézni sem volna hangulatom. Ezt is elég voolt összehozni, jól megülnék ott a seggemen, ahol épp vagyok.
- Nos, akkor a kis szemétláda talált egy balekot, akinek megdögölhetett. Ettől függetlenül tartom magam ahhoz, hogy újat vegyek. Mégis én voltam az, aki kicsalta belőle az utolsó leheletét. Ej, az elektromos kerítő! - nevetem el magam. Mivel ismét csak úgy dobálózóm a szavakkal, ezúttal sem kezdem magyarázni miképpen is értettem a "kerítés" tényét. A viccekkel élés zsigerből jön, nem szoktam túlgondolnil, ami azt illeti. Bár lehet, hogy kellene.
- Holy őszinte legyek, eszemben sincs nőt szerezni neked. - jegyzem meg borosta-bajszom alatt kicsit csendesebben az előbbieknél, majd inkább mosollyal felvérteződötten rátérek a rendelésre én is. - Üdv! Egy karamellás kapucsínót kérek, köszönöm. Egyben fizetném. - bökök fejemmel Leight felé, jelezve ezzel a lánynak, hogy az ő rendelését is az én számlámhoz írja. - És csapjunk hozzá plusz egy tiramisu is. - fejezem be a rendelést. Olyan lelkesen és már-már sóvárgón nézett arra a kávés-piskótás édességre Leighton, hogy egész megkívántam. Mármint a süteményt. Is.
- Hányadik vagyok a lakótársi sorban? Remélem Humphrey nem volt még- - kíváncsiskodom a kapucsínó felett a férfire nézve. Valahol újra fel kell venni a beszélgetés fonalát.

Érdekes lenne az emberiség élete a gondolatolvasás képességével. Gyerekként sokszor játszottam el azzal a gondolattal (hah, de stílusosan szóismétlő!), hogy mi lenne, hogyha hallanék mindent, ami a mások fejében jár. Akkor viccesnek tűnt és komolyan vágytam rá, de aztán a Jandie-krónikák környékén megfogadtam egy életre, hogyha valaha jönne egy jótündér, aki ezzel a képességgel akarna megajándékozni, azt menten agyon is ütném udvariasan elhajtanám máshoz, mondván én nem érdemlek ilyen kegyet.
- És persze sz... - ...akállas lenne a folytatás, de még idejében sikerül a nyelvembe harapni. Túlságosan is kizökkentett a zenből az, hogy bár nőkről beszéltünk az imént, de sikerült körülírja ezzel a szőke haj kék szem kombóval az exemet. Torokköszörülve veszek fel laza vigyort, majd vállvonva folytatom, mintha az előbb épp csak megbotlott volna a nyelvem és semmi extra okom nem lett volna a szünettartásra. Pedig ha tudná! Tartok tőle, hogy akkor rövid úton kihajítana a közös bérleményből. Nem tűnik éppen olyan srácnak, aki nyitott lenne a másságra.
- ...(sz)épen tetovált. - érkezik a módosítás, mely megint csak sikeresen C.-t írja közül, mint ahogy a szakáll is tette volna, de így legalább nem kerülhetek kínos helyzetbe. A szakássas nők iránti vonzódásomat - pfujj - Concita Wursttal sem szeretném alátámasztani. Mindennek van határa azért! Ezt még én sem tudnám humorral elmosni legott.
- Nem-e? - kérdezek vissza pimaszul arra, hogy valóban nem faggat-e. Nem veszem egyébként rossz néven, alapvetően kedves tőle, hogy érdeklődik, s ezáltal próbál megismerni. Legalább nem tűnik úgy, hogy a távolságtartó lakótárs szerepében akar létezni. Arról meg pláne nem ő tehet, hogy milyen rohadtul szexi kifogott egy nemkonvencionális "aranyhalat" a személyemben.
- Ha már itt tartunk, neked mi a zsánered? - kérdezek vissza lazán, meglovagolva azt a hullámot, melyet egyetlen porcikám sem kíván, de mely az ő kérdezősködéséből annyira adja magát.
Elnevetem magam hallva szavait. - Ohó! Így már mindjárt más a leányzó fekvése. - kavarodok vissza egy pillanatra az előbbiekben boncogatott témára egy szóvirággal (s közben igyekszem nem gondolni arra, hogy milyen kínos is volt utoljára bármilyen leányzó fekvésének részesévé válni abszolút tevőlegességmentesen) a kávéfőző kapcsán. - Mondd csak, hány olyan háztartási cikked van, mely az elődeim kezei alatt purcant ki, de gyáván és vagyonféltésből te vettél újat belőle, nehogy elvigyék? Nagyon gyakorlottnak tűnsz az osztozkodás megelőzésében. - vigyorgok rá pimaszul. - Megnyugtató. Legalább nem tucatnév. Hogy hívták az előző hármat? Tudod csak ha visszajönnének esetleg alami elhagyott holmijukért, amíg nem vagy otthon, tudjam, hogy kiket ereszthetek be. Hacsak.. - tettetett gyanakvással mérem végig Leightont. - ..nem haraggal váltatok el. Amennyiben mégis, akkor meg azt kell tudnom kit ne eresszek be semmiképp.
Kellemesen feloldódottnak érzem magam ebben az egész helyzetben és beszélgetésben a feszegetett témák kissé faramuci hátterű volta ellenére is, így sikerül el is engedjem magam. Ez miben sem nyilvánul meg jpobban, mint abban, hogy amikor felém nyújtja a falatot a villájával, nemes egyszerűséggel oda is hajolok, hogy egy "de" hümmentéssel leharapjam onnan a kínált süteményt. Perszhe mivel eddigre Leight vált a villapozíción, így halálosan égővé válik a szituáció, mivel nagy valószínűséggel vagy a kezét, vagy a villára szúrt édességet illetem orrommal, szó szerint beleütve azt.
- Khm.. de, persze. - próbálom menteni maradék méltóságomat, s megfogni az előbbi intermezzo után azt az evőeszközt, hogy legalább tényleg süteménybe fojthassam égésemet megízleljem azt, amivel megkínált. - Melyik a kedvenc édességed?